Ezt nem mindenki meri így, őszintén kimondani, pedig a nők imádják a ruhákat, és imádnak vásárolni. Újabban már ezt is függésként, addikcióként könyvelik el. Hogyan juthatunk el idáig?
Shoppingolni mindig van időm! – vallja be az Új Nő lapmenedzsere, Darnay Krisztina (Bős). Kiki nemrégiben rádöbbent, hogy temérdek ruhát halmozott fel. S nem szívesen, de bevallotta magának, hogy már kényszeres ruhavásárlónak számít. Mikor a szekrény elé áll, mindig ugyanazt érzi: nincs egy göncöm sem, amit felvehetnék! Ma már keresné a kiutat, csak nem tudja, merre induljon, mert vásárolni jó, jó.
– Ha szép a ruhám, jobb a kedvem. Minden reggel úgy ébredek, hogy ma jelenésem van. Imádom, ha új ruhába bújhatok, mert ettől teljesen megváltozik a közérzetem. Szebbnek, jobbnak érzem magam, még a nap is kisüt. A vásárlás boldoggá tesz, mert egy ígéret, hogy holnap az új ruhámban még szebb leszek – kezdi Kiki.
– Kislány korod óta érdekelnek a ruhák?
– A nők életében fontos szerepe van a külsőnek. A nőt még mindig a ruha teszi. Mi az elején a fővárosban laktunk, a szüleim sokat dolgoztak, és én sokat voltam Bősön a nagymamámnál. Nagyon szeretem a nagyit: ő tanított meg kötni és varrni, még varrógépet is vettünk. Sajnos nincs kézügyességem, ezért hamar felhagytam a kézimunkával. Tizenéves koromban kicsit leálltam, mert a lázadó korszakomat éltem, csak és kizárólag fekete ruhákat hordtam. Volt két vasorrú bakancsom is, az egyik rövidebb, a másik pedig térdig érő, és metál- és rockzenét hallgattam...
– Mikor kezdődött a shoppingolás?
– Gimis koromban. Ingáztam, mindig várni kellett a buszra, s az üres órákat az üzletekben töltöttem. Először csak a kirakatokat studíroztam, kintről leselkedtem, majd idővel bemerészkedtem. A heti zsebpénzemből mindig vettem magamnak valami szépet.
Először nem mertem otthon megmutatni az új szerzeményt, nehogy megszidjanak. A nyitrai egyetemi évek alatt még magasabbra szökött a vásárlási láz, mert ott még menőbb butikok voltak, és nem volt felettem kontroll.
– Milyen időközönként vásárolsz új ruhát?
– Minden héten egyszer meglepem magam valamivel. Sajnos, már rájöttem, hogy nagyobb az örömöm, ha egyszerre több ruhát veszek. Egy ruha már nem elég, állandóan emelni kell a tétet. Próbálom visszafogni magam, de olyan ez, mint a kávéfüggőknél a kávé: egy adag már nem hat, de már a két kávé is kevés. Ha ezerfelé kell rohanni, vásárlásra akkor is találok időt. Ilyenkor azt érzem: mindegy hogy mit, csak vegyek valamit! Hovatovább a sok is kevés lesz, attól félek.
– Egyedül vagy barátnőkkel járod a butikokat?
– Magam szeretek vásárolni, így van időm próbálni, megfogni a puha anyagokat. Tudatosan úgy öltözöm fel, hogy egyszerű legyen a próba. Néha a húgom is elkísér, elmondja a véleményét, szerinte mi áll jól nekem, és mi nem. Mindig meghallgatom, ám a végén, valami csoda folytán, mégiscsak a kosaramban landol a kicikizett pulcsi...
– Hol tárolsz ennyi ruhát?
– Van egy hatalmas, faltól falig gardróbszekrényem, ami telis-tele van ruhákkal. Plusz van még egy komódom és egy szép, dizájnos ruhaállványom. Rengeteg olyan ruhám van, amelyről még a címkét se vágtam le. Megveszek olyan darabokat is, amibe majd később belefogyhatok, és olyat is, amibe esetlegesen hízhatok. Plusz a cipőket is imádom!
– A fast fashion híve vagy?
– Igen, mert így olcsón vehetek egyszerre több ruhát, akár négyet-ötöt is! Van azért néhány drága és különleges szerzeményem ünnepi alkalmakra.
– Online is rendelsz ruhákat vagy szívesebben járod az üzleteket?
– Internetről félve rendelek, mert nem szeretek csalódni. Szeretek próbálni. Azok a ruhák, amelyeket a netről rendelek, sosem állnak jól. Nap mint nap böngészem az internetet, figyelem az új kollekciókat. Mikor elkap a hév, telepakolom az online kosaramat, de aztán meggondolom magam, mert a fele hordhatatlan.
– Mit szól ehhez a családod és a párod?
– A szüleimet kikészítem, de már nem szólnak semmit, mert látják, hogy nem bírom vásárlás nélkül. Szemet hunynak felette.
A húgom örül, hogy ennyi sok ruhám van, mert titokban válogathat közülük. A barátom pedig gyakran elkísér a bevásárlókörutakra. Tudja, hogy boldoggá tesznek a ruhák, ezért néha ő is meglep egy-egy táskával vagy pulcsival.
– Mikor jöttél rá, hogy kényszeres vásárló vagy?
– Mostanában tudatosítottam, hogy nem tudok leállni. Az új ruhákat ezerszer megfogdosom, még meg is csókolgatom őket. Ha egyszer annyira tudok örülni nekik, tiszta szívből... És ha valami nem áll jól, akkor legszívesebben a föld alá bújnék. A legrosszabb pedig, hogy állandóan azt érzem, nincs egy göncöm sem, amit felvehetek. Ilyenkor szomorú vagyok, pedig rengeteg ruhám van.
– Veszélyes függőség a boltkórosság, mert rengeteg pénzbe kerül. Te sokat költesz?
– Ha tehetném, a világ összes pénzét ruhákra költeném! (nevet) Szerencsére a szüleim megtanítottak arra, hogy mindig tegyek félre, ezért van egy keretem, amit ruhákra költök. Se többet, se kevesebbet.
– Hol vásárolsz a legszívesebben?
– A pozsonyi Bory Mallt szeretem a leginkább, mert nagy, és sok benne az üzlet, ráadásul kevés az ember. Félő, hogy pont emiatt fogják bezárni, mert nincs forgalom. De Ausztriába, Győrbe és Budapestre is eljárok.
– Mit gondolsz, le lehet erről szokni?
– Biztos van rá módszer. Nekem még nem sikerült megtalálnom...
