Hallgatom a hangját az archív felvételen, nézem a filmrészleteket. Kisugárzása, gesztusai és énekhangja egyértelművé teszik, hogy ő, a nagybetűs NŐ színpadra termett.

1929-ben született Pozsonyban, és 53 évesen hunyt el Budapesten. 1951-ben debütált a Magyar Állami Operaházban, Verdi Rigolettójának apródjaként.

hazy-erzsebet-a-diva-belso.jpg
Házy Erzsébet

Rövid élete során annyi drámát, szerelmet megélt – és nemcsak a színpadon, de a saját életében is –, hogy felemésztette a testi és lelki egészségét. Félgőzzel semmit sem tudott csinálni. Érzelmes nő lehetett a Pozsonyból származó Házy Erzsébet, aki azt vallotta: „Művészetet kis ambícióval nem érdemes csinálni.” A Pillangókisasszonyt hallgatva születtek meg első színpadi álmai. Erzsébet – akit a családtagjai és a barátai Böbének hívtak – kislány korában arról álmodott, hogy zongoraművész lesz. Mindenesetre buzgón gyakorolt pozsonyi házukban, ahol a szüleivel és testvéreivel élt. Édesapja mészáros volt, aki a Csallóközből, Nyárasdról származott, de volt húsboltjuk a Somorja melletti Tejfalun is. A család magyarsága miatt 1939-ben költözni kényszerült, Újpest felé vette az irányt. (Erzsébet akkor tízéves volt.)

Az ügyes papának köszönhetően a család itt is megtalálta a számítását, rövid időn belül mindenki Házy Jenő kolbászait emlegette. A háború utáni nincstelenségben a kolbásztöltés nem kis státuszt adott, de pénzt is fialt. A lányok így tanulhattak: Böbe a zenei gimnázium, majd a Nemzeti Zenede után az Operaház felé vette az irányt. Lírai szoprán hangjával üstökösként robbant be, és az operarepertoár szinte minden jelentős szoprán főszerepét elénekelte.

Puccini-hősnőként ünnepelték: mindezt a Bohémélet Mimijeként, A Nyugat lánya, a Pillangókisasszony (nini, teljesült a gyermekkori álom), valamint a Manon Lescaut címszereplőjeként ér-te el. Minden egyes fellépése nagybetűs ünnepnek számított, korának hatalmas csillaga, sztárja volt.

Mi van az operával?

Lehet szeretni vagy nem szeretni, az opera nem egy könnyen emészthető szórakoztató műfaj. Bölcsője Olaszország. A 16-17. századi Itáliában kedvelték az erős érzelmeket, a nagy tragédiákat, a drámai belépőket. Nagy létszámú zenekar kísérte a hosszú áriákat: mikor a szólóénekes kieresztette a hangját, minden szív megdermedt.

Az operák eleinte a görög mitológiából ismert történeteket dolgoztak fel, majd fokozatosan térek át a romantikus szálak felgöngyölítéséhez. Némely opera felér egy bűnügyi sorozattal. Giacomo Puccini olasz zeneszerző operái a mai napig igencsak közkedveltek. Ő volt az utolsó nagy operaszerző, aki nem szégyellt érzelmes történeteket színpadra vinni. Tudta, hogy az opera a valóságtól elemelkedett műfaj.

minden_reggel_ujno.sk.png

Nem ment bele abba a zsákutcába, hogy az akkori divatnak megfelelve a társadalmi rétegek problémáiról írjon; az ő főszereplői különleges egyéniségek. Fő figurája a szerelméért önmagát feláldozó nő. Valahogy mindig tudta, hogy az érzelmek nem mennek ki a divatból. Házy Erzsébet szinte minden művének főszerepét elénekelte! Böbe egyébként más műfajban is megmutatta tehetségét, énekelt Lehár- és Strauss-operettet, és egyéb könnyedebb zenei műfajokban is sikert aratott; de mindvégig operaénekesnek tartotta magát. Maria Callas volt a példaképe.

Bár a politikai helyzet miatt (hisz a vasfüggöny mögött énekelt) a nyugati világ nemigen ismerhette meg, de szerepelt a moszkvai Bolsojban, ahol Csajkovszkij Anyeginében oroszul énekelt Tatjána szerepében.

Tökéletes orosz kiejtését akkori férjének, Darvas Iván színésznek köszönhette. Darvas édesanyja orosz volt, s Erzsébethez hasonlóan ő is Szlovákiában született. Erzsébet együtt dolgozott a pályája elején álló José Carreras spanyol tenorral is.

Zűrös magánélet

Magánélete éppoly zavaros volt, mint nagy példaképéé, Maria Callasé. Kereste-kutatta a boldogságot a színpadon kívül is, szerette érezni a szerelmet, százszázalékosan tudott szeretni. Tartozni akart a valakihez, de valahogy senki mellett nem lelt valódi nyugalomra. Gyermeke nem született. Első férje Gál Gábor, a Honvéd együttes szólistája volt, a második Ilosfalvy Róbert, a harmadik pedig Darvas Iván.

Több filmben együtt szerepeltek, ezekben kibomlott Erzsébet humora és színészi tehetsége is. Darvas Iván igazi hősszerelmes volt, kegyeiért sok színésznő versengett. Élete utolsó éveiben Ötvös Csaba bariton operaénekes volt Erzsébet párja. Erzsébet fiatalon, ötvenhárom éves korában hunyt el. Akkoriban már depresszióval, énektechnikai problémákkal küszködött.

hazy-erzsebet-a-diva-portre.jpg

Csallóközi kötődések

A nemrég elhunyt somorjai Hecht Anna lánykori neve Házy. Hecht Annát sokan ismerték mint pedagógust. Anna Erzsébet unokatestvére volt apai ágon (Házy Mihályné Almási Cecília volt a nagymamájuk). Mivel Házy Erzsébet édesapja jóval idősebb volt Anna édesapjánál, ezért az unokatestvérek között is nagy volt a korkülönbség. Anna egyetemista korában Erzsébet keresztanyjának köszönhetően hallgatta és látta unokatestvérét fellépni a Magyar Állami Operaházban. Erzsébet itt-ott megjelent a családi eseményeken is, unokatestvére esküvőjén például. (Akkori férjével, Darvas Ivánnal gratulált az ifjú párnak, amiről fotó is került a családi kincsestárba.)

A négy Házy lány közül mégis inkább csak a legfiatalabb, Györgyi tartotta a kapcsolatot a felvidéki rokonokkal. Györgyi már Budapesten született, később édesanyjuk vezetéknevét vette fel – Telessy Györgyi néven szintén ismert színésznő volt. A Csallóközben maradt szélesebb család egyik tagjától sem állt messze a zene szeretete, hiszen Hecht Anna a somorjai Híd vegyeskar alapító tagja volt, hosszú évekig kiváló karnagya. Anna lánya, Hecht Éva pedig a Duna Folk Band népzenei együttes hegedűse.

Novák Zita
Kapcsolódó írásunk 
Cookies