Bizonyára sokunk látta az Éjszaka a múzeumban című ikonikus filmet, amelyben a múzeum kiállítási tárgyai, leletei az új éjjeli őr meglepetésére minden egyes éjszaka életre kelnek. S bár sem Mátyás király szobra, sem Mária Terézia portréja nem fog velünk szóba elegyedni, mégis hasonlóan varázslatos élményben lehet részünk az évente megrendezett Múzeumok Éjszakáján.
A Múzeumok Éjszakája Magyarországon minden évben a Szent Iván éjjeléhez legközelebb eső szombaton kerül megrendezésre. A látogatók ilyenkor a nyitvatartási időt bőven túllépve, akár a késő esti órákban barangolhatják be a különféle múzeumokat egészen éjfélig, de egyes múzeumokban még hajnali egykor is indul tárlatvezetés...
Hérakleitosz mondta egyszer, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Az ókori görög filozófus a folyó áramlásához hasonlította a világ létezőit, ezzel szemléltetve, hogy a folyamatos mozgás okán semmi sem marad olyan, amilyen volt.
Ehhez hasonlóan, ahányszor Budapestre visz az utam, úgy érzem: nem léphetünk kétszer ugyanabba a városba sem, hiszen az minden alkalommal más-más arcát mutatja nekünk. Ezúttal a Múzeumok Éjszakájának keretein belül nyerhettem mélyebb betekintést a város titkaiba.
Mi is pontosan a Múzeumok Éjszakája?
A külföldi mintán alapuló kulturális rendezvényt először 2002-ben rendezték meg Magyarországon. 2009-ben akkora sikernek örvendett a programsorozat, hogy ugyanabban az évben ősszel is sort kerítettek rá: ezt Szent Iván éjjele helyett Szent Márton napjához kötötték, s Múzeumok Őszi Éjszakájának keresztelték el. 2023-ban pedig rekordmennyiségű, összesen 380 ezer ember vett részt az eseményen! Idén június 22-ére időzítették – s a dátum azért is különleges, mivel a rendezvény éppen huszonkettedik alkalommal valósult meg. Országszerte 460 helyszín vett részt benne, s összesen 2500 programmal készültek.
A Múzeumok Éjszakájának nagy előnye, hogy rendkívül jutányos áron bejuthatunk a kijelölt múzeumokba, ahol rendhagyó tárlatvezetéssel és útvonalakkal, valamint az eseményre szervezett különleges kiállításokkal és egyéb érdekességekkel várják az érdeklődőket.
A rendezvény látogatóinak első teendője ezen a különleges napon a belépésre feljogosító karszalag megszerzése (ezt a programban részt vevő múzeumokban, illetve online, a www.jegymester.hu weboldalon keresztül lehet megvásárolni). Ennek köszönhetően 3000 forint fejében (18 év alatt 1500 forint, 6 éves kor alatt pedig ingyenes a belépő) bejuthatunk bármelyik, az eseménybe bekapcsolódó múzeumba.
Hogy melyik intézmények és milyen programmal várnak bennünket, megtalálhatjuk a Múzeumok Éjszakájának weboldalán (www.muzej.hu), illetve megtudhatjuk a kimondottan az alkalomra kiadott brosúrákból is.
Az eseménysorozat okán egyébként gyakrabban járnak az éjszakai buszok is, amelyekre a menetjegyünket szintén kiválthatjuk a múzeumos karszalaggal.
Irány a Nemzeti Múzeum!
Mi sem voltunk restek: az említett karszalagot meg is szereztük első megállónknál, amely nem volt más, mint a Magyar Nemzeti Múzeum. A lélegzetelállító klasszicista épületnek elég csupán a kapuján belépni ahhoz, hogy azon nyomban átjárjon minket a „történelmi térerő”. Petőfi ugyanis itt, a múzeum előtt szavalta el a Nemzeti dalt az 1848-as forradalom kitörésekor.
A pompás épületbe belépve az időutazás érzése még inkább felerősödik azáltal, hogy ebben a palotaszerű környezetben szemlélhetjük meg a magyar történelem relikviáit. A számos állandó kiállítás mellett megtekinthetőek voltak időszakosak is, mint például a Magyar Menyasszony című, amely több száz ismert és ismeretlen nő házassághoz fűződő történetét mutatja be a 14. századtól egészen a 21. századig.
A menyasszonyi ruhák, cipők, levelek és különféle személyes tárgyak elmesélik nekünk a nők szerepét, vívódásait, illetve házasságról való elképzeléseinek változását az idők során. Ámulattal néztem a csodaszép ruhákat, s bárkire is siklott pillantásom a teremben, mindenki szeme csillogott. Elgondolkodtam, vajon hasonló áhítattal tekinthettek-e ezekre a ruhákra valamikori tulajdonosaik is – vagy épp ellenkezőleg?
Kórház a föld alatt
A következő állomásunk a budai vár alatt található Sziklakórház Atombunker Múzeum volt. Tudni kell róla, hogy ez a föld alatti hatalmas barlangrendszer a második világháború és az 1956-os forradalom során sürgősségi létesítményként működött, majd a hidegháború ideje alatt atombunkerré fejlesztették tovább.
S tudni kell róla azt is, hogy irdatlan hosszú sor állt a bejárata előtt! Mialatt több mint 1 órán át szobroztunk a hosszan kígyózó sorban, megfordult a fejünkben, hogy visszajövünk később, vagy majd megnézzük a múzeumot egy másik alkalommal. Nagy motivációt adott azonban a maradásra, amikor a múzeum weboldalán megláttuk, mennyi is az annyi rendes körülmények között, a karszalag „hatalma” nélkül. (Rögtön értelmet nyert számunkra, miért is örvend ilyen nagy közkedveltségnek aznap a múzeum...)
Végül türelmesen kivártuk a sorunkat, s mennyire megérte (és most nem csupán a megspórolt pénzre gondolok)! A látogatás csoportokban, körbevezetéssel történt, így a föld alatti séta során tátott szájjal hallgattuk a történelem sötét múltjának meséjét. A töriórákról ugyan mindannyian hazahoztunk valamit e fájdalmakkal teli korszakokról, a tankönyvek fölött ülve azonban kevésbé éreztük a valós következményeket.
A helyet élethű viaszbábuk segítségével megörökített jelenetek töltötték meg élettel, pontosabban inkább a halállal. Az életükért küzdő sérült katonák és civilek, valamint az orvosok és nővérek fáradhatatlan küzdelme a múltban megfagyott jelenetekként köszöntek vissza a helyiségekből.
A vitrinekben több száz orvosi eszköz csillogott – mint megtudtuk, ezeket az az orvos ajándékozta a múzeumnak, aki mind a világháború, mind a forradalom ideje alatt az emberek szolgálatának áldozta életét a bunkerben. A körbevezetés során az is kiderült, hogy bár volt időszak, amikor egyidejűleg 500-600 ember is összezsúfolódott a sziklakórház falai között, mégis ott és akkor ez a föld alatti hely számított a legbiztonságosabbnak, amit jól bizonyít, hogy egyetlen fegyveres konfliktusra sem került sor az éppen ott tartózkodók között.
A kórházi részleg előtt az atombunkernek szánt részt is megtekinthettük, ahol megtudtuk, hogyan jártak volna el egy lehetséges atomtámadás során. Láttuk a Hirosimára és Nagaszakira ledobott bombák következményeit képeken, de kiállított tárgyak, ábrák és jelenetek is szemléltették számunkra azt, hogy a békét sokszor túlságosan is magától értetődőnek vesszük.
Vár ránk a vár
Az atombunkerben való rendhagyó körbevezetés után – végigmentünk ugyanis az általában nem látogatható, vészkijáratként üzemelő barlangos részen is – a Budai Vár felé vettük az irányt. Szürreális volt kissé, hogy még világosban mentünk le a föld alá, onnan kiérve viszont már az éjszakai város fényei fogadtak minket. Benéztünk a Vármúzeumba, majd egy kis pihenésképp sétálgattunk a Várkert Bazárban, s megcsodáltuk Budapest megunhatatlan fényeit.
Ezen a ponton meg is említettem a velem tartó barátnőmnek, mennyire jó, hogy az esemény az éjszakába nyúlik, hiszen van valami varázslatos abban, hogy ilyen sejtelmes órákban járhatjuk be a múzeumokat...
Végül a törvényszéken kötöttünk ki…
Persze nem azért, mert bármi törvénybe ütközőt követtünk volna el, csupán a Fővárosi Törvényszék volt múzeumtúránk utolsó megállója. A körbevezetés éjjel 11-kor kezdődött, s a kötelező átvilágítás után a díszes esküdtszéki terem felé vettük az irányt, ahol helyet foglalhattunk a padokban, s közben a bírói székből dr. Szabó József Tamás mesélt nekünk a pompás épület építésének körülményeiről, történelméről, s a terem fő ékéről, a Feszty Árpád festette hat táblaképről.
Megtudtuk, hogy e hatalmas palotát Hauszmann Alajos tervezte a szemben található gimnáziummal együtt, így egy helyről tudta figyelemmel kísérni mindkét épület építési folyamatait. Azok pedig olyan ütemben haladtak, hogy a Törvényszék nem csupán előbb készült el a tervezettnél, de még a költségvetést is olcsóbban megúszták, mint ahogyan azt először gondolták.
„Ilyen ma már nem igazán fordulhatna elő!” – viccelődött az előadónk. 1890-ben adták át az épületet (s 2003-ban műemlékké nyilvánították), a tárgyalóterem pedig azóta is az eredeti formáját őrzi.
Maga Ferenc József császár is dicsérő szavakkal illette az építészeti remekművet, s tiszteletére egy szobrot is állítottak az esküdtszéki teremben – ez azonban ma már nem található meg eredeti helyén. Megtudtuk azt is, hogy egy-egy tárgyalás során a fent található erkélyen állt udvari kíséretével az uralkodó, aki így figyelemmel tudta kísérni az események menetét.
Ezután megcsodáltuk a terem két oldalán, a magasban díszelgő Feszty-festményeket. A festő az egyik oldalon a régi magyar büntetőeljárások menetét ábrázolta – köztük egy tűzpróbát, valamint egy perdöntő párbajt is megörökített –, a másik oldalon pedig a magyar törvénykezés egy-egy jelenetét ragadta meg több korszakon is átívelve.
Az egyik képen, amelyen Deák Ferenc előterjeszti a büntetőtörvénykönyv-javaslatot, Feszty az apósát, Jókai Mórt is megfestette, mivel a nagy magyar mesemondó javasolta vejének a festmények témájának ötletét.
A törvénytár kiállítószekrényében megtekinthettük a Werbőczy István magyar jogtudós, nádor és királyi ítélőmester nevéhez fűződő, 1822-ben megjelent Magyar Törvénytárt is, amely a könyvtár legrégebbi példánya. Ezután alkalmunk nyílt megnézni a Fővárosi Törvényszék legújabb kiállítását, amelynek témája a Léderer Gusztáv csendőrfőhadnagy és felesége által elkövetett „darabolós gyilkosság” néven elhíresült 1925-ös bűntény.
Az áldozat a jómódú hentesmester, Kodelka Ferenc volt, akinek a házaspár nagyobb pénzösszeggel tartozott. A brutális módon meggyilkolt Kodelka esete felkeltette a kor minden rétegének érdeklődését, s az ügyről született cikkek, valamint az elkövetők és az áldozat fényképei elárasztották az akkori lapokat – ezeket a tárlatvezetés során mi is elolvashattuk, megtekinthettük.
Jövőre visszatérünk!
Fáradtan, lábfájósan, de élményekkel és új, érdekes infókkal gazdagodva sétáltunk le a Törvényszék lépcsőin. Nyomban megegyeztünk, hogy jövőre is visszatérünk, s ellátogatunk azokba a múzeumokba is, amelyekre idén nem jutott időnk. Vetettünk egy pillantást a szemben ékeskedő gimnáziumra is, amelyről bent meséltek nekünk.
Elképzeltem, milyen lehetett építészünknek ott állni, ahol mi, s szemlélni a megálmodott tervei megvalósulását. Az órára tekintve megláttam, hogy már elmúlt éjfél. Hivatalosan is egy új nap vette kezdetét, s én megint csak más szemmel néztem Budapestre, mint amikor megérkeztem oda. S lám, ismét bebizonyosodott számomra: valóban nem léphetünk kétszer ugyanabba a városba…
