Egy cseh topmodell nyilatkozik. Megkérdezte a két kisgyerekét, fognak-e róla gondoskodni, ha majd öreg lesz (ha egyáltalán fog rajtam az öregség, kacsint bele nevetve a kamerába). A fia rögtön rávágta, hogy természetesen, mama; de a lánya azt válaszolta, hogy ha lesz jobb dolga, akkor nem.
Ebből is látni, hogy a fiam túlságosan érzékeny lélek, sajnálkozik a híres anyuka. De a lányom már most egy belevaló nő! Remélem, mindig a saját érdekeit fogja szem előtt tartani! Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy engem bedug az öregotthonba! Hát ez szellemes! Hogy te milyen szellemes vagy! Mondja a riporter, és együtt kacagnak.
Én meg minden bizonnyal egy savanyú némber vagyok, ugyanis nem tudok velük nevetni. Ráadásul mindenféle szomorú – sőt, megkockáztatom azt a szót, hogy embertelen – történet jut az eszembe. Egy háromgyerekes asszonyról. Amíg bírt dolgozni, művelni a kertet, disznócskát nevelni, addig jöttek a gyerekek. Amikor megbetegedett, ha nincs a szomszédasszony, akár éhen is halhatott volna. Egy ötgyerekes idős asszonyról, aki a forgalmas főutcán álldogál, félszegen az egyik kerítés mellé húzódva, s rózsafüzérrel és margarinos dobozzal a kezében kéreget.
Egy másik idős asszonyról, akit senki sem látogat a kórházban. A személyzetet és mások látogatóit ostromolja, hogy hívják fel a lányát, jöjjön be hozzá. Aztán egyszer becsörtet a lánya. Kivágódik a kórterem ajtaja, a küszöbön megjelenik egy mogorva középkorú nő. Fuj, micsoda húgyszag, mondja, aztán lehordja az anyját, hogy minek adja oda másoknak az ő telefonszámát.
S amikor eljön az ideje, hogy az anyát hazaengedjék, s az orvos közli a lányával, hogy nem lehet egyedül, mert ápolásra van szüksége, az kijelenti, hogy márpedig hozzá nem mehet, mert neki fiatal barátja van (ugye érti, mire gondolok, doktor úr?).
Mindezt az anyja előtt mondja, aki ott ül két mankóval az ágy szélén, és reszket, mint a nyárfalevél. És egy további idős asszonyról, akinek az orvos fia – aki egyébként mindenféle jótékonysági egyletekben nyüzsög – eladja a házát, s a világéletében kertes házhoz, nagy terekhez szokott anyját néhány öreg bútorral beköltözteti egy öregotthon szűkös szobácskájába, mert az ő villájában nem jut neki hely.
Persze férfiakról is szólhatna a történet, csak hát többnyire a nők maradnak egyedül, mert a férfiak általában kevesebb ideig élnek. S ezáltal az idős nők a társadalom legszámkivetettebb csoportjává válnak – anyagilag is. Hacsak nem voltak topmodellek. Bár a pénz és a vagyon nem pótolja a szeretetet és a törődést.
Fiatal kollégám rendszeresen meglepi a nagyikáját valamilyen élménnyel. Legutóbb Pestre vitte. Sugárzó arccal meséli, milyen csodálatos volt, ahogy a Halászbástyán kávézgattak, tenyerükön a város... Mintha megállt volna az idő. Persze ilyesmire csak az érzékeny lelkek képesek. De jó, hogy vannak!
