A legősibb női mesterségnek tartják. Mit gondoljunk róla? Valóban szükség van rá?
A legősibb mesterségek egyikeként emlegetett prostitúció az ókori világban is létezett. Egyiptomban az Istár-szentélyekben, a görög Aphrodité- és a római Vénusz-templomokban papnők és rabszolganők, a bordélyokban pedig hetérák, illetve lupák szolgálták ki a férfiak testi vágyait. (Talán még annyit: a nő itt még nem volt hátrányos helyzetben. A római bordélyokat nők is látogathatták!) Az „illetékesek” hamar rájöttek, hogy a prostitúció anyagi haszonnal kecsegtet: már az időszámításunk előtti 6. században megadóztatták a „szerelem istennőit”.
A keresztény erkölcs is szemet hunyt a prostituáltak ténykedése fölött – igaz, jócskán megkérte az árát. A város és az egyház is (az egyik adó, a másik kötelező ajándék formájában) részesült a nem éppen Istennek tetsző cselekedet hasznából. A prostitúció hallgatólagos támogatását a házasság szentségének megvédésével indokolták. Így a nőtlen férfiak nem környékezik meg a férjes asszonyokat, a bordélyokban keresik majd a testi örömöket – mondták. Szent Ágoston már a 4. században szót emelt a prostitúció mellett: „Ha nem volna prostitúció, a parázna vágyak tombolása romlásba vinné a társadalmat.”
Az elmúlt évszázadok során a prostitúciót hol engedélyezték, hol tiltották, hol tudomásul vették. Tudnivaló, hogy törvényekkel nehezen korlátozható, és részleges legalizálása sem jelentené az emberkereskedelem felszámolását. (A fegyver-és drogkereskedelem után a leánykereskedelem az egyik legjövedelmezőbb üzletág.) A napjainkban egyre többet hangoztatott 1950-es New York-i, „Az emberkereskedelem és mások prostitúciójának visszaszorításáról” szóló egyezmény a prostitúció eltörlését tűzte ki célul. Az egyezmény előszava szerint a prostitúció és a prostitúciós célú emberkereskedelem összeegyeztethetetlen az ember személyi méltóságával. Szemlélete szerint a prostitúció mindaddig magánügy, amíg nem sérti a közrendet és a közmorált. Eszerint tehát a prostitúció nem büntetendő, de nem is legalizált tevékenység – a prostituált kihasználása viszont már bűncselekmény.
A társadalom kötelessége a prostituált (vagyis az áldozat) visszavezetése a normális életbe. Lehetőséget kell neki biztosítani a kitörésre – és a megelőzésre. Az egyezmény tiltja a prostitúció infrastruktúrájának kiépítését (a bordélyházakat).
A megbélyegzés elkerülése végett tilt minden olyan szabályozást, amely alapján a prostituáltakat nyilvántartásba vennék, ellenőriznék vagy igazolvánnyal rendelkeznének. Az egyezményt aláíró országok kötelesek büntetni a prostitúciós célú emberkereskedelmet – még akkor is, ha a sértett beleegyezésével történik. Az egyezmény minden prostituáltat sértettnek tekint, akár kényszerítik, akár maga választotta az életformáját. (Azt mondja: nem igaz, hogy mindenkinek joga van szabadon eldönteni, árulni akarja-e a saját testét – mert az emberi méltóság nem bocsátható áruba! Például nem adhatjuk el szabadon a szerveinket sem.)
A felmérések ráadásul azt mutatják, hogy szabad döntésről ritkán van szó, a prostituáltak jó része korábban szexuális erőszak áldozata volt, s ezzel megszakadt bennük az a kapcsolat, amely az egészséges embert a saját testéhez fűzi. Testüket nem tekintik többé azonosnak önmagukkal, hanem olyasvalaminek látják, ami időről-időre ki van szolgáltatva mások kénye-kedvének. Az egyik legolvasottabb magyar női magazinban heteken át követhették az olvasók egy prostituáltak közé becsempészett újságírónő olaszországi „élménybeszámolóját”. A rendkívül érdekes és eseménydús beszámolók bizonyára sok új olvasót hoztak a lapnak.
Kétlem viszont, hogy a szerkesztők felmérték a káros következményeket. (Úgy állították be a dolgot, mintha az egész kis kaland volna csupán, jó pénzkereseti lehetőség – mégiscsak könnyebb száz euróért „lenyomni” pár numerát, mint egy eladópult mellett izzadni hetekig.) Pedig a prostitúció nem holmi vicces malackodás, hanem kőkemény világ! Erről bárki meggyőződhet, aki látja az országutak mellett sétáló belőtt tizenéves lányokat. A szex azonban mindig kapós téma volt és marad. A téma feldolgozása általában exkluzív: a történetekben mindenki nagyon szép, minden működik, ráadásul a szereplők rövid idő alatt nagyon sok pénzt tudnak keresni. Az egyenszövegek szerint az érintettek azért dobják magukat a szexpiacra, mert emberibb életre – lakásra, autóra, szép ruhákra, utazásra – vágynak.
Igazuk van, bólogat a nagyközönség... Így aztán az ilyen cikkek nem kevés lánynak és asszonynak csinálnak kedvet ahhoz, hogy a gyors kereset reményében kiruccanjon külföldre. Becslések szerint évente 500 000 kelet-európai nőt adnak el az emberkereskedők (akiket elcsábítanak vagy erőszakkal hurcolnak magukkal)... A szakemberek szerint a prostituálttá válás egy hosszú folyamat következménye: egy amerikai felmérés szerint a prostituáltak 85%-a olyan családból került ki, ahol fizikailag vagy szexuálisan bántalmazták őket, esetleg szemtanúi voltak anyjuk bántalmazásának. Felmérésekkel igazolják azt is, hogy a megkérdezett prostituáltak közel 90%-a felhagyna a tevékenységgel, ha tehetné.
Nagyon nehéz azonban megszabadulni: a lányokat zsarolással, fizikai és lelki erőszakkal kényszerítik a munka folytatására. Ráadásul a prostituált nők a háborús veteránokéhoz hasonló súlyos pszichés sérülésektől, szorongástól, depressziótól szenvednek. Egy kanadai felmérés szerint a prostituáltak halálozási rátája az országos átlag negyvenszerese! Svédországban nincs prostitúció! – hirdetik az ottani szakemberek. A cél egy olyan társadalom létrehozása, ahol senkit nem lehet szexuális célzattal kihasználni. Hiszen egy demokratikus társadalomban elképzelhetetlen, hogy szexuális aktusokra megvásároljanak embereket. Ezért döntöttek a svédek a türelmi zónák felszámolása mellett. Az 1999-es svéd törvény legnagyobb erénye, hogy nem a prostituáltakat, hanem a klienseket bünteti! Vagyis a tényleges főszereplőket, akiknek az érdeklődése fenntartja az iparágat. Az elmúlt évek alatt a svéd hatóságok kb. 700 férfi ellen indítottak eljárást. Büntetésük szabadságvesztés és pénzbírság.
A tiltások mellett a hatóságok a lakosság, főként a fiatalok tájékoztatását is fontosnak tartják, oktatófilmeket vetítenek számukra, felvilágosító munkát végeznek.
Elindult egy olyan társadalmi diskurzus, amely sokak gondolkodását átalakította: egyre több svéd férfi véli úgy, összeegyeztethetetlen a férfiasságával, hogy nyilvánosházakba járjon. Persze, azért nem rózsás a helyzet... Mert lehet, hogy a svéd utcákról eltűnt a prostitúció, de nem szűnt meg teljesen. Illegalitásba vonult. Az illegálisan működő bordélyok tele vannak dél- és kelet-európai valamint ázsiai lányokkal, akiknek keményen meg kell téríteniük fogvatartóik többletkiadásait. A svédek ennek ellenére nem adják fel – úgy döntöttek, leszámolnak azzal a tévhittel, hogy prostitúció mindig volt és lesz. Az államnak nem feladata, hogy gondoskodjon a férfiak szexuális gerjedelmének kielégítéséről, mondják a svéd női szervezetek.
Más a helyzet Hollandiában, ahol 1988-tól számít hivatalosan elismert szakmának a prostitúció. Sőt megalakult a szexiparban dolgozó nők szakszervezete! A „szakma” azt reméli, hogy a prostitúció legalizálásával és megadóztatásával nő a prostituáltak társadalmi elfogadottsága. Hiszen adójukkal ugyanúgy hozzájárulnak az ország fejlődéséhez, mint bármelyik más állampolgár – mondják. Az új holland szabályozás célja: emberi körülményeket biztosítani a szexuális szolgáltatásokat nyújtó lányoknak. 1999-től nem számít bűncselekménynek a prostitúció megszervezése sem, ha az a lány beleegyezésével történik – ám ezzel egyidőben megemelték a prostitúcióra kényszerítés büntetésének időtartamát. A becslések szerint ugyanis a közel 30 000 prostituált több mint fele illegális bevándorló, akik nagy részét kényszerítették. A prostituáltak bejelentési kötelezettségétől a hatóságok azt remélik, hogy jobban ellenőrizhetővé válik a szexipar köré szerveződött alvilág: az ember-, a drog- és a fegyverkereskedelem.
Nem elhanyagolható motívum a prostitúcióból származó bevételek ellenőrzése (1996-tól a prostituáltaknak is adót kell fizetniük). Becslések szerint a holland GDP 5%-a a prostitúcióból származik! Pár évvel ezelőtt Pozsonyban járt HankaMongart, a TAMPEP (a szexiparban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításával, felvilágosításukkal, valamint AIDS/HIV-fertőzés megelőzésével foglalkozó) nemzetközi hálózat hollandiai munkatársa. A holland szabályozást a nemzet pragmatikus gondolkodásmódjával magyarázta.
– A prostitúciót legalizáló törvény elfogadását ugyanaz a szempont motiválta, mint a könnyű drogok elfogadását. Attól, hogy nem beszélünk a prostitúcióról és a drogokról, még léteznek. Hiába a tiltás, azért még lesznek prostituáltak és drogosok. Ezért döntött Hollandia a prostitúció engedélyezése mellett. Sajnos, annak ellenére, hogy 20 évig dolgoztak a törvényen, mégsem tökéletes. Nem nyújt védelmet minden lány számára, mivel a prostituáltak többsége illegális bevándorló... A büntetőjogi változások szerint a prostitúció Szlovákiában ma már nem büntetendő cselekmény, de a prostitúció körüli élősdi jellegű bűncselekmények továbbra is üldözendők.
A prostitúciónak tehát sokfajta arca – és kezelése létezik. Vannak országok (Németország, Ausztria), ahol az önkormányzat a lakosság és a szexipar bevonásával közösen keresi a megfelelő helyszínt, ahol a pornómozik, a szexshopok, és az éjszakai mulatók megtelepedésével létrejön a vigalmi negyed. Egyesek azt mondják, nekünk is az ő példájukat kéne követni, valahol a lakott területeken kívül kellene kialakítani ilyen zónákat – és erre igenis pénzt kellene áldozni! Mások bordélyházak után kiáltanak, egyetértenek a hollandokkal, akik azt tartják: addig jó, amíg az örömlány a kirakatban ül, mert addig biztos, hogy betartja a szabályokat. Mi talán mégis a svéd példa követésére biztatnánk politikusainkat – ahol a klienst büntetik, nem az utcalányt. A prostitúció mint intézmény ugyanis sérti a női méltóságot. Az a férfi ugyanis, aki pénzen vesz szexuális kapcsolatot, a nőt tárgyként kezeli. Ami a bordélyházakban történik, annak semmi köze a szexhez, az a hatalomgyakorlás egyik formája. A prostitúció legalizálására tett kísérletek pedig azért vallanak kudarcot, mert két fő utánpótlási forrását (az emberkereskedelmet és a gyerekek prostitúcióra kényszerítését) egyetlen jogrend sem törvényesítheti. A prostitúció hivatalossá tétele államilag elismertté tenné, hogy nőket és gyermekeket tárgyként forgalmazzanak.
