Nagy út előtt állok. Már csak pár nap, és indulnom kell. Hidd el, nekem is éppolyan nehéz a búcsú, mint neked! Mindig azt hangoztattad, hogy nem tudok bánni a szavakkal.
Az én levelem nem lesz olyan ékesszóló, mint amit te írtál, de azért csak megpróbálom.
1
Kezdem az elején. Mindössze ötéves voltál, amikor beköltöztetek a szemközti házba. Úgy vetted birtokba a közös udvart, mintha mindig is a tiétek lett volna. Őszintén? Rém idegesítő kis vakarcs voltál. Amikor megláttál focizni, rohantál ki a házból, a kezedben két rongyos babával. Azt mondtad, nem szeretsz focizni, babázni szeretsz, úgyhogy babázzunk! Amikor kinevettelek, krokodilkönnyeket hullattál, s addig ugráltál körülöttem, míg végül beadtam a derekam. Életem leggyötrelmesebb két órája volt. Látod?! Már akkor sem tudtam neked ellenállni. S ez ma sem változott. Ugyanolyan makacs vagy, mint gyerekkorodban. Ha valamit a fejedbe veszel, senki sem tud tőle eltántorítani. Büszke vagyok rád!
Emlékszel, hogy mindig bajba kevertél? Egyik rosszaságot követted el a másik után, összeszedted az utcáról a kutya ürülékét, hogy aztán a szomszéd bejárati ajtajához rakd. Ez még csak hagyján, de meg is vártad, míg kijön a házból, és egyenesen belelép. Utána kétrét görnyedve, kezedet a hasadra szorítva nevettél. Nem csoda, hogy a szomszédnak belilult a feje mérgében, és fenyegetően feléd lépett. Hősiesen odaszaladtam, és azt hazudtam, hogy én vagyok a vétkes, ne téged bántson. Büntetésből addig kellett sikálnom a cipőjét, amíg olyan fényes nem lett, mint a Sarkcsillag. A szüleimet is felhívta, akik kiszedették velem az összes utcai cipőt a cipőszekrényből, és azokat is fényesre kellett suvickolnom. Mikor másnap átjöttetek vacsorázni a szüleiddel, egész este tomboltál, és azt mondogattad, hogy ez kitolás volt velem.
Egy héttel az incidens után, amikor ismét rám bíztak, jött az újabb balhé. Azt mondtad, hogy kimész a konyhába vizet inni. Én balga! Eszembe sem jutott, hogy megint mesterkedsz valamiben. (Pedig akkor már jól ismertelek.) Kiloptad a hűtőszekrényből a rekesz tojást, és megdobáltad vele a szomszéd autóját. S ki jött a szomszéddal szembe, amikor számba vette a kárt? Hát én. Tüzet okádott, este meg átjött a szüleimhez, hogy közölje velük: még egy kihágás, és feljelent bennünket vandalizmusért.
A szüleim hetekig nem álltak szóba velem, s két teljes hónapig én mostam a szomszéd koszlott autóját, hogy kiengeszteljem. Elárulhattalak volna – és tényleg, néha nagyon elegem volt –, de tudtam, hogy ez bosszú volt. Miattam tetted, engem bosszultál meg.
Emlékszel az első barátnőmre? Kingának hívták. Kilested az ablakból az első csókunkat a kertben. Tízéves voltál, és rémesen féltékeny. Elloptad anyukád piros rúzsát, és kikented vele a szádat. A ruhád tele lett rúzsfolttal, még a füled tövére is jutott belőle. Találtál a szekrényben egy fekete magas sarkút, és abban masíroztál felénk a pázsiton. Elképesztően cuki jelenség voltál. Megálltál Kinga előtt, és torkod szakadtából üvöltötted, hogy szálljon le rólam, mert én a tiéd vagyok. Én csak bambán bámultam, te meg beleültél az ölembe. Erre Kinga felpattant, és ott hagyott. Kiabáltam veled – ezért most, utólagosan is bocsánatot kérek tőled. Emlékszem a könnyeidre. Több mint egy hétig büntiben voltam, nem álltál szóba velem. Kinga sem keresett többé. Hiába vettem meg a kedvenc csokidat, hozzám vágtad a dobozt. (Persze miután kietted belőle a csokit.) Később már kevesebb időt töltöttünk együtt. Tizennyolc éves nagyfiú voltam, máson járt már az eszem, nem a fürtös fejű szomszéd lányon.
Ahogy teltek az évek, valami megváltozott. Megnőiesedtél, az arcod még pajkosabb lett. Tizenöt éves korodban te voltál a legszebb lány az utcánkban. Elemi késztetést éreztem (csakúgy, mint kislány korodban), hogy megvédjelek a gonosz világtól. Egy idő után inkább a napba néztem volna, mint rád. Szándékosan elkerültelek. Helytelennek éreztem, hogy minduntalan rajtad felejtem a szemem. Még kiskorú voltál. Kibéreltem a haverokkal egy lakást a város másik végén, ahol nagyokat buliztunk. Azt hittem, szép lassan elfelejted a szomszéd fiút. Pedig tudnom kellett volna, hogy te nem adod fel. Soha nem adod fel! Egy este az egyik egyetemi haver meghívott a házibulijába. Késve érkeztem, már javában ment a dorbézolás.
Amikor megláttalak az eszméletlenül magas tűsarkú csizmádban, cigarettával a kezedben, elragadott az indulat. A DJ megállította a zenét, mert bemostam egyet a srácnak, akivel egymásba bújtatok. Átkozottul dühös voltam rád, de magamra még dühösebb. Miért hagytam, hogy így legyen? Felelősnek éreztem magam, nem kellett volna elköltöznöm otthonról. Te sikítottál, de én csak begyömöszöltelek az autóba. A képembe vágtad, hogy gyűlölsz. Olyan görcsösen szorítottam a kormányt, hogy majd kiszakadt a műszerfalból. Egyetlen szót sem szóltál hozzám egész úton, de én sem voltam beszédes kedvemben. Végül csak annyit mondtam, hogy egész éjjel a házad előtt fogok őrködni, nehogy eszedbe jusson kiszökni.
2
Ezzel egy újfajta játék vette kezdetét köztünk. Egy új és veszélyes játék. Itt már nem a szomszéd kocsija volt a tét, hanem a te biztonságod. Tudtad, mi kell ahhoz, hogy ne engedjem el a kezed. Kerested a veszélyt. Tudtam jól, miért csinálod: engem akartál, de én nem engedtem a csábításnak. Én mindenből a száz százalékot akartam kifacsarni, a szerelemből is. De te még kislány voltál.
A tizennyolcadik születésnapodon aztán bajba sodortad magad. Addigra már tökélyre fejlesztetted a szökést a pincén keresztül. Aznap is úgy osontál ki, mint az árnyék. Péntek volt, egy kicsit elbóbiskoltam a kocsiban. Arra eszméltem fel, hogy ott táncikálsz az autóm előtt. A következő utcában taxi várt rád, ahogy minden pénteken. Követni kezdtelek (bár tudtam, hogy tudod, hogy ott araszolok mögöttetek). Ekkor követtem el életem legnagyobb hibáját. Mire odaértem, a lámpa pirosra váltott. Próbáltalak hívni, de nem vetted fel a telefont. A barátaid sem voltak elérhetőek. Magamban átkozódva ütöttem a kormánykereket, és közben fohászkodtam minden szenthez. Egész éjjel vártam, de hiába. Hajnalban aztán megcsörrent a telefon. Ahogy meghallottam a zokogásodat, tűzzel akartam felégetni az egész közönyös világot. Az út szélén találtam rád átfagyva, vizes ruhában. Kétségbe voltál esve. A karjaimban cipeltelek haza. Ott virrasztottam az ágyad mellett, míg te az egyik álomból a másikba zuhantál. Akkor megfogadtam, hogy többé nem eresztelek el. Nem menekülhetünk többé az érzéseink elől. Sírig tartó szerelemre vagyok kárhoztatva.
Egész életemben téged szerettelek. Nem volt nálam boldogabb ember, mikor megjelentél az oltár előtt, kis huncut mosolyoddal az arcodon. Mindig és örökkön örökké túljártál az eszemen. Hiába próbáltam visszatartani a kibuggyanni készülő könnyeimet, nem jártam sikerrel. Tudod, átkozottul szerelmes voltam. Most is az vagyok.
Köszönöm neked, szerelmem! Köszönöm, hogy én vagyok a legboldogabb férfi a világon! Köszönöm, hogy olyan feleségemmé lettél, amilyet mindig is kívántam. Te vagy az én kis vadócom, mindig csak te, sosem akartál más lenni. Köszönöm neked, hogy engem választottál. Köszönöm neked azt a parányi csodát, akit a szíved alatt hordasz!
Édes Fanni, drága Fanni! Szerelmem! Az utolsó út előtt állok. Olyan útra indulok, ahonnan nem tudok visszajönni. A betegség győzött. Arra kérlek, légy erős! Légy olyan erős, mint az a kislány, aki bosszút állt a szomszéd bácsin! Légy erős értem, magadért, de legfőképp a kislányunkért! Védd meg őt a világ bajaitól, ahogyan én megvédtelek téged a világtól és talán önmagadtól is! Ne sírj! Itt vagyok. Most is, ahogy mindig. Emlékezz rá, mennyire szeretlek! Hamarosan újra találkozunk!
Szerető férjed: Dávid
A lány kezéből kihullik a papír, az ablakhoz rohan. Ahogy kinéz a kertre néző ablakon, nem tudja, kit lát. A szeretett férfit vagy a szomszéd fiút, aki némán integet...
