Élet falun

Falun élni jó? Szívem szerint azonnal rávágnám, jó, jó, már csak azért is, mert „vidéki lány” vagyok. Csak mára felnőttem, s megtanultam, hogy az éremnek két oldala van. A szívem mégis a vidék felé húz. 

Riportunkban három zöld faluban jártunk, ahol a levegőt harapni lehet, a kertek vége a mezőre fut ki, ami késik, az nem múlik, és esténként olyan csönd van, hogy még a légy zümmögését is hallani lehet… Létezik ennél nagyobb idill? 

Csicsón minden karnyújtásnyira van, a szupermarket ajtajából a Pokol és a Mennyország zöld karéjára látni. Nagykeszin a gyerekek kerékpárra pattannak, úgy mennek iskolába, Trenkáéknál Kőhidgyarmaton pedig igazi tanyasi csirke kapirgál az udvaron…

Csak egyvalami hiányzik erről a vidékről: a megélhetés. Komárom környékéről ugyanis mára elfogyott a munka, s ez szürke barázdát von a férfiak homlokára. Csüggedésre azonban nincs ok, a vidék nem adja fel olyan hamar, kitartó a falusi élet örömeiben. 

Németh Éva (31) Csicsó közepében lakik, egy stílusosan megtervezett bérházban – hogy szavamat ne feledjem, városon ilyen szépet nem találni. Minden olyan itt, mint egy Tesz-vesz mesekönyvben: karnyújtásnyira van az óvoda és az iskola (a hét éves Krisztián már iskolás, a négy éves Anna pedig ovis). Szemben egy igazi szupermarketben vásárolhatnak, pár lépésre van a gyógyszertár és a posta, hátul az orvos: a hétköznapi élet minden fontos színtere gyalog bejárható.

Körben-körben pedig burjánzik a zöld lomb, az ablakból Csicsó kedves ”dombocskáira”, a Pokolra és Mennyországra látni. A természet sok szépséggel és értékkel megáldotta a falut, a csicsói holtágat ugyanolyan védett körzetként kezelik, mint a Tátrát. Itt húzódik a nemzetközi kerékpárút, akár Csúnyig is lekerekezhet, aki bírja szusszal – nemrégiben Éva is kimerészkedett a töltésre a gyerekekkel. 

Németh ÉVa

„Három éve költöztünk be a lakásba – mondja. – A panoráma csodálatos, és minden itt van közelben. Csak lemegyünk a ház elé, és a gyerekek görkorizhatnak, biciklizhetnek. Nem igaz, hogy falun kevés a lehetőség: a szomszédunkban van a tornaterem, a fiam már kempózik, én kangoo-ra járok, itt van a focipálya is, Krisztián ott rúgja a bőrt.”

Nem kell lemondaniuk semmiről, mikor csavarogni támad kedvük, elautóznak Győrbe (az fekszik a legközelebb, csak 21 km): ott aztán minden van, állatkert, mozi. Ennek az egészséges életnek azért ára is van, a család az apukát csak ritkán látja, mert Franciaországban dolgozik hentesként. Kéthetente csak két napot tölt otthon. Éva azelőtt Győrben dolgozott a Phillips-ben, de munkára egyelőre nem gondol, mert kerek az élete a gyerekekkel…

Akiknek helyben is kijut a szórakozásból, mert a faluban mindig történik valami. Nemrégiben például palacsintasütő verseny és kóstoló várta az új főtéren az aprónépet.

Mellesleg a főtér is itt van mellettük: Krisztináék igazán a világ „tetején” élnek. A palacsintasütésen egy igazi pesti színésznő szórakoztatta a gyerekeket, az ügyes segítők a különböző ügyességi játékokat vezényelték – a verseny zsürijét pedig az iskolások alkották. Kell ennél jobb móka? 

Nagy Géza fafaragó lelkes barátaival közhasznú társaságot alapított, és rendszeresen alkotótábort szerveznek Csicsón. Céljuk a hagyományőrzés. Kezük nyomát kifejező faszobrok őrzik a falu közepén, a hét vezér mint néma vigyázók állnak őrt a zöld fűben.

Nagy Géza

Nagy Géza sok más mellett elkészítette a Csicsón működőtt tanítók emléktábláját és a Kitelepítettek emlékművét is – ez utóbbin 212 név szerepel. De ez még nem minden: barátaival karöltve hét alkalommal rendeztek már hagyományőrző napot saját forrásokra támaszkodva, önerőből szervekedve: az ünnepségen kézműves foglalkozások, néptánc-bemutató, vidám zene és tánc várta a helybélieket. 

„Nincs annál nagyobb öröm, mikor kiteszünk magunkért és megmutatjuk, mi ezt is tudjuk!” – mondja Nagy Géza, aki még a helyi szövetkezet elnöke is volt, de már annak leszálló ágában, az utolsó évben. Ma már nyugdíjas, a volt szövetkezeti udvaron bérel egy műhelyt, ott faragja soron következő szobrát (Pénzt ezért se kapok, mondja nevetve.)

Három fia van, négy unokája, s teszi a dolgát minden nap, a véső az ő „fegyvere”. Karakán véleménye van mindenről, azt tartja, az érzések azért vannak, hogy energiát termeljenek, és előre hajtsanak. Csicsót túlcsurdoló szívvel szereti. 

„Itt születtem, ez az én hazám. A síkságon minden szépséget meg lehet találni, és az ország kenyere is tőlünk kerül ki. Akárhol járok, a szívem visszahúz ide.” 

Egri Judit cukrot oszt Csicsón a rászoruló nyugdíjasoknak a felújított Jednota-coop hátsó raktárában. Nem jó a helyzet, mondja. Bizony sokan – a nyugdíjasoknak majd 74 százaléka! – igényelhet hozzájárulást. Ami azt jelenti, hogy a nyugdíjuk 305 euró alatt van. A számok magukért beszélnek. 

Egri Judit

”Senkinek sem könnyű – mondja Judit. – A környéken nincsen munka, egyre nehezedik az élet. Az én férjem is Pozsonyba jár fel munka után, autóval ingáznak, építkezésen dolgoznak. Messze van, de nincs más. Én szerencsére el tudtam helyezkedni a községházán”

„Szeretnénk itt tartani a fiatalokat – mondja Földes Csaba, Csicsó polgármestere. – Bérlakásokat építettünk, felújítottuk az óvodát, lassan az iskolának is nekiállunk. Mindezzel a jövőt szeretnénk megalapozni.” 

Földes Csaba

A legnagyobb gondot azt jelenti, hogy Komárom és környéke lassan leszakadó térséggé válik. Ezt a vidéket eddig is a magyarországi gyárak tartották víz felett, az emberek zöme ott dolgozott. Mára ezek bezártak, a komáromi hajógyár és a kisebb helyi cégek, üzemek is csődbe mentek. Véleményem szerint a nagyszájú szlovák politikusok, akik a magyarokat szidják lépten-nyomon, csak hálásak lehetnek, hogy Magyarország munkát adott az ő állampolgáraiknak – és a térség nem vált elszegényedett és leszakadt régióvá. A gyárbezárások persze nem csak a vidék, hanem a határ menti városok problémája is, és a hátrány a megkülönböztető szlovák politikai gondolkodásból adódik. 

S nem abból, hogy valaki lemarad, ha itt marad. 

Mert igenis vidéken élni jó, romantikus, egészséges – és a gyerekeinknek csak jót tesz! A nagykeszi gyerekek például a tavaszi madárfüttyös reggeleken biciklire kapnak, és az óvó anyai pillantások kereszttüzében elkerekeznek szépen kidíszített iskolájukba… Szám szerint 18-an vannak, ezért kisiskola az övék, ahol összevont osztályokban tanulnak.. Most éppen a napközis tanító nénivel, Jenei Adriannával ünnepségre készülődnek. 

Jenei Adrianna

„Szeretek Kesziben, el nem költöznék innen semmi pénzért – mondja a tanító néni. – A falunak semmi hátrányát nem látom, nem maradunk mi itt ki semmiből, hisz a számítógép behozza a világot. Szerencsére mi a férjemmel a megélhetésünket is megtaláltuk helyben, neki élelmiszerüzlete van, én pedig a gyerekeknek élhetek. Mert nekem ők adják az energiát, én nagyon a helyemen vagyok! Mindig is sok gyereket szerettem volna, s ha a szívműtétem nem jön közbe, a negyedikre is vállalkozom: a legidősebb gyerekem 21 éves, a legfiatalabb 5. Ő is hozzánk jön majd, mert én pártolom a kisiskolákat, az egyes korosztályok sokat tanulnak egymástól.

– A tanító nénikkel karöltve – Zsemlye Éva az igazgatónk és Balogh Márta a másik tanító néni – minden törődést, figyelmet megadunk a gyerekeknek. A falu vezetése is azon van, hogy fennmaradjon az iskola, a termeket most újították fel, kicserélték a tetőt és az ablakokat. A gyereknek az egészséges fejlődéshez nyugalomra van szüksége, és itt falun nyugalom van. Az emberek számíthatnak egymásra, mi itt tudunk egymásról. Ha másért nem, már csak a gyerekek miatt is érdemes falun élni. 

Az egyik fő érv, ami a vidék mellett szól, hogy a háztájiban minden megterem, nem kell paprikát, tojást, húst venni. A falusi élet örömei közé tartozik: saját paradicsomot, ribizlit, epret enni, tavasszal pedig feledhetetlen az újkrumpli íze friss petrezselyemzölddel és (a tegnap levágott) rántott csirkével.

A hipermarketek bevonulásával ezt adta fel a falusi ember, mikor „kivonult” a háztájiból: ma már szörp helyett cukrozott üdítőt iszik, gyorsérlelt zöldséget rág és kékre fagyasztott csirkéket vesz (most hallottam a rádióban: a bolti csirke 95 százaléka lengyel és brazil csirke!). Szerencsére egyre többen térnek vissza a kertekbe: lassan rájövünk, manapság az egészséges élelmiszernek van a legnagyobb értéke. 

Nehéz, mégis szép a parasztélet 

Ezt állítja Trenka Katalin és Lajos Kőhídgyarmatról. 

– Semmi pénzért nem lennénk panellakók! – mondja Katalin. – Reggeltől estig dolgozunk, nem tehetjük fel a lábunkat a tévé elé – mégis elégedetten fekszünk le. Önellátók vagyunk. A hátsó kertünk veteményesében és a kis fóliában minden megterem, ami kell. Tavasztól tavaszig nincs gondom, a megtermett zöldségeket ugyanis vagy lefagyasztjuk, vagy elrakjuk. (Egyedül paprikát, paradicsomot veszünk a téli időszakban.) Vannak gyümölcsfáink és szőlőnk is: a saját borunkat isszuk. Jelenleg 30 tyúk kapirgál a baromfiudvarban, minden napra jut 15-20 tojás. Ugye, senkinek sem magyarázni, mit spórolunk csak ezzel?!

Trenka Katalin és Lajos

– Kacsát is tartunk, mert szeretjük a kacsahúst. Míg édesanyám élt, ő 30-50 kacsát is megtömött – én közel sem vagyok ilyen ügyes. Az állatainknak a kukoricát szintén saját magunk termeljük ki a földjeinken. Disznót négy éve nem tartunk, az utóbbi években nem volt rá időnk. De most, hogy munkanélküli lettem, gondolkodunk rajta, hogy veszünk egy malacot. Legalább tudni fogjuk, hogy mit eszünk. Ez van a zöldséggel is: inkább kézzel szedem le a krumplibogarakat, de nem permetezem, hogy egészséges étel kerüljön az asztalra, az unokák elé. Mert ennek örülök a legjobban: hogy a háztájival a két fiamnak be tudunk segíteni. Mióta munkanélküli vagyok, alaposan meg kell gondolni, mire költjük azt a kis pénzt. Újra visszaálltunk a fatüzelésű kazánra. Van gond vele elég, mert nehéz fát hasogatni, becipelni. Mégis megéri: 150 eurót spórolunk havonta…