Érdeklődő nagy szemek, aranyos pofik bámulnak ránk, amikor megjelenünk a kecskefarmon. A Bogár család pedig szereti a munkáját: így született meg hét határon híres kecskefarmuk, melynek mi is a csodájára jártunk.
Szeretem a rövid kiruccanásokat. Rengeteg előnyük van: nem kell túl sokat tervezni, egy-két nap is elég, ráadásul az otthoni körforgás sem omlik össze.
A Duna mentében, egy tündéri faluban, Karván bújik meg ez a vidékfejlesztési iskola: az utolsó igazi magyar kertészeti középiskolának számít. Az igazgató úr, Varga Péter, akivel bebarangoltuk az iskolát.
Sokunk ismeri az Őszi chanson című impresszionista verset. Engem már diákkoromban megragadott a hangulata: a hangzók búgása valóban visszaadta az őszi elmúlás érzését a maga szépségében. Olyan életszerűen szép, hiszen az elmúlás előbb-utóbb minden életben bekövetkezik.
Negyeden vagyunk, Futó Éva csodás virágoskertjében. Éva kinyit egy kis titkos ajtót, s úgy invitál minket tovább: a virágokon kívül mutat még egy csodát. Hallottak már olyanról, hogy a gyomágyás etesse, úgymond, a zöldségágyásainkat?
Virul ez a kert, s virul vele a gazdája is. Szerettem volna azzal kezdeni az írást, hogy Futó Évi a munkáját tekintve az üzleti világban forog... S majdhogynem azt írtam: virágban. Merthogy ő a Táncoló Virágok Kertjének megálmodója.
