Küldj egy írást, és legyél Te is Új Nő!

Lányok, régi olvasók, jövőbeli munkatársak, küldjetek egy jó írást, szösszenetet, s mi itt megjelentetjük!

olvasoi-irasok-kezdo_2.jpg

Születésem nem kétemberes meló volt – több okos elme közös munkája. Kísérletek százai álltak mögöttem, az elején kétes végkifejlettel. Aztán a két háború között sikerült. London – Glasgow volt a premier. Ekkortól számítom öntudatra ébredésemet. 

Sok minden történt azóta. Feladatom a képek, hangok távolsági elvezetése. Komoly felelősség. Bárki nem végezheti. Én azonban nem vagyok bárki! Teszem a dolgom, soha nincs rám panasz.

A kinézetemmel kezdetben nem nagyon voltam megelégedve. Eleinte hatalmas csövekkel és lámpákkal működtem – mára ezeket csipek helyettesítik. Büszke vagyok arra, hogy rengeteg embernek adok munkát. Rengeteg ember tartja el abból a családját, hogy engem szerel, szállít, árusít vagy tartalommal tölt meg.

Ez utóbbi miatt kell elnézést kérnem. Eleinte kísérleti adásaim voltak, napi néhány perc, majd óra. Később heti három, négy, majd öt nap. Büszke vagyok arra, hogy esténként egész városokat tudtam magam elé ültetni. Mindenki kíváncsi volt rám. Kisebb csodaként élték meg a megjelenésemet, mert sokoldalú voltam és érdekes. A széles tömegekhez szóltam, szórakoztattam és tanítottam. Értéket közvetítettem. A művészek, a rendezők, az énekesek, a hangmérnökök, a technikusok, a munkások a legjobbat adták magukból nálam. Pár csatorna, több tízezer óra műsoridő. Közszolgálatiként megtettem a magamét.

web-bannerek-instagram.jpg

Egy szép napon arra eszméltem, hogy egyre TÖBBEN vagyunk az éterben. Egyre több társam látott napvilágot „kereskedelmi” jelzővel. Voltak köztük hosszabb és rövidebb életűek is. Felvettem az elém dobott kesztyűt. Azért sem adom fel. Vetélkedőket, beszélgetéseket, útleírásokat, régi filmeket közvetítek. (Mindezek mentesek a gyógyszereket, intimbetéteket, prosztata- és hüvelyproblémákat ecsetelő, biztosításkötésre és eladósodásra buzdító reklámoktól.) Nálam nincsenek valóság show-k, Mónikák és celebek. Én nem ragaszkodom az égbe szökő nézettségi rekordokhoz.

Ez oda vezetett, hogy már nem vagyok divatos. Időnként szégyenkezem a többiek miatt. A szenzációhajhászok, a megvásárolhatók miatt. Nem igaz, hogy minden fekete vagy fehér, kerek vagy négyszögletes, jó vagy rossz. Vannak köztes tartományok, melyekre szintén fel kell hívni a figyelmet. Ez az én célom, ezt tűztem ki magam elé. Naponta ezerszer elmondani az embereknek, hogy van remény. Ott vannak a színek, ott az ovális, a háromszög, az emberség és a szeretet. A rohanásban a megálló, a színtelenségben a szín, a céltalanságban a cél. Teszem a dolgom évtizedek óta. 

Csiba Lídia

Cookies