A férfi otthagyja addig felépített életét, gyerekeit – és belevág egy teljesen új életbe. Egy másik nővel él, másik gyereket nemz, új fészket rak, miután a régit megtagadja. Sokszor mintha az első családja nem is létezett volna, annyira meg akar feledkezni róla.
Vidu, azaz Szalma Nikoletta korábban megosztotta velünk, miként neveli a Montessori-elvek szerint kislányát, azóta azonban kétgyermekes anyaként áll helyt a mindennapokban. Miként változott meg a családi dinamika? Egyáltalán kivitelezhető-e az alternatív nevelés két pici gyermek esetében?
Boldizsár Ildikó mesekutatóval és meseterapeutával a lányom ismertetett meg. Mi volt az a meseélmény, ami alapján eldöntötte magában: mesékkel akar foglalkozni?
Ne félj, mesélj! Ugye, ismerős? Mint a mellette lévő kép is. Egy arc, amely bizalmat kelt az emberben. Ha úgy adódna, neki meg mernénk írni, el tudnánk mondani egy kávé mellett, mi az, ami fáj.
"Újév napja a tökéletesen elhelyezett magaslat, amelyről visszanézve láthatjuk, mi nem tetszett az elmúlt évünkben, mitől éreztük rosszul magunkat, majd fejest ugorhatunk az üdítően tiszta ötletek és gondolatok tengerébe."