A locsolkodás szokását ma már vidéken is alig követik. Igaz, ma már olyan nyalka legények sincsenek, mint régen voltak, a mai srácok fülében karika lóg, a frizurájuk raszta, és feliratos pólókat viselnek.
Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes tagjai viszont fekete nadrágot, fehér inget vesznek a locsoláshoz, a kiállásuk férfias – és szó szerint elköteleződtek a locsolás mellett. Mint mondják, fontos, hogy a lányaik év közben ne hervadozzanak, bírják a fellépéseket és az igényes táncpróbákat! (A nagyidai Ilosvai nevét különben a Röpülj pávából ismerhetjük, két ország tapsolt nekik.) (© Fotó: Németi Róbert)
A fiúk elsősorban a táncos lányokat locsolják meg, házról házra járnak a vödrökkel. Az elején a lányok még közösen festették nekik a piros tojást, de ma már nem győzik, hisz sokan Kassáról vagy a környékről, Buzitáról, Szepsiből járnak be. A megvendégelés viszont megmaradt.
„Együtt vagyunk, beszélgetünk: ma a locsolást csapat építésnek mondanák” – mondja nevetve Kupec Zsófi. (Az ő szülei vezetik egyébként az együttest.) A fiúk egyszerre jó fejek és rossz fejek: jó fejek, mert meghívásos alapon csak oda mennek, ahol várják őket. Annyiban viszont rossz fejek, hogy ők még mindig hideg vízzel öntöznek. Megállnak a falu végén az autóval, átöntik a kannából a vizet a vödörbe, bejelentkeznek, majd mikor birtokon belülre kerülnek, ketten megfogják a sivalkodó lányt... És zsupsz!
Megjegyzés: Amúgy az Ilosvai nem egy együttes, több csoport alkotja, így több mint száz tagjuk van. Van a felnőtt csoport (15 lány, 15 fiú), a régi táncosok alkotják az Ilosvai Aszú Néptáncegyüttest, a gyerekek az Apró-Ilosvait és a Kis-Ilosvait, a legidősebbek pedig a hagyományőrzésben jeleskednek. Zenekaruk a Tinódi Tanoda.
Az Ilosvai új műsora a Jó szerencsét! táncszínház (az előadás tiszteletadás a gömöri bányászoknak).
A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes különben 1951-ben alakult, Kupec Mihály és Andrea vezetik a csoportokat. A faluban saját próbatermük van, a Páva óta felkapta őket a média. Nevüket Ilosvai Selymes Péter énekszerzőnkről kapták, aki iskolamester volt Nagyidán az 1500-as évek közepén.
A locsolkodás és a húsvét kéz kézben járnak. Kezdetben nem mindenkit locsoltak meg, csak az eladósorba kerülő lányokat: ezek szerint tehát az udvarlás, ismerkedés egyik formája is volt a locsolás. Azért is nevezték a húsvéthétfőt vízbehányó hétfőnek, mert erőszakkal hurcolták oda a kúthoz vagy a vályúhoz a lányokat, akik vödörszám kapták a vizet.
Utána az öntözők piros vagy hímes tojást kaptak, aminek van pogány – de vallásos magyarázata is. A pogány szerint a tojás a szerelem és a termékenység jelképe (hisz a madarak ebből születnek), a víznek pedig már a kereszténység előtt is megújító erőt tulajdonítottak. A kereszténység a vizet már a kereszteléssel köti össze, amire mindig tavasszal került sor, s a Jézus feltámadását hirdető asszonyokat is locsolással akarták a katonák elhallgattatni.
Furcsa szokások is voltak!
Az Ipoly vidékén már előző este jártak a legények: ez volt a „tojáshajtás”. Házanként tíz tojást is összeszedtek, mellé szalonnát, s ott menten tojásrántottát készítettek belőle. A tojáshéjakat meg annak a lánynak a háza elé szórták, akire haragudtak.
A locsolás után a legények piros tojást kaptak: a piros a szerelem jelképe. Mikor Krisztus a keresztfán függött, megállt előtte egy asszony egy nagy kosár tojással, és Krisztus vére rácsöppent a tojásokra.
Kezdetekben csupán azokat a lányokat locsolták meg, akik eladósorba kerültek. A kúthoz vitték a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet, hogy el ne hervadjanak.
