A hidaskürti magán-szakközépiskola vidám színű épülete napfényt varázsol a borús, szürke napokba. Ez látszik kívülről, de ottjártunkkor tapasztalhattuk, hogy belül is süt a nap!

Az iskoláról az egyik szakácstanulótól hallottam először. Csak egy évig járt Hidaskürtre, de amit tud, mindent ott tanult meg. Mert nagyszerű iskola. Utána átment egy másik iskolába, mert a családjával elköltöztek, de ott a képzés már fabatkát sem ért. Ő mindvégig abból a hidaskürti egy évből élt. Hát ilyen iskola ez a kürti magániskola!

egy-paratlan-maganiskola-epulet.jpg

Jó hangulatú gyakorlati órák, szakértelem jellemzi a lassan negyedszázados múlttal rendelkező iskolát. Itt, az ország első magániskolájában 1990. szeptember 1-jén kezdődött meg a tanítás. Az iskolaalapító Cservenka János lánya, Cservenka Krisztina igazgatónő vezetett minket végig az osztályokon, miközben lelkesen beszélt az iskola sikereiről és az újonnan nyílt izgalmas szakokról.

– Minden jelentős szakmai versenyre felkészítjük a diákokat. Kiváltképpen a szakácsok, a cukrászok, a fodrászok és a kozmetikusok jeleskednek. Több kiemelkedő eredmény van mögöttük: a Danubius Gastro kupán, a pozsonyi InterBeauty és budapesti Beauty kupán, valamint egyéb országos és nemzetközi diákversenyeken értünk el szép helyezéseket – sorolja Krisztina.

egy-paratlan-maganiskola-igazgatono.jpg
Cservenka Krisztina igazgatónő

– Diákjaink kiállításokon, tanulmányi kirándulásokon vesznek részt. Megfordultak már Pozsonyban, Nyitrán, Budapesten, sőt Frankfurtban és Londonban is. A külföldi tanulást segítő Leonardo-programba is bekapcsolódtunk: a vendéglátós és idegenforgalmi szakosok (a hotelakadémiások) az olaszországi Milánóban és a franciaországi Montlucon-ban töltöttek 3 hetet. Tizennégy diák Milánóban, hét Montlucon-ban dolgozott londinerként, recepciósként, felszolgálóként, kuktaként a 4 és 5 csillagos szállodákban. Egyébként a hotelakadémiások a hathetes szakmai gyakorlatukat – hacsak nem vállalnak az iskola közvetítésével külföldi munkát Dél-Európában – a győri Famulus tanszállodában végzik.

Ám nem csak a vendéglátósok juthatnak ki külföldre: tavaly a kereskedelmi szakosok háromhetes szakképzésen vettek részt Londonban.

– Mindig kitalálnak valami érdekeset, új szakokat indítanak...

– Ebben az évben két új osztályt indítottunk: marketing, valamint kozmetikus és stylist szakon. A „marketinges” tanulók idén meglátogatták a környék reklámcégeit és nyomdáit, jövőre pedig már a gyakorlatot is külső munkahelyeken végzik. Megtanulnak logót, weboldalt tervezni, prospektusokat összeállítani, termékeket fotózni, sőt, üzletek, irodák belső tereit formálni, egységes céges arculatot kialakítani. A leendő stylistok gyakorlati képzését pedig Lakatos Márk útmutatása szerint végezzük. Tanulóink hagyományos kozmetikusok, emellett stílustanácsadók lesznek.

– A pesti Lakatos Márk mellett más ismert személyiségek is megfordultak az iskolában, akik szintén nem csak a médiában szereztek hírnevet, hiszen valamennyien nagyot alkottak a szakmájukban.

– Valóban rendszeresen hívunk ismert szakembereket– hogy csak néhányat említsek: Benke Laci bácsi, Gianni, Zsidró Tamás, Binder Géza –, akik egyrészt inspirálják, motiválják a diákokat, másrészt bemutatják a szakmai újdonságokat.

elofizetes_uj_no_132.png

– Mi lehet a hidaskürti magánszakközépiskola sikerének titka?

– Tanulóink széles látókörrel gazdagodnak, megismerik a legújabb trendeket és a továbbképzési lehetőségeket. Iskolánkra jellemző a kellemes légkör, a tisztelettudó kommunikáció és partneri viszony tanár és diák között, a fegyelmezett magatartás, a motiválás és a következetesség.

A barátságos igazgatói irodából utunk egyenesen a diákokhoz vezetett. Kísérő nélkül minden bizonnyal eltévedtünk volna az osztályok labirintusában. Első helyszínünk a marketingszakemberek osztálya volt, és fotósunkkal egy fotózásra (!) toppantunk be. Hogy mi minden történik egy ilyen órán?! Legyünk stílusosak: beszéljenek helyettem a képek!

egy-paratlan-maganiskola-fotozas.jpg

A kellemes hangulatú tanóra után némi lépcsőjárás következett, de megérte, mert az ajtó mögött egy másik világ tárult elénk. Ez az ajtó az iskolából egyenesen egy étterembe vezetett. Mintha csak egy kisebb szálló ízlésesen dekorált termébe léptünk volna. Ebben a szép környezetben gyakorolták mesternőjük segítségével a pincérkedést és a koktélkeverést a vendéglátóipar és idegenforgalom szakirány harmadéves növendékei.

egy-paratlan-maganiskola-koktelkeveres.jpg

Elegáns pincérek és pincérnők sorakoztak a finom eleganciával megterített asztal körül, és azt gyakorolták, hogyan kell elegánsan letenni a tányérokat az asztalra. A bárpultnál két bármixer mutatta be tudományát, de azt is láthattuk, hogyan kell szakszerűen bort tölteni a vendég poharába.

egy-paratlan-maganiskola-pincer.jpg

A tanulók kellő gyakorlattal rendelkeznek, hogy letegyék a szakvizsgát. Igaz, mint érettségiző osztály, az idei éven felül még kétévnyi tanulás előtt állnak, hogy az érettségivel együtt megkapják a szakmunkás-bizonyítványt is.

A terem végében, egy másik ajtó mögött egy újabb világot fedezhettünk fel. Itt van az iskola tankonyhája, ahol a szakácstanoncok készítik – mesternőjük felügyeletével – társaiknak az aznapi ebédet.

egy-paratlan-maganiskola-szakacsok.jpg

Az iskola minden engedélyt megszerzett, ami ehhez szükséges, sőt, a többi tanműhelyében is készít eladásra szánt terméket (cukrászat, asztalosműhely), vagy fogad fizető vendéget (fodrászat és kozmetika).

egy-paratlan-maganiskola-szakacsok-a.jpg

Így lehet jól gazdálkodni. Emellett a tanulók nagyobb figyelmet fordítanak a munkájukra, hiszen a kliens elégedettsége nagyobb motiváció ebben a korban, mint a tanórai jegyek. Megtanulják, hogy a munka felelősséggel jár, hiszen igazi tétje van. A hidaskürti iskolában tehát valóban az életre készülnek a diákok.

A gőzölgő katlanok világából egy nyitott terembe érkeztünk. Éppen szünet volt, a tanulók egyik osztályból a másikba siettek, vagy beszélgettek. Nem volt kiabálás, hangzavar, mindenki tudta a dolgát.

Az igazgatónő elmondta, hogy a fegyelmezéssel nincsenek különösebb gondjaik, az elvárásokhoz gyorsan hozzászoknak a tanulók. Csengetés után egy újabb szaktanterembe látogattunk.

A kereskedelmi akadémiások mi mást gyakoroltak volna, mint szakmájukat: a könyvelést. Csoportokra osztva kapták meg a feladatukat, és gyakorlott mozdulatokkal töltötték ki a bizonylatokat. A tételeket a számítógép mellett ülő csoport tagjai könyvelték le.

egy-paratlan-maganiskola-konyveles.jpg

Ezután elhagytuk a főépületet, és a község központja felé vettük az irányt. Ott található a szakoktatási központ, ahol a helybeliek is gyakran megfordulnak – vendégként.

egy-paratlan-maganiskola-kozmetika.jpg

A földszinten a fodrásztanulók fogadtak minket szebbnél szebb hajkölteményekkel. A szemünk láttára, precíz mozdulatokkal fejezték be a frizurákat – éppen tanulótársaik haján gyakoroltak.

egy-paratlan-maganiskola-fodraszat.jpg

Az emelet a kozmetikusoké.

egy-paratlan-maganiskola-kozmetika-2.jpg

Másik kísérőnk az iskola egyik igazgatóhelyettese, a szakképzés felelőse, Sercel György. Az ő irodája ebben az épületben van. Átmentünk a rendezett kis udvaron, és megnéztük, mivel foglalatoskodnak az asztalosok.

egy-paratlan-maganiskola-asztalos.jpg

Sajnos, egyre kevesebben választják ezt a szakmát, mert az olcsó bútorok „divatja” nem kedvez a kreatív szakembereknek. Ennek ellenére az asztalosműhelyben is gyártanak bútort külső megrendelésre, és az iskola összes bútora itt készül. A képek ismét többet mondanak minden szónál.

egy-paratlan-maganiskola-asztalos-a.jpg

Elhagytuk az asztalosműhelyt, és elérkeztünk látogatásunk „csúcscéljához”. Gondolom, szívesen cseréltek volna velünk, mert a sort az iskola cukrászműhelye zárta.

egy-paratlan-maganiskola-cukrasz.jpg

A süteményillatú termekben torta- és süteménydíszítéssel foglalkoztak a diákok. Heti egy alkalommal ők készítik a süteményt az ebédhez.Tanúsíthatjuk, hogy a munkáik nemcsak szépek, de az ízük is kitűnő.

egy-paratlan-maganiskola-cukrasz-2.jpg

Így esett, hogy bár egy borús napon érkeztünk, mégis derűsen, élményekkel feltöltődve távozhattunk Hidaskürtről, a magán-szakközépiskolából.

egy-paratlan-maganiskola-cukrasz-a.jpg

Jó érzés tudni, hogy itt a diákok magyar nyelven, magas színvonalon tanulhatják a szakmát, s mindezért nem kell messzire utazniuk otthonuktól. Sőt, az iskola saját buszokkal, ingyenesen szállítja diákjait. Ebben az iskolában tudják, hogy az anyanyelven megszerzett tudás adja a legszilárdabb alapot. Ilyen alapra aztán már bátran építkezhetünk.

Négy kihelyezett részlegen folyik az oktatás: Hidaskürtön, Nagymegyeren, Bátorkeszin és Nagykaposon összesen 783 diákunk van, ebből 269 Hidaskürtön, az anyaiskolában.

A hidaskürti magán-szakközépiskolában és kihelyezett részlegein tanulható szakok:

  • Hároméves, szakmunkás-bizonyítványt adó szakmák: cukrász, asztalos, fodrász, szakács, pincér, vendéglátós, gépjárműszerelő, autószerelő és -javító, villamosműszerész
  • Kétéves, érettségit adó felépítményi szakok szakmunkások részére: közétkeztetés, hajkozmetika, gépészet
  • Érettségivel végződő, négyéves szakok: kozmetikus, kozmetikus és stylist, kereskedelmi akadémia, marketingszakember, vállalkozás iskolája
  • Érettségivel végződő, ötéves szak: vendéglátóipar és idegenforgalom
  • Az érettségivel rendelkező érdeklődők egy év alatt szakmát tanulhatnak.
Siposs Ildikó
Cookies