Vladimír Krčméry orvosprofesszor nevét főleg azok ismerik, akik érdeklődnek a járványok iránt. Sokat gyógyított a fejlődő országokban, ezért jól ismeri a fehérjetüskés koronához hasonló vírusszörnyek természetét.
Vladimír Krčméry orvosprofesszor, gyógyszerkutató, a trópusi betegségek elismert szakértője.
(© FT montage; AFP/Getty Images)
Vladimír Krčméry nevéhez több száz afrikai kisgyerek megmentése fűződik – nála többet kevesen tudnak a folyton támadó maláriáról. Ma már nem jár ki Afrikába, mert ő is többször megkapta a betegséget. Hosszú ideig nem tudott napirendre térni afölött, hogy gyerekeket látott szenvedni és meghalni. Végül a hite segít abban, hogy ne adja fel a munkát, s ezeket az érthetetlen dolgokat el tudja fogadni.
– Külföldi munkám a fordulat után kezdődött, amikor ösztöndíjjal a bécsi Allgemeines Krankenhaus kórházba kerültem szakmai gyakorlatra – mondja. – Harmincegy éves voltam akkor. Ez volt életem legjobb éve, nem foglalkoztam mással, csak az orvostudománnyal. Wolfgang Graningen professzor vett a szárnyai alá, aki Thomas Klestilt, Göncz Árpádot, Viktor Juscsenkót és Rudolf Schustert is kezelte. Nagyon sokat tanultam tőle a trópusi betegségekről, s akkor jutottam el először Afrikába is. Aki az ő osztályán dolgozott, annak – ha akart, ha nem – egy bizonyos időre ki kellett mennie a trópusokra. Első alkalommal Gabonban dolgoztam, ahol a professzor klinikájának kihelyezett osztálya volt.
– Mit tanult meg ott?
– A diagnosztizálást. A trópusokon vissza kellett térnünk az egyszerű, holisztikus gyógymódokhoz. Nem volt röntgen, ultrahang, tomográf sem, csak a fonendoszkóp és a két kezünk. A laboránsok a tárgylemezen megmutatták, hogyan néz ki a malária kórokozója. Ez az orvosnak sokkal többet mond, mint a papírra írt vizsgálati eredmény.
Amíg az ember saját szemével nem látja a parazitákat, hajlamos alábecsülni a veszélyt – és nem felírni a betegnek azt a gyógyszeradagot, ami meggyógyítja.
– Önnek népes családja van. Hogy lehet az ember négy gyerek gondos apja, ezzel egy időben orvosa sok száz éhező afrikainak?
– Graninger professzor egyszer azt mondta nekem: „Sose lesz belőled orvos, Krčméry. Megnősültél, és ezzel vége a karrierednek. Az kellene, hogy az orvostudomány legyen a feleséged. Mostantól kezdve unalmas életet fogsz élni.” Amikor orvosprofesszorrá avattak, felhívtam, és mondtam neki, hogy tévedett. Másrészt viszont Bécsnek köszönhetem, hogy orvos lett belőlem.
– Orvoscsaládból származik. Egyértelmű volt, hogy Ön is orvos lesz?
– Anyám orvos, apám tudományos kutató, én azonban földrajzzal akartam foglalkozni. De apám úgy határozott, hogy orvos leszek. Apámnak nagy tekintélye volt, ha mondott valamit, mi elfogadtuk, mert tiszteltük. Meg azért is, mert sokat megélt ember volt. Tovább látott az orránál, és megjósolta a kommunizmus bukását. Beutazta az egész világot, dolgozott Németország és Anglia élen járó intézeteiben, Japánban pedig a munkacsoportja Nobel-díjat nyert az amikacin fölfedezéséért...
– Ez azt jelenti, hogy együtt élt a család Japánban?
– Igen, ott volt az egész család. 1968-ban pedig átköltöztünk az Egyesült Államokba, mert apámnak munkát ajánlottak a New York-i állami egyetemen. Két évvel később, amikor az oroszok kivonultak Csehszlovákiából, anyám, a nővérem, a bátyám és én hazajöttünk. A nagyszüleim már betegeskedtek, és anyám nehezen viselte, hogy nem lehet velük. Apám Amerikában maradt. Nem nagyon akartam visszajönni Pozsonyba, ha lehetett volna, én is az Államokban maradok. Ott motiválják a diákokat. Nekem az alapiskola második osztályában azt mondta a tanító elvtársnő: „Buta vagy, és buta is maradsz.” Egy idő után az apám is hazajött, nehogy kellemetlenségei legyenek a családnak.
(© Foto N – Vladimír Šimíček)
– Afrikában nem volt röntgen, ultrahang, tomográf sem, csak a fonendoszkóp és a két kezünk... A laboránsok a tárgylemezen megmutatták, hogyan néz ki a malária kórokozója. Ez az orvosnak igen sokat mond. Míg az ember saját szemével nem látja a parazitákat, hajlamos nem felírni a betegnek a nagyobb gyógyszeradagot.
– Ha jól tudjuk, a szocializmus alatt Ön egy időre anyaszabadságra váltotta az orvostudományt!
– A feleségem épp befejezte az egyetemet, amikor az orvosi karon politikai okok miatt nem újították meg a szerződésemet. Akkor a szakszervezet elnöke (nő volt) elintézte, hogy a feleségem helyett én menjek anyasági szabadságra. „Kell magának egy állás, különben élősködőnek fogják minősíteni” – mondta. Igaza volt, nemigen ugrálhattam, amikor kezemben volt a papír, hogy a szocialista rendszer ellensége vagyok. De előzőleg dolgoztam mint építőipari segédmunkás, még egy tanfolyamot is elvégeztem arról, hogyan kell helyesen rögzíteni az óriásdaruval szállított épületelemeket. Ebben a helyzetben az anyasági szabadság jó megoldásnak látszott. Megtanultam, hogyan kell bánni a gyerekekkel. Ennek köszönhetően később egész jól elvoltam Kenyában egy egész ambulanciára való síró gyerekkel. Tudni kell, hogy az orvosi előadások mellett én anno a természettudományi karra is eljártam meghallgatni az érdekes előadásokat – persze csak feketén, A trópusi orvoslásban fontos szerepet játszanak a földrajzi adottságok. Sok betegség a klíma miatt terjed el annyira.
A betegségek hetven százaléka az állatokról terjed át az emberre. Évente 400 millió ember betegszik meg dengue-lázban, amit egy szúnyogfaj terjeszt. A malária, amelyet az Anopheles szúnyogfaj csípése okoz, évente 600 millió embert érint. S akkor még nem is szóltunk a Zika vírusról.
– Mi a legmellbevágóbb emléke Afrikáról?
– A szudáni tartózkodásom viselt meg legjobban, a mérhetetlen szegénység. Amikor látnom kellett, hogy a gyerekek éhen halnak. Húsz év alatt két és fél millió ember halt meg Szudánban, ebből félmillió a harcok következtében. A többi ember az éhezésbe halt bele. A krónikusan alultáplált embernek nincs ellenálló képessége. Elég, ha valaki ráköhög, és három napon belül belehal a fertőzésbe. Amikor Szudánba készültünk, édességeket akartunk vinni az ottani gyerekeknek. Az elárusítónő azt mondta, ha segíteni akarunk rajtuk, vigyünk inkább kenyeret. A gyerekek úgy falták a kenyeret, hogy fülükön-orrukon az jött ki. A nagyobbak lehántják a fák kérgét, és a levelekkel együtt megfőzik, és megfűszerezik...
– Ön is megkóstolta?
– Ez a leves ehetetlen! A gyerekek meg is szokták sütni a fakérget, azután elrágcsálják. Amikor hazajöttem Szudánból, a feleségem mondta, hogy éjjel gyakran sírok. Még ma is előttem vannak azok az asszonyok, akik elhozták hozzám a halott gyerekeiket, hogy támasszam fel őket. Ott döbbentem rá, hogy a messianizmus a legnagyobb öncsalás. Kis időre elámítja az embert. Ám mikor szétosztottuk az összes gyógyszert, újra tehetetlenek és kicsik leszünk, mint a törpék.
– A menekülttéma nagy indulatokat kavart Európában. Sokan attól félnek, hogy a migránsok különféle fertőző betegségeket hurcolnak be hozzánk. Megalapozott ez a félelem?
– Semmi sem igazolódott be abból, ami elhangzott az Egészségügyi Világszervezet utolsó nagy konferenciáján... Szíriában és Irakban magas színvonalú a társadalmi és higiéniai standard, jó minőségű az egészségügyi ellátás. Egyik kollégánk megvizsgálta az innen érkező gyerekek székletét paraziták szempontjából. S mit állapított meg? Hogy ötször kevesebb parazita található benne, mint a helyi lakosságban. Kockázatot jelent viszont a második menekülthullámmal Bangladesből, Pakisztánból, Afganisztánból és a még keletebbről érkező menekültek állapota.
– És a malária?
– A malária Szíriában már kiveszett, megtalálható még Máltán és Lampedusa szigetén, amelyet a menekültek köztes megállónak használnak. Ahhoz, hogy nálunk elterjedjen, baktériumhordozókra volna szükség, olyan emberekre, akiknek a vérében vagy a májában plazmódium (vérben, szövetekben élősködő spórás protozoon) található. Potenciális hordozók lehetnek a szomáliai menekültek vagy más afrikai országokból érkezők. Ott a népesség negyven százalékénak vérében megtalálható a plazmódium, már gyerekkorban is, azonkívül HIV- és hepatitiszfertőzöttek is. Ezek a menekültek azonban elkerülik Szlovákiát, francia nyelvű országokat keresnek, mert az egykori francia gyarmatokról származnak. Valamikor egy betegségre tíz antibiotikumot teszteltünk, ma huszonnégyet. És előfordul, hogy egyik sem hatásos, mert a baktérium mindegyikkel szemben rezisztens.
– Hogyan birkózott meg a maláriával?
– Öt alkalommal fertőződtem meg. A Szubszaharai Afrikában a legtragikusabb a helyzet – a maláriában elhunytak 90 százaléka innen kerül ki. Ez 600 ezer gyereket jelent évente. Sok országban a megelőzés sem segít. Akit megcsíp a szúnyog, az meg is betegszik. Indonéziában, Malajziában és Szingapúrban viszont teljesen eltűnt a malária. Bill Gates évente két alkalommal minden afrikai nő számára fizeti a háromnapos maláriamegelőző kezelést. Warren Buffetto amerikai milliomossal együtt több gyógyszert osztanak szét, mint a Világbank. Szent ember mind a kettő... Jómagam a malária miatt már ritkábban utazom. A trópusi betegségek kutatására fordítom a figyelmemet, átengedem a terepet a trópusi kutatócsoportunknak, amely már több mint tíz éve működik a Szent Erzsébet Főiskola keretében. Ez a nonprofit szervezet egészségügyi dolgozókból áll, akik Afrikában, Ázsiában és Amerikában tevékenykednek.
A megoldás az lenne, ha visszatérnénk a mára elfelejtett fertőzésellenes gyógyszerekhez, amelyeket régen használtunk. És nagyon fontosak az oltások!
– Életét végigkísérik az antibiotikumok. Tanulmányt jelentetett meg az amikacin-rezisztenciáról, arról az antibiotikumról, amelyet az édesapja fedezett fel. Hogyan jár el az orvostudomány olyan esetekben, amikor a kórokozók ellenállnak az antibiotikumos kezelésnek? Újra félnünk kell a tbc-től vagy a szamárköhögéstől?
– Az utóbbi öt évben hazánkban kétszeresére emelkedett az antibiotikum-rezisztencia. Már nem számíthatunk rá, hogy a széles körben használt cefalosporin nevű hatóanyag meggyógyítja a húgyúti fertőzéseket vagy légzőszervi megbetegedéseket. Az E. coli baktériumcsalád is ellenáll a fluorochinolonos kezelésnek, amelyet a húgyúti gyulladások esetében használtunk. Már csakugyan vannak olyan betegségek, amelyeket nincs mivel gyógyítani. Valamikor egy betegségre tíz antibiotikumot teszteltünk, ma huszonnégyet. És előfordul, hogy egyik sem hatásos, mert a baktérium mindegyikkel szemben rezisztens. Annak ellenére, hogy manapság magas szinten áll az orvoslás, sok olyan betegünk van, akiket nem tudunk kigyógyítani a fertőző betegségből. Ezek a betegek harminc évvel ezelőtt nem haltak volna meg... Az emberek úgy eszik a tablettát, mint a cukorkát – és a hús fogyasztásával is sok antibiotikum kerül a szervezetünkbe, mert az állatokat is azzal tömik. Manapság a gyógyszergyárak számára már nem üzlet az antibiotikumok gyártása, mert két év múlva ugyanaz a szer már hatástalan lesz. A megoldás az lenne, ha visszatérnénk a mára elfelejtett fertőzésellenes gyógyszerekhez, amelyeket régen használtunk. És persze nagyon fontosak az oltások!
– Most milyen egzotikus betegségektől kell félnünk?
– Pillanatnyilag nem kell tartanunk egytől sem. A Zika vírus Brazíliában és a Karib-térségben fenyegeti az oda utazókat. Nem győzöm ismételni, hogy a terhes nők maradjanak otthon, legalább az első három hónapban! Az emberiségre más gyilkos veszélyek leselkednek. Oroszországban, Fehéroroszországban, Kazahsztánban vészesen terjed a multirezisztens tuberkulózis, Kazahsztánban, Moldáviában a HIV és az AIDS, ami miatt drámaian fogy Oroszország lakossága. Ráadásként hozzájárul a súlyos alkoholizmus, amit a kommunizmus alatt úgy-ahogy kontroll alatt tudtak tartani.
– Mi teszi önt boldoggá?
– Batthyány-Strattmann László szavaival válaszolok, akinek egyszer szintén feltették ezt a kérdést. Itt van a válasza a tárcámban. Nagyon egyszerűen fogalmazott. „Akkor vagyok boldog, ha a betegeimet boldognak látom.” Ezt szeretném elérni én is. Ennek a szemorvosnak a szájából nem hangzott frázisnak ez a mondat. A két háború közti időszakban, amikor a legnagyobb volt a nyomor, önkéntes orvosként dolgozott Ausztriában. Kittseeben kórházat alapított. Nekem is jóleső érzés, amikor sikerül meggyógyítanom egy betegemet, vagy amikor a doktoranduszom azt mondja, hogy az ötletem alapján olyan értekezést tudott írni, amely nemzetközi elismerést aratott.
(© FT montage; Dreamstime)
– Mit tart a félelemről?
– Értelme van annak, ha félelmet érzünk. A félelem sok rossztól megvéd bennünket. A szentek tökéletes lelkek, nekik nincs szükségük félelemre. Én messze vagyok attól, hogy szent legyek. Egy falusi paraszt vagyok annak minden gyengeségével. A félelem tart vissza attól, hogy mélyre süllyedjek. A környezetemben sok bor található, de az alkoholizmustól való félelmem visszatart a részegségtől. Vagy látok egy szép nőt, és az ördög megkísért – próbáld ki, lehet, hogy jobb, mint a feleséged...
– Elgondolkodott már azon, hogy hol lenne most a hite nélkül?
– Ha nem volnék hívő, nehezebb lenne ellenállnom a kísértéseknek. Egyszer egy kapucinus rendi szerzetes azt mondta nekem, hogy egy nő még egy püspököt is el tud csábítani, ha akarja. Nekem szerencsém volt, mert nem találkoztam ilyen nővel. Az őrangyalom megóvott ettől. A hit hozzásegít ahhoz, hogy elfogadjam azt is, amit nem értek. Sokáig nem tudtam napirendre térni afelett, hogy miért kell az ártatlan gyerekeknek szenvedni és meghalni, miért nem tudunk segíteni rajtuk. A repülő az élelmiszercsomagokkal vagy nem érkezett meg, vagy a pilóták elitták. Ha nem volna evangélium, szüntelenül sírnék. Egy onkológus kollégám, amikor a gyerekei egymás után meghaltak leukémiában – akkor még nem voltak citosztatikumok –, megszűnt nevetni. Én még szerencsére tudok nevetni.
Az írás az alphamedical.sk oldalán jelent meg.
