Lassan már megszámolni sem tudom, hányszor próbáltam meg leszokni a kávéról. Volt, hogy fekete vagy zöld teával pótoltam, aztán rákattantam az eszpresszóra.
Ám egyszer minden szerelem véget ér... Mielőtt újfent szakítottam volna a fekete levessel, felfedeztem a dugattyús kávékészítést, közismertebb nevén a french presst, amely teljesen megváltoztatta az életemet.
Mai szemmel nézve viszonylag későn, csupán egyetemista koromban kezdtem el kávézni. A középiskola alatt a reggeleimet rendszeresen fekete teával indítottam, ami elegendő energiát adott a hátralévő napra. Az otthoni kávé íze finoman szólva sem nyerte el a tetszésemet. Aztán jött a korán kelés, az estébe nyúló előadások, így szükségem volt valamire, ami erősebb, emellett gyorsabban hat, mint a tea. Ekkor találtam rá az instant kávéra, amit évekkel később a kapszulás eszpresszóval váltottam fel. Időközben gyakran tartottam szünetet s tértem vissza a teákhoz, mert azok után jobban tudtam aludni. Igazság szerint az instant kávé sohasem esett igazán jól, a kapszulás kávézás pedig összességében drágának bizonyult és fenntarthatatlannak, mert nem szeretek szemetet termelni.
Tavaly nyáron aztán előkerestem a szekrény mélyén heverő egyszerű eszpresszógépünket, vettem mellé egy elektromos kávéőrlőt, s életemben először szemes kávét vásároltam. A kávékészítés onnantól kezdve időigényes aktus lett, bonyolult szertartás: mégis élvezni kezdtem. A mozdulatokban volt valami természetesség, melyre lélekben már régóta vágytam. S persze tudtam, hogy az őrölt kávéval valami jobbat és finomabbat kapok.
Eltelt fél év, s én egyre kevésbé élveztem a presszózást. Egyrészt kevesebb mint fél perc alatt felhajtottam a csészényi kávémat – túlzásnak is éreztem ezt a kis megállót kávézásnak nevezni. Másrészt egy idő után nem esett olyan jól a gyomromnak.
Ráadásul tudtam, hogy az, amit én készítek, nem is igazi presszókávé, hiszen egy rendes eszpresszó 9 bar nyomással készül – az én kávéfőzőm viszont csak 3,5 bar nyomást tudott produkálni. Úgy döntöttem, megint leteszem a kávéscsészét.
Visszatértem hát a teákhoz, majd egy nap az IKEA-ban megláttam egy dugattyús french press kávéfőzőt. Egyébként is bűntudatom volt az akkor már jó pár hete árválkodó nyers kávészemeim miatt, emellett vonzott a french press egyszerűsége. Állítólag egy tábortűz romantikus fényénél ülve találták ki, leforráztak egy kis kávéőrleményt, hogy megidézzék a kortyolás élményét, amit a fekete nedű kínál. Mindenesetre izgatni kezdett: tényleg tudnék manuálisan, villanyáram nélkül jó kávét készíteni? „Ha mégsem, teát még mindig főzhetek vele” – gondoltam magamban, így aztán betettem a kosaramba az üveget a kézzel lenyomható szűrővel.
Szerelem első kortyra
Már az első csészénél éreztem, hogy ez most valami más. A hosszú kávéhoz hasonló, híg állagú főzetet kaptam (a french press igazából hosszú kávé); ellenben volt neki testessége, érezhető karaktere. Ez nyilvánvalóan az arányoknak volt köszönhető, hiszen az általánosan elfogadott recept szerint 1 dl vízre 7 gramm kávéval kell számolnunk. Így aztán 14 gramm kávét durvára őröltem, 2 dl forró, de nem forrásban lévő vízzel felöntöttem, majd 4 perc elteltével lenyomtam a szűrőt, és kitöltöttem a kész kávét. Merőben más volt a művelet, mint minden eddigi, mikor is két teáskanálnyi instant kávéra annyi vizet öntöttem, amennyit akartam, vagy a presszógépet tovább folyatva hígítottam a kávét...
Lenyűgöző volt, hogy pár perc alatt minőségi italt tudtam készíteni, amely semmiben sem maradt el a csillivilli kávégépek által főzött „hosszú kávéktól”. Mindehhez pedig semmi másra nem volt szükségem, csak egy üvegkancsóra. Meg ugye kellett hozzá forró víz, egy mérőedény, egy konyhamérleg és egy kávéőrlő. Utóbbi kivételével viszont semmihez sem használtam elektromos áramot, sőt a vizet is gázon melegítettem, mivel nincs otthon vízforralónk. (Megjegyzem, nem is hiányzik.)
Az elkészítés módja elsőre talán körülményesnek tűnik, ám tapasztalatból mondom: ha berögzülnek a mozdulatok, máris gyorsabban megy. Mindezek mellett pedig azt is elmondhatom, hogy a korábbi kávéimmal ellentétben a french press főzete kiegyensúlyozólag hat a vérnyomásomra is, s a koffein sem bántja a gyomromat. Az új szokás alapjaiban megrengette az életemet: szemlélődő emberré tett, legalább azokra az intervallumokra, míg a kávémmal foglalkozom. A kávékészítés szertartássá vált nálam, s a kész kávé kortyolgatásával tényleg le tudok lassulni, el tudok szakadni a számítógép képernyője elől. Csak a műveletre összpontosítok, majd a kortyolgatásra, s közben meg tudok feledkezni a munkámról, és még a hétköznapi bosszúságok is kiiktatódnak.
Mert van miben gyönyörködni! Még annak ellenére is, hogy én egy nagyobb, egyliteres french press készítőt vettem, így aztán nem sok „leszűrnivaló” akad a főzés során. A következő lépés az elektromos kávédaráló lecserélése lesz egy kézi őrlőre.
Nemcsak azért, mert előbbi iszonyatosan hangos (főleg kora reggel), hanem mert úgy érzem, ezzel feltenném az i-re a pontot, avagy a mindennapjaimban lenne egy olyan szokás, ami mentes mindenféle géptől és áramtól.
Kávékultúrára fel!
Az elmúlt évben volt szerencsém interjút készíteni egy kávémesterrel és egy többszörös bajnok baristával. Előbbi interjúmat még az instant kávés korszakomban készítettem, utána szoktam át az eszpresszóra, illetve kezdtem el cukor nélkül inni a kávét. „Nem sok olyan ételünk van, amit meg sem kóstolunk, és máris igyekszünk feljavítani” – hangzott el a bölcsesség, amely rámutatott arra, hogy sokszor nem is tudjuk, milyen a kávé valódi íze. Legutóbbi riportom pedig megerősített abban, hogy igenis vannak alternatívák, csak lépni kell, ha valaki többre vágyik. És nem kell elmenni a drága kávéfőzők irányába, nem feltétlenül kell több száz eurót elkölteni azért, hogy minőségi kávét ihassunk.
Jó példa erre ez a francia módszer, a french press: a hozzá használt dugattyús üveg egy mozijegy árába kerül. Ugyanígy a nyugatabbra elterjedt filteres kávékészítőkkel is nagy lépést tehetünk előre, hiszen maguk az eszközök nem kerülnek sokba, a fennmaradó pénzt pedig költhetjük valamilyen jobb fajta, kézzel szüretelt speciality kávéra. Igen, így időigényesebb a kávékészítés, éppen ezért nem ajánlják a rohanósabb embereknek. Én viszont azt mondom: egy jó french press kávé miatt megéri 10 perccel korábban kelni... A jó kávé innen nézve tényleg csak ízlés és megszokás kérdése. Senkit nem akarok áttéríteni, hisz magam is azt vallom, hogy mindenki igya azt, ami jólesik neki – ugyanakkor ne legyen rest kísérletezni. Az ár-érték arány fontos szempont az átlagember életében, s nem is a pénz, sokkal inkább az érzés miatt: jó tudni, hogy a lehető legjobbat és legtöbbet kapom azért, amit én magam is beleadok.
A kávékultúra tehát csak arra vár, hogy felfedezzük! Nagyon fontos azonban, hogy ha bele is mélyedünk, ne váljunk kávésznobokká, avagy ne vessük meg csípőből azt, amivel korábban mi is éltünk. Azt gondolom, minden kávét a helyén kell kezelni, ennélfogva pedig az instant kávé, a 3 az 1-ben, de még az automatás kávé sem mondható rossznak. A fekete leves mindig is egy élvezeti cikk volt, tegyünk hát mi is így. Élvezzük – mindenféle előítélet nélkül.
(© Tug Rice)
Mitől francia a francia módszer?
Bár nevében francia, s a korai változatok a 19. század közepén Franciaországban bukkantak fel először, az első igazi french press eszközt 1929-ben szabadalmaztatta egy olasz tervező, Attilio Calimani. A később még számos módosításon átesett kávékészítőt így egyesek francia, mások pedig olasz találmánynak tartják. Talán ennek áthidalására jött létre az az eredetlegenda, amelynek egy – a zsémbes felesége elől „menekülő” – francia öregúr, valamint egy olasz vándorkereskedő a főszereplői.
A történet szerint a francia férfi gyakran kijárt a természetbe, hogy ott nyugalomra leljen. Vitt magával uzsonnát és kávét is, amit rendre a nyílt tűzön készített el, a hagyományos módon: azaz az őrölt kávéra vizet öntött, majd felforralta. Egy alkalommal azonban elfeledkezett a kávéról, így csak utólag szórta bele a forró vízbe. Szerencséjére arra járt egy olasz kereskedő, akitől vásárolt egy fémből készült szitát, kivágott belőle egy kisebb darabot, majd ráhelyezte a kávékészítő edényre. Később egy bot segítségével lenyomta, ezzel leszűrve a kávét... A végén mindkét úriember megkóstolta a végeredményt, ami nagyon ízletes lett, így aztán elhatározták, hogy nyitnak egy üzletet, ahol a kávés edényeiket fogják árusítani.
Akár így volt, akár nem, a french press kávé univerzális receptje ezen a legendán alapszik, amit aztán kiegészíthetünk további lépésekkel – vagy plusz áztatási idővel.
