Kalandos fotózás! Minden címlapunknak története van. Mi mással kezdhetnénk az évet, ha nem hófehér és tiszta lappal? Havas címlappal? A hóra egy hónapig vártuk, kétnaponta fürkésztük az időjárás-előrejelzést.
Tervezgettünk-szervezkedtünk, de valahogy nem jött a hó. El is keseredtünk, hogy nem lesz ebből már semmi. Pedig olyan szépen megálmodtuk az év eleji címlapot. Nem maradt más hátra, mint ráhagyni az egészet a véletlenre. Ez annyit jelentett: ha az éj leple alatt mégis lehullana a hó, akkor reggel, uzsgyi, azonnal indulunk ki, a természetbe! (Ez, ugye, nem volt egyszerű, hiszen modellünk is dolgozik és tanul. Vele csak hétvégén számolhattunk, a fotósunknak is előre betervezett kiszállásai vannak; különben is, mindnyájan naptárrendszer szerint dolgozunk, nem lehet senkit madzagon rángatni.)
Csütörtökre aztán nagy havakat ígértek – aztán lett belőle olvadós hó, s főképp eső és sár. Pedig földig érő hajú modell-lányunk, a szépséges Fiona készenlétben állt és várt, péntekre ugyanis szabadságot vett ki miattunk. Hogy fog ez szépen, ideálisan összejönni?
Aztán kiderült, hogy a nagymamák mégis jól imádkoztak, mert ugyan ónos esővel kezdődött a „fotókompatibilis” reggel, de a végére megérkezett a hó.
Reggelre vártuk a nagy pillanatot, a hóval betakart tájat, ám a jelentett hó elmaradt. Jött helyette mindenféle eső, egészen délig, mikor is Holle anyó megrázta a dunyháját, mire óriási pelyhekben hullani kezdett a hó. Csak hullott és hullott, pillanatok alatt belepte a házakat, az utakat, a földeket.
Mi meg csak ámultunk és bámultunk – na meg izgultunk is egy picit, hogy az utak járhatók legyenek majd másnap reggel.
Elérkezett hát a nagy nap. Péntek reggel nyolc órakor autóba pattantunk, s elindultunk a határba.
Szuper kis csapat gyűlt össze a fotózásra: modellünk, Juschka Fiona Jókáról érkezett, a fotós Cséfalvay Á. Andris Újvárból, a két aranymaszat törpe tacskó, Aladár és Teó, valamint szerető gazdijuk, Bea a közeli lakótelepről – szerény személyemben pedig segítő asszisztensként jelen volt az Új Nő lapmenedzsere.
Fotóztunk, Fiona kabátot váltott, a tacsik pózoltak, jó étvággyal ették a havat, közben nagyokat fürödtek benne... Mígnem arra lettünk figyelmesek, hogy egy nyuszi ólálkodik körülöttünk.
A következő pillanatban Aladár (ne feledjük, hogy vadászkutyusról van szó, nevezetesen kotorékebről) sebesen futni kezdett, a nyuszi után vetette magát.
Addig-addig loholt, míg a póráz kicsúszott Fionánk kezéből. Először mindenki lemerevedett, majd hangos sikollyal Aladár után eredt! Hogyne, hisz hős tacskónk az autóút felé vette az irányt. „Segítség, segítsen valaki!” – kiáltotta Bea. Aladár olyan sebesen közeledett az út felé, hogy fotósunk fényképezőgépét a háta mögé dobta, majd egy hatalmas bukfencből kirúgva magát kapta el a rosszaságot.
Ez volt ám az izgalom! Aladár, többet ilyet ne csinálj! Fogadj szót a gazdinak!
Miután csillapodtak a kedélyek, Csallóközkürt irányába folytattuk az utunkat, ahol bámulatos hótakaró és csend fogadott bennünket. A Tőkési-ágnál parkoltunk le, s modellünket kint öltöztettük a térdig érő hóban, gyorsan-gyorsan, ahogy csak tudtuk. Andris a fotózás végére már nyakig havas volt; mi, lányok pedig nagyokat kacagtunk, örültünk a mókának és egymásnak.
Bízunk benne, hogy amilyen kalandos és boldog volt a fotózásunk, olyan kalandos és boldog lesz az új évünk is! Ezt kívánjuk mindenkinek! Boldog új évet!
