Az olvasásnak sok előnye van, például az olvasás szellemileg frissen tart. Aki sokat olvas, jobban bele tudja élni magát más emberek lelkivilágába.
Az olvasás megdolgoztatja az agyat, mert közben használjuk a képzelőerőnket – ez nagyon fontos különbség a filmnézéssel szemben, ahol kész képeket kapunk.
A szókincsünk is bővül vele. Kitágul számunkra a világ, hiszen földrajzi és lelki síkon is utazhatunk, messzi földrészeket járhatunk be, vagy akár a lélek rejtelmeiben is elmerülhetünk. Ha egy hosszabb könyvbe temetkezünk bele, sok mindent fejben kell tartani az olvasottakkal kapcsolatban, ami karbantartja a memóriát. Fontos az anyanyelvi olvasás, mert a nyelvi struktúrák meghatározzák a gondolkodásunkat. Erről szól a nemrég felfedezett nyelvi relativitás elmélete.
S mivel a magyar nyelv gazdag nyelv, a magyar nyelvű olvasás gazdagítja a gondolatvilágunkat. S van még egy fontos szempont: az a gyerek, aki szegénységben, rossz környezetben nő fel, ha sokat olvas, iránytűt kap a kezébe.
A könyvekből megtanulja a jót a rossztól megkülönböztetni. Igazából ez minden könyv legfőbb haszna! Tanítsuk meg szépen olvasni a gyermekeinket!
Talán mindannyian megtapasztaltuk már, hogy másként élünk meg bizonyos dolgokat. Így vagy úgy, de senki (és semmi) sem teljesen ugyanaz, mint a járvány előtt volt. Deák Csáky Julianna Ipolyságon tanít, három gyermek boldog édesanyja. Írásunkban az utóbbi hónapok iskolai viszontagságait örökítette meg.
„Az osztálytársai nem hagyják szegény Natikát érvényesülni a Zoom-angolon” – érkeznek az ilyen és ehhez hasonló figyelmeztetések. Óra közben parázs vita üt ki az anyukák közt az udvarról beszűrődő kutyaugatás miatt. Amúgy meg, kinek kellemes, ha a gyermeke „nyilvánosan szerepel”? A tanító is közszemlére van téve, ez sem éppen kellemes. Elsős lányom betoppan a konyhába, és közömbös hangon közli, hogy a tanító néni megint „lefagyott” a mondat közepén. Hát, nem csoda, ő is két gyermekkel a fedélzeten zsonglőrködik a wifivel.
Szótárunk olyan kifejezésekkel bővül, mint: „kiesett”, „akadozik”, „kidobott”. Sőt! Sok kis faluban gond van az internetszolgáltatással. Elég egy kis szél, és minden második mondatot háromszor kell elismételni. („Az első feladatot olvassa Ricsi. Ricsi! Nem Lizi!) Vannak, akik a munkából játsszák a diszpécsert: közvetítenek a nebuló és a tanító néni között. Többek szerint nem lenne rossz, ha a gyerekek annyi időt töltenének a gép előtt, mint ahány órát az iskolában ülnek. Elméletileg rendben is volna, viszont három online óra felér öt „élő” tanítási órával: ezt mondja a tapasztalat. Fáj a vállam, ki kell szellőztetni a fejem – mondja tanár, diák egyaránt.
Eszembe jutnak a karácsonyi szünet utolsó napjai. A lányok izgatottan pakolgatják a Mikulástól kapott ceruzáikat, és tervezgetik, melyik új pulcsit veszik majd fel évkezdetre. Beállok a zsivaj közepébe, s csöndesen bejelentem: egy ideig még nem kell iskolába menni... A nagyobbik sír. Telnek a napok, takarítás közben előbukkannak az íróasztalok mögött porosodó tornazsákok. A tornacipők és elsős kislányom szintén vadonatúj tornaszettje érintetlen. Harmadikos lányom egyre többet nosztalgiázik. Tudom, veszett már több is Mohácsnál, de mégis elfacsarodik a szívem. Este, mikor már minden elcsendesedik, takarítok és rakodok a „bázison”, vagyis a dolgozószobában – kezembe akad egy üzenőfüzet. Óh, boldog békeidők, mikor csak úgy odafirkantottam az aláírásomat a jegyek mellé, vagy láttamoztam az üzenőfüzeteket. Magam előtt látom a képet, ahogy megáll a kirándulóbusz, és hátizsákos kislányom szalad felém hatalmas mosollyal... Anyu, csodálatos volt!
Olvass tovább: Online oktatás 2.0
