A családom kimondottan szeret csókolgatni. Nagy élvezettel puszilgatjuk a kisbabák arcocskáját és a nagymamákét is. Egészen kiskorom óta természetesnek tartom ezt, és azt is, hogy a puszik után a ruhám ujjával titokban letörlöm a nyomokat. Egyszer magammal vittem a fiúmat a dédszüleim aranylakodalmi ünnepségére.
Kis híján sokkot kapott. „Ez meg mi akar lenni? – kérdezte, amikor ötventagú családom szokásos üdvözlése után félrehúzott, és zsebkendőjével észrevétlenül ledörzsölte arcáról a puszik maradékait. – Úgy érzem magam, mint egy Boratról szóló filmben” – dünnyögte. Igen, arról a kazahsztáni együgyűről van szó, aki Amerikába ment tanulmányozni az amerikai életformát, és többek között üdvözlésképpen mindenkivel pacsizott. Ez az összevissza csókolózás talán azt jelenti, hogy a családom „nagy paraszt”, és nem tud viselkedni?
(© Bushido Code)
Cuppogást mellőzni!
Mindig. Az arccsók nálunk társadalmilag elfogadott üdvözlésmód, bár vannak családok, amelyekben megelégszenek a kedves mosollyal kísért kézfogással. A csókos köszönés közkedvelt a katolikus országokban, például Olaszországban, Spanyolországban vagy Dél-Amerikában. „A csókkal való köszöntés Szent Páltól származik, aki megszabta a rómaiaknak, hogy találkozáskor szent csókkal illessék egymást” – magyarázza a protokollszakértő.
Hogyan történjen ez a fajta üdvözlés? Egyszerűen. Tartsuk oda csókra a jobb arcunkat, majd a másikat. Közben megérinthetjük a másik könyökét. A legfontosabb az, hogy a csókot a másik ember arca mellett, csupán csücsörítve imitáljuk. A cuppantás és az ajakkal való érintés nem megengedett (ezzel elkerülhetjük azt is, hogy az arcon rúzsnyom maradjon). Valóban kellemetlen lehet, ha idegen nő arcára nyomjuk a csókot. Ez csak jó barátnők között természetes.
Speciális szabályok vonatkoznak azokra, akikkel életünkben először találkozunk. Ebben az esetben az ölelés elmarad, elég a kézfogás. Új ismerőssel úgy bánunk, mint a múzeumi tárggyal: csak messziről nézzük.
Kétszer vagy háromszor?
Minden országban másak a szokások, és ez az üdvözlésre is vonatkozik. A spanyolok, a brazilok és mi, magyarok két csókot váltunk. Akárcsak az olaszok, de ők előbb a bal arcukat nyújtják felénk. A hollandoknál három csók szokásos. Egészen különös a helyzet a franciáknál. „Ez az ország nemcsak a szenvedélyes francia csókról híres, hanem arról is, hogy minden régióban másképpen csókolnak. Provence-ban a helybeliek háromszor csókolják meg a másik arcát, de Nantes-ban akár négyszer.”
Más országok viszont szűken mérik a csókokat. A mexikóiaknak és a kolumbiaiaknak egy csók is elég. És semmiképp sem hagyhatjuk ki a felsorolásból az eszkimó puszit, amelyet az első sarkkutatók így írtak le: Az eszkimó csók az inuit hagyományra támaszkodik – ők az orruk, esetleg az arcuk vagy a homlokuk összeérintésével köszönnek egymásnak. Ez a szokás abban gyökerezik, hogy az „Északi-sark lakóinak” legfeljebb az orruk vagy az arcuk van szabadon a nagy hidegben. Ez az üdvözlési mód elterjedt még a Góbi-sivatag nomád mongol lakói között, valamint az új-zélandi maorik körében, de Thaiföldön, Vietnámban, Laoszban és Délkelet-Ázsia több országában is.
Egészen különleges a helyzet az arab országokban. Az arab bennszülöttek hagyományosan az orruk összeérintésével fejezik ki azt, hogy egy törzshöz tartoznak. Ománban például nem ritka, hogy a férfiak a kézfogás után megcsókolják egymás orrát. Az arabok lakta területeken általános szokás, hogy a férfiak megölelik egymást, utána pedig megcsókolják egymás arcát, homlokát vagy éppen az orrát. A nőkkel szemben nem gyakorolják ezt a szokást, hacsak nem közeli barát vagy rokon az illető.
Más országokban a nyilvános csókváltást tekintve tartózkodóbbak az emberek, például Kínában vagy Indiában, ahol ezt szexuális tartalmúnak érzik. Egészen sajátos szabályok vannak érvényben Japánban, ahol az üdvözléshez kölcsönös meghajlás is tartozik.
Kézcsókom, hölgyem!
A közelmúltban förgeteges élményem volt részem: egy ismerős úriember köszönéskor finoman fölemelte – és megcsókolta a kezemet. Úgy éreztem magam, mint egy film főszereplője, és azt se tudtam, hová nézzek. Az illemtanár szerint ilyen esetben nem kell zavarba jönni, még akkor sem, ha tájainkon nem szokás a kézcsók. Nem úgy a környező országokban – Lengyelországban, Magyarországon, Ausztriában és Romániában a férfiak gyakran kezet csókolnak a nőknek. Ez nemcsak a vonzalom jele lehet, sokkal inkább a nő iránti tiszteleté.
De vigyázat! Ebben is érvényes a „légiesség” szabálya: a férfi a csókot csupán jelzi, ajka nem érinti a nő kezét, hanem megáll közvetlenül a nő kézfeje fölött.
Fő a biztonság
A koronavírus-járvány megváltoztatta a világot – és a társasági érintkezés szabályait is. Soha nem látott módon ügyelni kell, ha náthásak vagyunk, illetve köhögünk. Ilyen esetben ajánlatos otthon maradni, és kerülni kell a nagyobb társaságot. Ha meg vagyunk fázva, a biztonság kedvéért mondjunk le mindenfajta csókolásról, és tartsunk távol magunktól mindenkit.
Társaságban egyébként is figyelni kell az emberek testbeszédét. Ha a másik nagyobb távolságból nyújtja a kezét, sőt, ha üdvözléskor még hátrább is lép, ez világosan jelzi, hogy nem kér csókot, sem ölelést. Ilyenkor bőven elég, ha a két ember kezet ráz.
(© mehrandjojan)
A csók története
A csókot említő első írásos emlék az időszámítás előtti 5. századból származik, amikor Hérodotosz a perzsákról írt. Az azonos rangú perzsa férfiak szájon csókolták egymást, az alacsonyabb társadalmi rangúak arcra adták a csókot. A rómaiak csókspecialisták voltak. A római polgár társadalmi ragját az mutatta, hogy a császár melyik testrészét illethette csókkal. Az alacsonyrendűek a császár térdét, lábát csókolhatták vagy lába előtt a földet.
A rómaiak voltak azok, akik elterjesztették a csókot Európában és Észak-Afrikában. A csókolást törvények szabályozták. Ha például egy férfi nyilvánosan szenvedélyes csókot adott egy szűznek, a lányt ettől kezdve házastársi jogok illették meg. Az analfabetizmus korában a hivatalos iratokon csók helyettesítette a pecsétet.
