Meredten néztem a sötét éjbe, a magas, lángoló máglya közepébe. Egész tömeg gyűlt össze ma éjjel, fiatalok és öregek, táncoltak és énekeltek. A tisztást megvilágította a telihold, a magas rudakra erősített fáklyák vörös fénye visszaverődött a ritmikus táncot lejtő fekete testeken. Pár robusztus férfi becsukott szemmel, teljes erőből ütötte a dobokat. Az üreges fatörzsre feszített bőrhártya rezgése betöltötte a teret, olyan érzést keltve, mintha a Föld szívdobbanását hallanánk.
A dobok mellett fokozatosan felerősödött a hagyományos afrikai ütőhangszerek hangja. Észrevettem, hogy az egyik férfi fából készült kalimbát penget, amelyre kultikus okokból furcsa szimbólumok voltak festve. Eme zajos örvendezésben volt valami megnyugtató... Végre egy hely, ahol megállt az idő, pontosabban, nincs is idő. Nincsenek a mi értelmünkben vett napok vagy hónapok, az embert nem korlátozzák a határidők.
Csak álltam, és néztem őket: milyen jó volna, ha nekem is ilyen gondtalan életem volna! Laknék egy kis kunyhóban a szalmaszoknyás feleségemmel és öt gyerekemmel, és semmi mást nem csinálnék, csak ennék, innék és szerelmeskednék. Aztán hirtelen rápillantottam a Rolex karórámra, és eszembe jutott vérmes V8 Vantage-om – és a barátnőm, Maggie. Maggie, akit bő három hét múlva látok újra, hogy belemerülhessek tökéletesen formált teste ölelésébe. Így hát az előbbi kósza gondolat az itteni paradicsomi állapotokról nevetségessé vált.
– Legyetek csak itt magatoknak a kis nádkunyhóitokban. Én szívesebben ízlelgetem majd a Martinimat valahol távol, egy menő klubban – gondoltam magamban, szám pedig gúnyos mosolyra húzodott. Valóban, ha Frank nem hív erre a túrára, eszembe sem jutott volna Afrikába jönni. Ám annyira lázasan mesélt nekem erről a helyről, a törzsi szertartások állítólagos gyógyító hatásáról. Most meg itt hagyott egyedül, mondván, hogy ő már részese volt a beavatási ceremóniának. Nem csoda, hogy kakukktojásnak éreztem magamat a sok fekete között... Közben a tömeg fura alakzatokba rendeződött, én pedig felemelkedtem, hogy jobban lássam, mi történik a tűz körül.
A férfiak mély hangja és a nők vijjogó sikolya csakhamar révületbe ejtette a tömeget. Csak most vettem észre, hogy a kör közepén egy kicsiny tó van, amelynek víztükre visszatükrözte a transzban levő tömeg misztikus, ősi táncát.
Piciny csengettyűk friss és élénk hangja csilingelt, majd egy férfi mély torokhangon mormogó imába kezdett. Úgy éreztem magamat, mint aki egy másik világba csöppent. A dobok egyre hangosabban szóltak, mintha csak egyetlen céljuk volna, mégpedig az, hogy az ember kezdjen kiszorítani minden más hangot, zúgást, sőt, gondolatot a fejéből – és csakis erre a földöntúli zenére fókuszáljon. A feketék felálltak, és a hatalmas tűz köré sorakoztak. Karjaikat fel-le emelgették, tekintetük a csillagokkal pettyezett éjszakai égboltra meredt. A férfiak mély hangja és a nők vijjogó sikolya csakhamar révületbe ejtette a tömeget. Csak most vettem észre, hogy a kör közepén egy kicsiny tó van, amelynek víztükre visszatükrözte a transzban levő tömeg misztikus, ősi táncát.
– Hol vagyok? – kérdeztem magamtól, ám észszerű magyarázatokhoz szokott elmém képtelen volt elmerülni a józan magyarázatot kereső gondolatokban. Újra és újra magával ragadott a titokzatos szertartás bizsergő aurája. A félmeztelen férfiak beolajozott teste a dobok felé hajolt, egyenletes ritmusban ütögették a kifeszített állatbőrt. Hirtelen megmagyarázhatatlan félelem lett úrrá rajtam. Felelevenedtek életem azon pillanatai, amikor gúnyt űztem a természetfölötti dolgokban hívő emberekből. Most bezzeg minden érzékszervemmel meggyőződhettem arról, hogy ez a hely itt a bűbáj világa! Menetelés közben kilátszott hosszú, olajjal bekent fényes lába, amelyen térdig érő, fűzős sarut viselt. A köpeny alól kirajzolódott szépen formált, feszes melle, nyakában gyümölcsökből és termésekből font nyakláncot viselt.
A máglya körül ekkor hirtelen csend támadt, majd az emberlánc kettévált, és megláttam Őt. A tűz felé közeledett, de a sötétség miatt nem láthattam az alakját teljes részletességében. Teste hosszú fekete köpenybe burkolódzott, fején csuklyát viselt. Síri csend közepette lassan közeledett, köpenye egészen a földig ért, és csak a derekán volt összefogva egy vastag csatos övvel. Menetelés közben kilátszott hosszú, olajjal bekent fényes lába, amelyen térdig érő, fűzős sarut viselt. A köpeny alól kirajzolódott szépen formált, feszes melle, nyakában gyümölcsökből és termésekből font nyakláncot viselt.
Majd megállt a kör közepén, éppen a lángoló máglya mellett. Mélyen megszívta magát a pattogó tűz tisztító illatával, felnézett a sötét éjszakai égboltra, és a fényes teliholdra mutatott. Lassú léptekkel átsétált a sekély tóhoz, amelyből hét cserép áldozati ivókancsó merült ki. Egyik kezével kiemelte a legkisebbet, másik kezével pedig fáklya után nyúlt. Újra felnézett az égre, és mély, hidegrázós hangon kántálásba kezdett. Az edényt maga elé emelte, hozzáérintette a fáklyát, majd az égő fáklyát bedobta a tóba, és szájához emelve nagyokat kortyolt a gyengén lángoló ivóedényből. Ezután széttárta karjait, mintha hálát akart volna mondani, és egy beazonosíthatatlan nyelven suttogott valamit.
Közben végig a földre nézett: a nép síri csendben ugyanúgy. Egyedül én bámultam kigúvadt szemekkel, és olyan megdöbbenéssel, mintha igazi istennő szállt volna le hozzánk a mennyekből. Elképedésemben szinte teljesen megfeledkeztem a tömegről. Frank pedig a lelkemre kötötte, hogy bármi történjék is, a szertartás alatt kövessem a többieket. Ha egy rossz mozdulattal felhívom magamra a figyelmet, nagy baj érhet. Már késő volt: a tömeg letérdelt, arccal a földre borulva imádkozott, rá sem mert pillantani erre a titokzatos lényre, míg én a fehér bőrű, bamba idegen itt állok kínos zavarodottságomban. A helyi lakosoktól azt hallottam, hogy minden ilyen szertartás alatt a Nagy Szellem – ahogy ők nevezik – kiválaszt egy halandót, és „boldoggá teszi”. Nem értettem, mit foglal magába ez a kifejezés. Afrikában olyannyira mást jelent minden szó és kifejezés, hogy egy idő után az ember feladja. Viszont kétségtelenül sejtettem: hallatlan arcátlanságomért azzal fogok fizetni, hogy ma este én leszek a „boldog” kiválasztott.
Félelmem beigazolódott: a nőalak kilépett a ceremoniális transzból, és elindult felém. Mikor megállt előttem, teljes testközelből szemlélhettem földöntúli kisugárzását. Így nézhetett ki a hindu istennő, Káli. Vagy így nézhet ki a Halál. A pillanat, amikor megérzed, hogy itt a vég, és nincsen tovább: menned kell. Ám amint megpillantod ezt a szikrázóan fénylő lényt, már nem tűnik nehéznek elviselni a földi elszakadás elkerülhetetlen pillanatát.
A fejét a vállamra helyezte, karjaival pedig erősen átfonta felsőtestemet, majd élénk, vérpezsdítő sikoly hagyta el a száját. Én azt hittem, szétszakad a dobhártyám, és nem bírom ki ezt a szörnyű, erinnüszi éneket.
Habár a fejét letakaró csuklya miatt nem láttam tisztán az arcát, sima és tökéletes bőre alapján ítélve a nő nem lehetett sokkal idősebb nálam. A levegő megdermedt körülötte, miközben csillogó, finom porfátylak vonódtak éteri teste köré. Váratlanul hozzám lépett, és megölelt, mintha üdvözölni akarta volna ezt a gyenge, bűnös vágyai által rabszolgasorsa ítélt emberi testet. A fejét a vállamra helyezte, karjaival pedig erősen átfonta felsőtestemet, majd élénk, vérpezsdítő sikoly hagyta el a száját. Én azt hittem, szétszakad a dobhártyám, és nem bírom ki ezt a szörnyű, erinnüszi éneket. Ekkor kezét a hátamról a derekamra eresztette, majd egy erőteljes mozdulattal széttépte a rajtam lévő fehér inget. Ekkor újra felcsendült a törzsi ének, a dobok hangja szinte szétfeszítette körülöttünk a teret. A nő jobb kezét a szívemre helyezte, és mélyen a szemembe nézett, akárcsak egy dühöngő ragadozó, amelyik éppen zsákmányt ejtett... Még utoljára megnézte ezt a félelemtől remegő senkit, aki nemsokára jóllakatja éhező gyomrát. Pillantásával kicsontozott, és annál inkább élvezte tehetetlenségem látványát, minél jobban kimutattam a rémületemet.
– Ki vagy te? – néztem rá szó nélkül, miközben elmém teljes erejével igyekezett beazonosítani őt. A beszűkült emberi agy ugyanis óriási kínokat él át minden olyan alkalomkor, amikor képtelen magának megmagyarázni, éppen mit lát és tapasztal. Hiába tiltakoztam a szerelmeskedés ellen, hiába jeleztem arcom lecsöpögő hideg verejtékével, hogy „Nem kellesz nekem!”: ő továbbra is mélyen a szemembe nézett. Csak mikor elmémet háttérbe szorítottam, láttam meg, hogy mennyire csodálatos lény áll előttem. – Hogy lehet ennyire gyönyörű az, aki ilyen félelmetes? – kérdeztem magamtól.
Mikor megérezte hajlandóságomat a szent nászra, óvatosan levette fejéről csuklyáját, és elém tárult egy gyönyörű nő ovális arca, magas homloka és sűrű, vastag, ébenfekete hosszú haja. Kitágult pupillákkal nézett rám, vérszomjas sötét fekete szeme méregzöld fényben ragyogott. Sötét köntösét szinte átszakították merev mellbimbói. Ekkor ledobta övét, széttárta hosszú köpenyét, én pedig elképedve láttam, hogy teljesen meztelen alatta. Megfogta egyik kezemet, és forró ágyékára tette. Éreztem, hogy szeretkezni akar velem. Ha van élet a Földön kívül, és vannak földönkívüliek, ő az lehetett! Sötét bőre émelyítő illatot árasztott. Sötét köntösét szinte átszakították merev mellbimbói. Ekkor ledobta övét, széttárta hosszú köpenyét, én pedig elképedve láttam, hogy teljesen meztelen alatta. Megfogta egyik kezemet, és forró ágyékára tette.
– Nem! – kiáltottam fel. Szememből mérhetetlen nagy düh áradt: – Távozz innen succubus, te vérszopó nőstény démon! Nem uralkodhatsz rajtam! – szólt belső hangom, miközben kiszabadítottam magam a szorításából. – Ki vagy te, hogy irányítani mersz engem?! Légzésem és szívverésem a sokk hatására felgyorsult. Ekkor rám nézett, két kezét felemelte, és erőteljesen megfogta fejemet, számat pedig két hüvelykujja közé szorította, majd csókot adott. Szája mézédes volt, én pedig teljes eksztázisba kerültem, ahogy megízleltem az isteni nektárt. A dobok még erőteljesebben zengtek. A nő szívta a számat, nyelvével bejárta az egész szájüregemet, minden félelmem elmúlt. Csak Ő kell nekem! Akarom őt, és oly mértékben kívánom, mint még soha egyetlen nőt sem...
Közben a dobok lassan elhalkultak, én pedig felébredtem a transzállapotból. A nő érzékien befejezte csókját, gyengéden megharapta alsó ajkamat, én pedig bámultam rá, mint egy kiskamasz. Elmosolyodott, még utoljára mélyen a szemembe nézett, majd eltűnt a tömegben... Én pedig ott álltam remegve, teljes magányosságban, mintha meztelen kisded lennék, aki most született a világra. Nem tudom, ki volt ez a nő, de ha akkor arra kér, hogy haljak meg érte, megtettem volna.
Két év telt el azóta, és arra kellett rájönnöm, hogy ez a nőre hasonlító entitás – mert biztos, hogy nem ember volt – megölt engem. Azon az éjszakán egy részemet elpusztította, ajkán kéjes mosollyal kegyetlenül kivégezte. Én pedig keservesen sírtam, mert gyötört, kínzott egyik felem elvesztése. Ezután az éjszaka után rádöbbentem, Ő volt az, aki vakságra ítélt engem, aki miatt földi életemet eddig üres, élettelen árnyszínházban éltem... Habár többször jártam azóta Afrikában, és még többször ellátogattam erre a szertartásra, Őt soha többé nem találtam ott.
