A kulináris intelligencia része, hogy tudjuk, milyen a jó étel. Ha egy étteremben vastag étlapot adnak a kezünkbe, onnan forduljunk ki. Akkor ott csak fagyasztott alapanyagokból főznek meg porokból.
A régi jó éttermekben a szakács reggel kiment a piacra, megvette a legszebb combot, hozzá a legfrissebb zöldségeket köretnek. A menüt kiírta egy fekete táblára, s amikor elfogyott, akkor elfogyott. A jó étel nem olyan, mint a februári paradicsom, hanem véges: kevés van belőle, s egyszer elfogy. Csak a műétel és a fagyasztott kínai csibe nem fogy el soha.
Magyarországon Molnár B. Tamás vezényelte le a gasztroforradalmat. A németországba disszidált zenész – kinek életének értelme a jó konyha – tankként ment előre. Gasztrocikkeivel felrázta az országot, s nem törődött azzal, hogy ki sértődik meg és ki nem. Szó szerint bedobott egy fél téglát az ablakon.
Először az egész szakácsszakma pfujolt, majd egyre többen kezdték kipróbálni azt, amit javasolt. És működött...
Molnár B. célja a szakácsképzés megújítása és a minőségi alapanyagok elterjesztése volt. Megindította a bűvös szakácsblogot, melyből egy egész nemzedék tanulta a konyhaforradalmat. Nem kis részt neki köszönhető, hogy ma Michelin-csillagos ellenőrök járnak az országba, akik minősítik az éttermeket.
Szlovákiában is van egy hasonló talentumú ember, Radoslav Nackin, csak ő már nem megy fejjel a falnak, mint annak idején Molnár B. Tamás. Ő a kis lépések embere, nem akarja felkavarni a z állóvizet. A jó szlovák szakácsok pedig külföldön dolgoznak – nem mellékesen Szlovákiában a szakmát a Covid-időszak alatt szétverték az étterembezárásokkal. S nem csupán a szakmát, az éttermi hálózatot is sikerült tönkrevágni: márpedig az nem úgy van, hogy holnaptól nyitok egy gourmet éttermet. Ahhoz rengeteg minden kell, tudás és kísérletezés, sok-sok tanulás.
