Mindig meghatódva nézem a nagy világversenyek díjátadóját. Vajon milyen érzés lehet fent állni a dobogó csúcsán? Mennyi munka, fájdalom, lemondás van egy ilyen eredmény mögött? – töprengek egy kellemes kis kávéházban, riportalanyomra várva. De már nyílik is az ajtó, és belép rajta a komáromi Demin Viktor junior kajak világ és Európa-bajnok.
– Remélem nem késtem, de edzésről jövök.
– Este?
– Hetente háromszor reggelente úszással kezdünk, majd délután, este ismét edzés. Hetente tizenöt edzésünk van. Szezonban, versenyek előtt néha még több is.
– Igaz, hogy Komárom a vizek városa, de gondolom a téli időszakban ez önmagában kevés a felkészüléshez a tavaszi versenyszezonra.
– A ősztől tavaszig általában olyan helyekre járunk edzőtáborozni, ahol meleg az éghajlat, így kitudjuk tolni a felkészülési időszakot. Novemberben egy hónapos edzőtáborozáson vettem részt, Los Angelesben. Én úgy mentem ki, hogy lélekben felvoltam rá készülve, hogy káprázatos lesz, de minden elvárásomat felülmúlta a valóság. Maga a város gyönyörű, de azért megdöbbentett milyen óriási a szakadék a szegényebb és a gazdagabb részei közt. Eddig el sem tudtam képzelni, hogy ilyen is létezhet. Január elején pedig Ausztriába megyünk sífutó táborba.
Ez számunkra rendkívül fontos, mert a nagy tengerszint feletti magasságban több vörös vérsejt termelődik, ami jobban biztosítja a szervezet oxigénellátását, így jobban tud fejlődni a tüdőkapacitásunk, és ez a kajaknál, ami nem erőnléti, hanem állóképességi sport, elengedhetetlen.
– Ennyi edzéshez nem kis kitartás kell. Soha nem érezted úgy, hogy belefáradtál?
– A szüleim mindketten aktívan sportoltak, apukám az újvári hoki csapatban játszott kapusként, anyukám a szlovák bajnokságon bronzérmes bajnok lett ? futásban. Így aztán kiskoromtól a mozgás, a sport szeretetére neveltek. Hat éves koromban elkezdtem el úszni, majd kilencéves koromig karatéztam. A szüleim akkor már látták, hogy engem inkább a vízi sportok vonzanak, és a kajak felé kezdtek terelgetni. Azonnal megszerettem. Ráadásul az elejétől fogva nagyszerű emberek tanítottak. Legtovább, hat évig Polhallmer Laci bácsi volt az edzőm. Azóta, hogy a felnőttekkel edzek Likér Péter irányítja a felkészülésemet. És az évek során, nem csak tőlük, de a csapattársaimtól is olyan kitartást, fegyelmet tanultam, hogy ma már fel sem merül bennem a gondolat, hogy esetleg ellógom az edzést. Kiemelkedő eredményeket csak megfeszített munkával lehet elérni.
– Amikor látod, hogy az osztálytársaid délutánonként, esténként „szabadok”nincs benned néha hiányérzet?
– Sűrűn nincs. Néha. Viszont a kortársaim meg engem irigyelnek, az utazások miatt.
– Tizenöt évesen vettél részt először világversenyen, a szegedi ifjúsági olimpián, (ahol nyolcadik lettél)-moszkvába lettem nyolcadik egyesben.. Három évvel később a moszkvai junior Eb-n tagja voltál a bronzérmes szlovák kajaknégyesnek, az elmúlt évben pedig zágrábi junior Eb-n a pöstyéni Márió Jančával egyetemben akkor Európa-bajnoki címet szereztek a K2-sek 500 méteres versenyében, és ezüstérmet az egy kilométeres távon. Majd következett a barnderburgi világbajnokság. Számítottál rá, hogy egy ilyen sikerszéria után megnyeritek?
– Reménykedtem benne, de a kajakban nem igazán lehet előre megjósolni az eredményeket. Megesik, hogy az ember az egyik nap még kirobbanó formában van, a másik nap meg már gyengén teljesít. Rendkívül sok függ attól, hogy lelkileg, pszichikailag mennyire tud az ember ráhangolódni a versenyre. A start pillanatában mindent ki kell zárni a fejünkből. Nem szabad figyelni az ellenfeleket, mert akkor az ember kiesik a ritmusból. A világbajnokságon is inkább csak ösztönösen éreztem, hogy a magyarok és a spanyolok nagyon rajtunk vannak, de azt, hogy mi vagyunk az elsők csak a célegyenesben tudtam meg.
– Milyen érzés volt fent állni a dobogó tetején és átvenni egy világbajnoki aranyérmet?
– Az szinte euforikus állapot. Megkönnyebbülés és öröm. Az ember szinte képtelen elhinni, hogy ez vele történik meg, és igenis ő áll a dobogó csúcsán. Ilyenkor kap értelmet a sok küzdés, lemondás, fizikai fájdalom és mindaz ami mögötte van.
– 2012-es év két szempontból is meghatározó számodra. A komáromi Selye János Gimnázium végzőseként vár rád az érettségi, és ha jól teljesítesz a válogatáson, akkor te lehetsz az egyike annak az öt kajakosnak, aki hazánkat képviseli a londoni olimpián. Össze lehet egyeztetni ezt a két megmérettetést?
– Azzal nyugtatom magam, hogy már másnak is sikerült összeegyeztetnie. Elszántsággal mindent meg lehet oldani. A tanulást eddig sem hanyagoltam. Az érettségi jegyeim pedig lényegesek, mivel a Komensky Egyetem jogi karára nem könnyű a bejutás.
Az olimpia? Minden sportoló álma. Már maga a gondolat, hogy kijuthatok megerősíti az akaraterőmet. Új célt tudtam kitűzni magam elé. Azt azonban sajnálom, hogy a kedvenc távomat, az 500 m-t törölték az olimpiai versenyszámok közül.
– A felszerelést, az utazásokat, edzőtáborokat mind a komáromi Kajak-Kenu Klub finanszírozza, vagy részben a családod?
– Ezen a szinten már sem a klub, sem pedig a családom nem tudná könnyen finanszírozni az ezzel járó kiadásokat. Szerencsére az eredményeimnek köszönhetően a múlt évben elnyertem a Slovnaft CEF ösztöndíját, valamint szponzorként támogat a Rieker, Klapka étterem és a dunaszerdahelyi SAM is. Ennek nagyon örülök, hiszen egy minőségi kajak 3000 eurónál, az evezők pedig 300 eurónál kezdődnek. És mindig kell, hogy kéznél legyen egy tartalék. Megesett már, hogy a repülőgépen a szállítás közben törött el.
– Versenyek, edzések, iskola. Mivel töltöd a szabadidőd?
– Kevés szabadidőm van. De igyekszem úgy beosztani, hogy a barátnőmre és a családom minden tagjára maradjon. Tizenhat éves koromig egyszem voltam, majd három év alatt három kistesóm született, Bence, Matyi és Misi. Aranyosak nagyon. Igazi kis utánpótlás csapat.
