A nők képesek maradandót alkotni az élet minden területén, így az irodalomban is. Különösös érzékenységgel és szókimondó őszinteséggel nyúlnak egy-egy témához: kendőzetlen szavaikkal képesek igazán magas szinten visszaadni érzéseiket!
Lássuk hogy lett munkatársunk, Janković Nóra igazán szenvedélyes regényíró!
– Az Új Nő olvasói jól ismerik írásaidat, és az sem ritkaság, hogy egy újságíró néha novellákat vagy rövid kis történetkéket ír. Hogyan született meg Janković Nóra, a regényíró?
– A kérdés inkább az, hogy mikor. Talán tíz-tizenegy éves lehettem, amikor Rejtő Jenő és Agatha Christie bravúros könyveinek hatása alatt a nyári szünetben nekifogtam egy kriminek. Sajnos, mire kibogozhattam volna az igencsak összegubancolódott szálakat, becsengettek. Maradt a naplóírás – és pár szerelmes kis szösszenet. Majd jött a felnőttlét, a család (a fiam már kész jogász Pesten, a lányom ugyanott egyetemista; amúgy Komáromban élünk), és úgy nézett ki, örökre feladtam az álmaimat. De csak látszatra! Egy jól végződő „baleset“ után átgondoltam az életem, és rájöttem: nem lehet, hogy az ember úgy adja fel az álmait, hogy meg sem próbálta őket beteljesíteni. És harmincnégy éves koromban megírtam életem első interjúját! Pár évvel később, már az Új Nő munkatársaként, rám bízták az aktuális nyári szerelmi történetek megírását. Szörnyen izgultam. Ettől kezdve Néma Laci (az Új Nő főszerkesztője) többször is, néha csak egy félmondattal, néha egy jókor feltett kérdéssel, de egyre közelebb vitt a nagy pillanathoz!
Épp rossz passzban voltam – de hát ez megesik jobb házaknál is –, és dühömben leültem otthon a gép elé, és elkezdtem írni az Árnyékok illatát. Hálás vagyok az Új Nőnek, mert „nélküle” nem lett volna bátorságom és önbizalmam belefogni.
– Első könyvednek különleges, érzelmes címet választottál. Gondolom, tudatosan egy szinesztéziát. Mit jelent neked az árnyékok illata?
– Amikor az ember szerelmes, vágyakozik, és a teste szerelemillatot áraszt. (Kevésbé romantikusan nevezhetjük ezt akár feniletilaminnak is.) Aztán a szerelem vagy elmúlik, vagy beteljesül. De bárhogy végződjön is a történet, az igaz szerelem örökre, kitörölhetetlenül beégeti magát a lelkünkbe, sejtemlékeinkbe. Eltelhet tíz év, húsz év, akár egy egész élet is, a minket árnyékként követő szerelememlék a legváratlanabb pillanatban, egy ismerős dal, egy hang vagy illat hatására kíméletlenül ránk törhet. S akkor, ha megengedőek és nyitottak vagyunk, ismét átélhetjük a szerelem transzcendentális csodáját.
Janković Nóra
– Izgalmas ajánlásokat olvashatunk a könyv hátsó borítóján Fejős Évától és Kis Péntek Józseftől. Miért a lektűr (könnyű szépirodalmi mű) műfaját választottad?
– Amikor romantikus filmet nézek, esetleg egy nőknek írt könyv kerül a kezembe, mindig az az érzésem, hogy a szerzők alulértékelik a nők szellemi képességeit. Miért kell valaminek gagyinak, bugyutának lennie csak azért, mert az az érzelmekről, a férfi-nő viszonyról szól? Miért nem lehet egy lektűrnek hasznos mondanivalója? És miért kell minden főszereplőnek szupernőnek vagy dúsgazdagnak lennie? Mi, átlagnők sokkal könnyebben azonosulunk az olyan szereplőkkel, akik félnek az évek múlásától, akik szenvednek a magánytól, akiknek a hónap végén – hozzánk hasonlóan – a tartalékhoz kell nyúlniuk, vagy akik éppen egy bántalmazó kapcsolatban élnek.
– Milyen módon illeszkedett be életed regényébe az Árnyékok illata? Hogyan fogadta a családod, hogy írószerepbe léptél?
– A legelején nem értették, hogy egy kötetre való novella megírása után miért kanyarodtam el más irányba. De túltették magukat rajta, és biztattak, ahogy a barátaim is. Úgy láttam, kifejezetten izgulnak, milyen lesz a könyv fogadtatása. A férjem pedig a minap megjegyezte: „Le kellene fordíttatni szerbre.” Ő ugyanis egy szerb hajóskapitány, aki nem tudja elolvasni a könyvemet, mert nem beszél magyarul – de nagyon kíváncsi rá...
– Milyen további terveid vannak?
– Nincsenek elvárásaim, csak reményeim. Remélem, a könyv tetszeni fog az olvasóknak. És hogyan tovább? Nem tudom. Három napnál tovább nem szeretek tervezni.
