A Pátria rádió hallgatói már hosszú évek óta hallgatják a kellemes hangú Haják-Szabó Máriát, aki komoly témákban, elgondolkodtató tudósításokban, izgalmas műsorokban hallatja hangját. Ki ő, hogy került a pályára, mitől másak a műsorai?
– A média világában dolgozol már több mint húsz éve. Mikor jöttél rá, hogy rádiózásra teremtettél?
Haják-Szabó Mária
– Nem így képzeltem el az életemet. A galántai gimnázium befejezése után a gödöllői agrártudományi egyetem üzemszervezési szakán tanultam tovább. A nyolcvanas évek Magyarországa összehasonlíthatatlanul izgalmasabb volt, mint Csehszlovákia. Ment minden, mint a karikacsapás, kint kitűnő állásajánlatokat kaptam – aztán egy héttel az esküvőnk előtt autóbalesetben meghalt a vőlegényem. Mindennek, ami el sem kezdődött, vége lett. Haza kellett jönnöm. Azt hiszem, én voltam Csehszlovákia történetében az első munkanélküli. Ott álltam egy magyarországi – mérlegképes könyvelői – diplomával, ami itt nem igazán volt használható. Végül nagy nehezen sikerült elhelyezkednem a kürti szövetkezetben. Sok kedves emberrel megismerkedtem, de arra is rájöttem, hogy a szocialista gazdaság felvirágoztatása nem nekem való. És jelentkeztem a rádióhoz! A mai napig emlékszem arra a pillanatra, amikor először léptem be a házba. Megcsapta az orromat az a különleges, marasztaló illat, amely csak a rádióra jellemző. Majd a kezembe adtak egy cseh nyelvű nyers híranyagot... Megszerkesztettem – és megfeleltem. Nagy megtiszteltetés volt, hiszen Morvay tanár urat váltottam fel a hírszerkesztői székben.
– A Pátria rádió legsikeresebb műsorai közé tartozik az Egyes számban c. műsorod. Honnan jött az ötlet?
– Mindig is vágytam egy ilyen műsorra. Elsősorban azért, mert szeretem a kollégáimat. Másrészt azért, mert nagyra értékelem a munkájukat.
Tudom, néha mennyire nehéz tud lenni ez a szakma, mégis teljesíteni kell. Eddig 14 adás ment le nagy sikerrel.
– Ezek a beszélgetések élő adásban mennek?
– Nem. Ezek 55 perces műsorok, amelyeknek a fele zene. Amúgy két-három órás, jóízű beszélgetésekből szerkesztem őket. A másik műsorom – a Hírvilág – heti külpolitikai összefoglaló. Felmerülhet sokakban: minek egy kisebbségi rádiónak külpolitikával foglalkoznia?! Én azt gondolom, hogy a globalizálódó világban olyan gyorsan csökkennek a távolságok – fizikai és spirituális értelemben –, hogy a látszatra távoli események is sokszor közvetlenül befolyásolják életünket. Afganisztán tényleg messze van, de ott harcol a szomszédom fia...
– Most már évek óta a Kossuth rádió szlovákiai tudósítója is vagy. Hogy talált rád a feladat?
– Nem sokkal az után, hogy 2003-ban letelt a gyermekgondozási szabadságom, megkeresett Nagy Ildikó, és megkérdezte, nem lenne-e kedvem átvenni tőle ezt a feladatot. Örömmel vállaltam, hiszen számomra a rádiózás etalonja a Kossuth rádió.
– Egy laikusnak hogyan kell elképzelnie a tudósító munkáját?
– A tudósítói poszt lényege, hogy nincs munkaidő. Mindig jelen kell lenni, napi huszonnégy órán át és a hétvégén is, hiszen soha nem lehet tudni, mikor történik valami. Tulajdonképpen minden országos eseményről tudósítást küldök. Én két célt tűztem ki magam elé annak idején: tárgyilagosan, az érzelmek mellőzésével tudósítani. Egy tudósításnak nem arról kell szólnia, hogy én mit érzek az események kapcsán, hanem arról, hogy mikor, hol, mi történt. Ez a fajta rádiózás igazi kihívás, hiszen sokszor élőben kell bejelentkezni... Szóval, nagyon „jelen kell lenni”, ha az ember el akarja kerülni a hibákat. Szerencsére nagy munkabírással rendelkezem, és kitartó vagyok, mint a bivaly. (Állítólag a kínai horoszkóp szerint ebben a jegyben születtem.) A bivalytermészetem sokat segít, ugyanis ebben a szakmában naponta elölről kell kezdeni mindent... Az újságíró életében a tegnapi dicsőség már a múlté. Nap mint nap bizonyítani kell.
– Megesett már, hogy bakiztál?
– Hogyne, ezt kivédeni nem lehet. Szerencsére a mai modern rádiózás emberközelibb, a stúdiók már nem használják a „kašlátko” gombot – vagyis a műsorvezető ma már köszörülheti a torkát, tarthat hosszabb szünetet, hibázhat, javíthatja magát. A rádiós beszéd nagyjából olyan, mint a közbeszéd. Nem steril. Pályám kezdetén például elképzelhetetlen volt, hogy a közvetítésben hallható legyen a háttérzaj, de ma már kifejezetten divat „kimenni” interjúzni, hogy az anyag életszagú, hiteles legyen. Ez számomra fontos. Én ebben hiszek!
– Az utóbbi időben egyre komolyabb feladatok találnak rád. Hogy lehet ezt egyeztetni a családdal?
– Későn talált rám az érett, felnőttkori szerelem. Mikor párommal, aki szintén újságíró, már kezdtünk beletörődni, hogy ebben a kapcsolatban örökre kettesben maradunk, mintegy megkésett ajándékként megfogant Richárdka. Majd rá egy évre világra jött kisebbik fiunk, Norbert. Nagyobbik fiam négyéves koráig csak a gyerekeimnek éltem. Ma már nincs olyan nagy szükségük rám, jut elég időm a munkámra is. De másra alig! Én realista vagyok, pontosan tudom, hogy mi fér bele 24 órába. Ezért mindig szórakozom azon, amikor egy-egy ismert személyiség megpróbálja elhitetni a világgal, hogy ő a munka mellett kitűnő anya, kiváló háziasszony, naponta jógázik, pilatesre jár, és közben a munkában két ember helyett teljesít. Számomra már az kegyelmi állapot, ha egy napra sikerül kiszabadulnunk a nagyvárosból, és együtt tölthetünk egy napot. Nekem ez adja a legtöbbet.
