Ha éhezik a lélek...

Az evészavarra sokáig úgy gondoltam, mint valamiféle homályos, messzi dologra. Így lehet az, hogy a bulimiáról még tinédzserkoromban is a Soñadoras című szappanopera főszereplője jutott az eszembe, nem pedig a saját osztálytársam, aki egy őszinte pillanatában kibökte: vékonyságának az a titka, hogy hánytatja magát. Rengeteg anorexiás lány, nő él köztünk. Beszélgetés Lukács Liza pszichológussal az evészavarokról.

Egyre többet fogyózunk, mégis egyre jobban gömbölyödünk. Egyre fiatalabbak híznak el – ez a bőség következménye. Pedig az ember biológiailag nem a bőségre van beállítva, hisz régen a nélkülözésből volt több. Szervezetünk pedig megtanulta a raktározást,hisz az élte túl, aki tartalékolt. A mai túlevésekben ezeknek a régi évezredeknek a félelmei is ott lehetnek. Az emberiség a mostani jólétben adaptációs válságban él, képtelen alkalmazkodni: ennek tünetei a különböző evészavarok. Először Diana hercegnő beszélt nyíltan a bulimiájáról, mely sokszor kéz a kézben jár az ételmegvonással, az anorexiával. S már a férfiak is felsorakoztak: ők pedig izomdiszmorfiában szenvednek, vagyis állandóan az izmaikkal foglalkoznak.

Viszem haza a buliról az egyik ismerős lány anyukáját. Rám parancsol: Állj meg, hogy kihányjam magam! A lánya is csont és bőr, pedig nemrég szült. Ismered Zizit? Cér-ónavékonyra fogyott, az arca beszürkült, lábai x-be csúsztak... Éhezteti magát, a barátnők tudják, de nem kérdezik. A pszichiáterek sem vállalták. Mi lesz vele?

Elég rámenni az Instagramra, és végigböngészni az ismerősök fotóit: láthatjuk a zörgő csontokat. Vajon mi áll a kényszeres evés, a falási rohamok vagy éppen az önsanyargatás hátterében? Miért éhezik a lelkünk? – kérdeztük Lukács Lizától, a Lenyelt vágyak és Az éhes lélek gyógyítása című könyvek szerzőjétől.

– Honnan tudhatjuk, hogy milyen az evéshez való viszonyunk?

– Vizsgáljuk meg, hogy mit vált ki belőlünk egy tál finom étel. Ha olyan érzéseket társítunk hozzá, mint megnyugvás, vagy úgy érezzük, hogy csak akkor szeretnek bennünket, ha etetnek: abból arra következtethetünk, hogy az étellel valamit helyettesítünk. Az ételre rakódott érzelmek a felelősek azért, hogy az evésben nem tudunk mértéket tartani. A terápia egyik célja, hogy ezt a viszonyt megváltoztassuk. Hogy az illető akkor egyen, amikor valóban éhes, és ne más hiányokat pótoljon az étellel.

– A baj gyökerét tehát ne a konditermek bezárásában keressük...

– Ha valaki csak úgy képes tartani a súlyát, hogy rendszeresen edz, akkor valószínűleg többet eszik a kelleténél. A súlyunkat egy-másfél kilós ingadozásokkal tudni kell tartani – akkor is, ha nem tornázunk.

Egy evésnapló segítségével szépen vissza lehet követni az evést, nem ritkán 30 százalékos túlevés is megfigyelhető a pácienseknél! A mozgás áldásos dolog, de ne használjuk súlykompenzációra.

Miért máshogy?

Ahhoz, hogy kigyógyuljunk az evési zavarból, máshogy kell enni. Fontos, hogy ne úgy nézzünk rá a tál ételre, mint egy jutalomfalatra. Az étellel ne érzéseket akarjunk pótolni. Az evéshez való viszony azt jelenti, hogy megnézem: Én vagyok felül, vagy az étel van felül? Ha azt érzem, hogy hú, engem a nagyi mennyire szeret, hiszen ilyen finomat ad, és ez az élmény mindennél fontosabb: akkor az étel van felül. A terápia során úgy kell megfordítani ezt a pozíciót, hogy mi kerüljünk felülre. (De nem feszesen kontrollálva, megvonva magunktól az ételt, mint az anorexiások.) Fontos, hogy mi hívjuk be az evést. Tehát ne a kaja hívjon bennünket, hogy gyere, egyél meg, hanem mi döntsük el, hogy mikor és meddig akarunk enni. Ezután is ugyanúgy megesszük a túrórudit vagy a süteményt, csak mi szólítjuk meg az ételt – és akkor, amikor mi szeretnénk.

– Mit tartsunk a félresikerült diétákról?

– A diétáknak – főleg az ételmegvonással járó diétáknak – az a legnagyobb buktatójuk, hogy plusz értékkel ruházzák fel az ételt. A diétázónak állandóan az jár az eszében, hogy mit nem ehet meg. Sok olyan emberrel találkozom, akinek nincs súlyproblémája, mégis rossz az étkezéshez való viszonya. Ilyenkor jöhet egy kudarc vagy egy hormonális igadozás, amit az illető aztán nem tud lekövetni, mert nem tudja, hogy a testének igazából mire van szüksége. Sajnos, előfordul, hogy az ostor a gyerekeken csattan. Kezeltem egy bulimiás kislányt, akinek az anyukájára mindig tukmálták az ételt, mire ő megfogadta, hogy ő majd ráhagyja a lányára, mikor és mennyit eszik. Így a kislány nem tanulta meg szabályozni az evését.

Lukács Liza pszichológus, a Lenyelt vágyak és Az éhes lélek gyógyítása című könyvek szerzője

Az étel presztízse!

A stresszevő az evéstől vár valami jó érzést, feszültségcsökkentést. Az étellel jutalmazza magát. Az evés nem olyan függőség, mint az alkohol vagy a drog, mert más a biológiai háttere – de itt ugyanúgy jelen van egy jutalmazó mechanizmus. Fontos megnézni, hogyan kerül az étel a csúcsra. A diéták például oda tudják tolni: a tiltólistás étel vonzó lesz, mert nem szabad megenni! Itt is az étel diktál, a diétázó pedig a bűnös, aki a tiltott gyümölcsre áhítozik. Olyan is van, hogy a családi klíma tolja fölfelé az ételt. Nem tesz jót, ha egy anyának vagy nagymamának az a legfőbb értéke, hogy mindig sürög-forog, és főz, mint a gép. Az ételnek, amit az asztalra tesz, így lesz egy erős érzelmi töltése. A családtagoknak az evés egyet jelent az elismeréssel: anya, mama szeret, mert etet. Anya, mama etet, mert szeret!

– Praxisa során anorexiás és bulimiás pácienseket kezel. Soha nem rejtette véka alá, hogy Ön is érintett volt. Miben mások ma egy evészavaros kilátásai?

– A kilencvenes évek elején, 17 éves koromban voltam anorexiás. Akkoriban az anorexia szinte ismeretlen fogalomnak számított. Úgy kezdődött, mint a legtöbb tinédzsernél: volt rajtam pár kiló, amit szóvá tett a környezet. Több fogyókúrába is belekezdtem, de nem jártam sikerrel. Majd egyszer sikerült lefogyni, és azzal át is estem a ló túloldalára – a végén alig 38 kilót nyomtam. A kórházban nem ismerték fel, hogy evészavaros vagyok. Járulékos szövődményekkel kezeltek, mert ekkorra már pajzsmirigyproblémákkal küzdöttem, és vészesen hullott a hajam. Végül az anyukám elém tett egy újságcikket, és az nyitotta fel a szemem. Egy ikerpárt mutattak be benne, akik anorexiások voltak. Onnantól kezdve tudtam, hogy beteg vagyok. Mégis kézzel-lábbal tiltakoztam, mikor fel akartak hizlalni. Az anorexiás ugyanis megvonja magától az ételt, mégis tésztákról, süteményekről, fehér lisztes ételekről álmodik. Sokan egy idő után megelégelik az önmegtartóztatást, és falni kezdenek.

Nekem is falásrohamaim voltak. A mérleg eleinte nem mozdult, így csak ettem és ettem. Persze, aztán meglódult, és két év alatt 85 kilósra híztam. Ekkor már szerettem volna segítséget kérni. A túlsúlyt a mai napig nem kezelik a helyén: aki meghízott, az fogyjon le. Ámha a lélek éhezik, nyomhat a dietetikus a kezünkbe bármilyen étrendet, nem tudjuk követni.

– Fiúkra is jellemző az evészavar?

– Kisfiúknál is előfordulhat anorexia. Idősebb korban pedig a homoszexuális férfiak betegsége. A bulimia férfiaknál ritka, náluk gyakoribb probléma a túlevés és az elhízás.

– Az evészavarok mindig gyerekkorban kezdődnek?

– Mára az anorexia kezdete kitolódott 9-12 éves korra. A bulimia kicsit később, 12-15 éves korban kezdődik. A gyerekek ekkorra rájönnek, hogy az egyetlen dolog, amit a rosszul működő családjukban kontrollálni tudnak: a saját evésük.

– Mit szól ehhez a család? Biztosan látja, hogy mi történik.

– Régebben azt szoktuk mondani, ha a gyerek nem akar a családdal enni, az intő jel. Manapság azonban már nem esznek együtt a családtagok. Bulimia esetén árulkodó lehet, ha a gyerek evés után eltűnik a fürdőszobában – és a hányásszagot sem könnyű leplezni. Bár már olyan esetről is hallottam, mikor a gyerek zacskóba hányt a szobájában, majd kidobta. Teljesen más a családi szerveződés az anorexiásoknál és a bulimiásoknál. Az anorexiások családja a külvilág felé tökéletes, fényes máz van rajta. Ám a gyereknek nincs magánélete, a szülők belemásznak a privát szférájába. Az ajtókat nem lehet becsukni, nincs is rajtuk zár, és mindig az evéstéma van porondon. Kontrollálják, ki mikor, mennyit eszik, megjegyzéseket tesznek egymás vagy mások alakjára. A gyereket ellenőrzik, a másik pillanatban aztán bevonják a felnőttek dolgába, a felnőtt szerepét osztják rá. Hasonló mintázatok előfordulhatnak a bulimiások családjában is – ellenben ők mindig szétesettebbek, nem annyira perfekcionisták. Itt is a családterápia a megoldás. Az evészavarosok szüleinek tudatosítaniuk kell, hogy az anorexia vagy a bulimia csak üzenet! Valami nem működik jól a családban, és a gyerek nem tudja, hogyan közölje, hogy baj van. A szülők először fenyegetőznek, mikor a gyerek nem eszik, majd könyörögnek. A gyerek észreveszi, hogy az evés az egyetlen, amit uralni tud – a szülők minden másba beleszólnak.Ez még inkább megerősíti abban, hogy amit tesz, azt jól teszi. Az evésmegvonással egy fegyvert kapott a kezébe.

Mi eszünk rendesen!

„Köztünk soha sincs egy hangos szó, mi nem veszekszünk a gyerek előtt”, mondják sokszor a szülők. Pontosan ez a baj, mert akkor a gyerek honnan fogja megtanulni, hogyan keletkezik egy konfliktus, milyen az, ha fennáll, és hogyan oldódik meg? Ha a család kivonja magát a terápiából – mi eszünk rendesen, a gyerek nem eszik, velünk nincs baj! –, azzal megnehezítik a gyerek gyógyulását. A példálózás nem vezet sehova, mert a szülő is más, és a gyerek is más. S a szülőnek most a gyereket kell megértenie. A családterápián ezt a másfajta bánásmódot tanítják meg a szülőknek.

– Az anorexia és bulimia főleg a lányok betegsége. Mennyire játszik ebben közre a szépségkultusz, hogy csak a sovány lehet szép?

– Vannak ilyen szempontok is. Mégis, ez inkább csak csepp a tengerben. Az evészavarok kialakulásában erőteljesebb tényezők – lelki, biológiai – játszanak közre.

– Érdekes a kérdés: a jólétben és bőségben hogyan jut el egy nő odáig, hogy halálra éheztesse magát? Vagy épp ötször többet egyen a kelleténél. Kiből lesz anorexiás, és kiből bulimiás?

– Az anorexiások jellemzően tökéletességre törekvő, aszketikus hajlamú emberek, míg a bulimiások impulzívak: gyors, erőteljes cselekvés jellemzi őket. Mondhatnánk, hogy az anorexiásnál működik a kontroll, mert meg tudja magától vonni az ételt. Ám az anorexiásnak fogösszeszorítós, „mindent vagy semmit” kontrollja van. Ha már egyszer elkezdett enni, nem biztos, hogy abba tudja hagyni. Ezért inkább bele sem kezd. Ezzel szemben a bulimiás nem képes aszketikus viselkedésre. Viszont nála a falásrohamoknak rituáléjuk van: készül, bevásárol, eszik, majd meghánytatja magát – s ezt ciklikusan ismétli, akár 15-20 éven át.

Egy bulimiás páciensem kiszámolta, hogy az évtizedek során egy lakás árát ette meg és hányta ki. A legmakacsabbak a hánytatást hashajtóval kombinálják. Velük a legnehezebb változást elérni: iszonyatos mennyiségben isszák a gyógyteákat, végül eljutnak oda, hogy már nincs spontán székletük. Ez egy ördögi kör, amiből nehéz kijönni. Különösen egyedül, szakember segítsége nélkül.

Az anorexiás is hashajtózhat!

Könnyebben lesz bulimiás, akinek gyengébb a gyomránál a záróizom, aki jobban „tud” hányni. A bulimiás hányásnak megvan a csíziója, az interneten 5 kattintással bármelyik gyerek hozzáférhet az információkhoz (például hogy közben sok teát kell inni). Sok bulimiás a hashajtókkal kezdi, de aztán rájönnek, hogy ez nem igazán hatékony. A legjobb, ha meg sem eszik az ételt! Ez a legmakacsabb kórforma, nagyon nehezen tudnak vele leállni. Aki csak hánytatja magát, az ugyanis tovább bírja, mert a hányással nincs nagyobb gond. A hashajtózásnál viszont egy idő után nincs ürítés, nem tudnak WC-re menni: s pont ezért hiába próbálnak leszokni. Két nap kihagyás után már nem tudják megállni, hogy ne igyanak meg legalább 5 liter szennateát.

– Egy fontos dologra még nem tértünk ki: mi történik, ha egy evészavaros állapotos lesz?

– A fel nem gyógyult anorexiások ritkábban esnek teherbe, kerülik az intimitást. Bulimiásoknál gyakoribb – viszont a várandósság rengeteg veszélyt rejt. Vannak, akik annyit hánynak, hogy a magzat károsodásnak van kitéve. Mások a várandósság alatt tünetmentesek: azt hiszik, hogy máris meggyógyultak. Később azonban, mikor nehezebb lesz a babával, újra aktiválódnak a tünetek. Az evészavarosokból lesznek azok a szülők, akik kontrollálni próbálják a gyerekük étkezését. Ne egyen glutént, ne egyen cukrot, ha pedig jóízűen megesznek egy kakaós tekercset, kitör a világháború. Azt hiszik, jót tesznek, pedig csak azt az evésszorongást adják tovább, ami nekik már megvan.

– Az evészavarból ki lehet gyógyulni?

– Ha a lelki háttér elrendeződik, igen. Ehhez azonban a hajlamosító, a kiváltó és a fenntartó tényezőkkel is le kell számolni. A legtöbb beteg csak a kiváltó tényezőket látja. Elmesélik, hogy 18 éves korukban kövérnek nevezte őket a párjuk: s ettől lettek betegek. Ilyenkor meg kell értetni velük, hogy – sajnos – sok más lánynak is mond ilyet a párja, mégsem lesz mindegyik evészavaros. Vagy: mielőtt megjött volna a menstruációjuk, a testük elkezdett zsírt felhalmozni, az apukájuk pedig megjegyzéseket tett. (Jól meghíztál! Nem kellene egy kicsit többet sportolni?) Az ilyen beszólások belökhetnek egy evészavart, a hajlamosító tényezőket mégis mélyebben kell keresni. Különben a terápia általában addig tart, ameddig az evészavar tartott. Ha három évig, akkor három évig kell terápiába járni. Az embernek azért van évekre szüksége, mert bele kell kerülnie olyan helyzetekbe, amelyekben a tünetek nagyobb eséllyel jelenhetnek meg.

– A nő mindig más nőkhöz hasonlítgatja magát. Például ahhoz az anyához, aki szülés után rekordsebességgel nyerte vissza az alakját. Vagy ahhoz a kolléganőhöz, aki egész nap nassol, mégis átszakad.

– Ez azzal függ össze, hogy én szeretném megenni azt, amit ő eszik. Itt megint nem a saját szükségleteimet nézem. A saját testemét! Mert nem valószínű, hogy az én biológiai szükségletem pont annyi, mint a kolléganőmé. Igen, az élet igazságtalan, az én combom vastagabb, az én anyagcserém lassúbb – de azzal kell főzni, amink van! A lényeg, hogy ismerjük meg a testünk működését. Ne a másikéval foglalkozzunk, hanem a sajátunkkal. Nekünk azt kell megismerni, és megszeretni! Lehet, hogy a vékony kolléganőnek vagy gyorsabb az anyagcseréje, vagy magasabb a napi aktivitási szintje. S persze nem tudhatjuk, hogy mit csinál a négy fal között. Néha még azokról is kiderülhet, hogy evészavarosok, akik az egészséges életmódot képviselik. Nem leszünk attól sem szebbek, sem vékonyabbak, ha azt vizslatjuk, mit esznek mások. Ha a világon minden nő ugyanazt enné, akkor sem lennének egyformák. Inkább arra kell törekedni, hogy önmagunk legegészségesebb változatai legyünk...