Tisztelt Szerkesztőség! A december számomra mindig az év legnehezebb időszaka.
Csak figyelem, ahogy egyre nagyobbá válik a nyüzsgés, mindenki az ajándékozáson és az ünnepi vacsorán töri a fejét, azon, hogy hogyan tudná a szeretteit igazán boldoggá tenni. Nekem azonban már évek óta nincs kivel megosztanom az ünnep örömét.
Tizenhét éves, falusi kislány voltam, városi iskolába jártam, kollégiumban laktam, és megismerkedtem egy fiúval, akivel nagyon szerelmesek voltunk. Azt ígérte, érettségi után elvesz feleségül, majd elvitték katonának. Soha többet nem hallottam felőle, viszont életem legszebb ajándékát kaptam tőle: egy barna hajú, gombszemű kislányt.
Azonban szüleim zsarnokságának köszönhetően életem legnagyobb hibáját is elkövettem. Egyke voltam, és a szüleim úgy gondolták, joguk van helyettem döntéseket hozni, hiszen én csak rontanám a család hírnevét. Rákényszerítettek arra, hogy a terhesség idején a városban maradjak, nehogy valaki meglássa a megesett lányukat. Életem legszebb pillanata volt, mikor a kislányomat végre a karomban tarthattam, de csak pár napig élvezhettem a vele való életet.
A szüleim arra is rákényszerítettek, hogy lemondjak a gyermekemről. Azzal fenyegettek, hogy kitagadnak, és nem lesz miből és hol felnevelnem a lányomat. Én pedig nem bírtam kiállni kettőnkért, így engedelmeskedtem.
Folytattam az iskolát, majd az egyetemet, mintha semmi se történt volna, a tanulásba feledkeztem. Közben pedig állandóan a kislányomra gondoltam, de nem tudtam, hol keressem. Aztán megismerkedtem egy elbűvölő, kedves férfival, akinek elmondhattam, mit tettem. Ő ennek ellenére mellettem maradt, és feleségül vett. 21 évig éltünk boldog házasságban, de a próbálkozások ellenére nem született gyermekünk. Öt évvel ezelőtt, hosszú betegség után ment el.
Azóta egyedül vagyok a világban. Nincs családom, ahova hazamehetnék, nincs gyermekem, unokám, aki fényt hozhatna a mindennapokba. Ez egész évben nehéz, de karácsonykor sokkal nehezebb elviselnem az egyedüllétet. Abban keresek erőt, hogy a kislányomat keresem. Arra vágyom, hogy megtaláljam és megöleljem, hogy tudjam, jól van. De nagyon félek, hogy nem lesz kíváncsi rám.
Rózsa
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
