A régi pöttyös, csíkos és delfines könyvek ideje lejárt (legalábbis ezt mondják). De akkor milyen könyvet ajándékozzunk a diákoknak? Király Anikó eddig három kamaszoknak szóló könyvet írt – a YA-kategória ma már sajátos műfajnak számít, a magyarországi diákok nagyon kedvelik. Nálunk azonban nemigen terjedt el.
Mi az, ami még gyerekkönyvnek számít, és mi az, ami már nem? Mi az, ami a fiatal felnőttek részére íródott? Ez mind a mai napig nemigen tisztázott dolog. A gyermek- és ifjúsági könyvek megjelenése egészen az ókorig visszavezethető. Ezópus volt az első, aki behatóbban foglalkozott a gyermekeknek írt fabulákkal és a különféle tanító jellegű történetekkel.
Mézeskalács! Télen az otthon legyen barátságos, hívogató, ünnepi hangulatú. A mézeskalács és a forralt bor illata mindenféle cicoma nélkül a karácsonyra emlékeztet minket. Akár vesszük, akár mi magunk sütjük meg, az illata mindenképpen mennyei lesz. Ha puha, megesszük, ha kemény majd a fára akasztjuk. A mézeskaláccsal mindenképpen jól járunk. A forralt borral meg pláne!
Anyáink, apáink még a delfines és a pöttyös-csíkos könyveken nőttek fel – a 21. században azonban az úgynevezett „Young Adult” (YA), azaz a fiatal felnőtteknek szóló irodalom arat sikert. Amikor azt mondjuk, hogy az olvasás még mindig menő az iskolások körében, akkor ezekre a könyvekre gondolunk.
Ezt a vonalat képviseli könyveivel a feketenyéki Király Anikó (27), akinek eddig három kötete jelent meg, és kiadója kérésére most írja a Semmi pánik! című könyve folytatását. Anikó az az ember, aki, ha elfogja az ihlet, képes hajnali négykor felkelni az ágyból, és este tízig egyfolytában írni. Göndör fekete haja van, és nagyokat tud kuncogni, mert kiváló a humora. Miközben beszélgetünk, a lábunknál ott ül Samu nevű kutyája.
– Miben különböznek a könyveid a régi ifjúsági irodalomtól?
– Szerintem annyiban különbözik a kortárs ifjúsági irodalom a régi pöttyös és csíkos könyvektől, hogy alkalmazkodott a kor technikai vívmányaihoz, amelyek nélkül egy mai fiatal el sem tudja képzelni az életét. Gondoljunk csak egy régi pöttyös könyvre: ott nincs insta, messenger, szelfi, de még mobiltelefon sem. Mindemellett a családi minták is nagyban megváltoztak.
Már nem beszélhetünk vegytiszta családmodellről, amelyben anyuka van és apuka és gyerekek, mert egyre gyakoribbak a mozaikcsaládok, a csonka családok, melyeket már nem is hívhatunk csonkának, mert érzékenységeket sértünk vele, és rengeteg a mostoha szülő…Természetesen a fiatalok is megváltoztak, így az ő életformájukhoz igazodva kell ma ifjúsági regényt írni.
– Mióta foglalkozol írással?
– Az egyetem alatt kezdtem írni a Strand, papucs, szerelem című könyvemet, hogy picit felviduljak. Budapestre jártam egyetemre, de nemigen tetszett, szorongtam a nagyvárosban, ám az írás felszabadított, hihetetlenül sokat lendített a közérzetemen. Újságírást tanultam, de nem találtam meg magam a tények világában, így átjelentkeztem grafikusképzésre. Onnantól kezdve kisütött a nap, elmúlt minden szorongásom. Az első könyvem ennek a „vidámságkeresésnek” a terméke, legalábbis én így neveztem el ezt az időszakot. A rajzolás is sokat segített, a mai napig szinte naponta rajzolok, a Mangaluca Kukkóniában című gyerekkönyvemet, amelyik a karácsonyi könyvpiacra jelent meg, magam illusztráltam. Ehhez pluszban most kifestőt is rajzoltam, és azt is nagyon szerettem!
– Humoros szövegeket írsz, amelyek jócskán megnevettetik az olvasót. A stílusod pedig egyáltalán nem szokványos.
– Igen, azt szokták mondani, hogy olyan „anikós”. (Nevet.) Nagyon szeretem a morbid és a fekete humort. Megfogadtam anno, hogy nem írok szomorú témáról anélkül, hogy ne csempésszek bele valami kis humort. Szerintem az embernek szüksége van a nevetésre, és mostani megszürkült életünkben nagy igény van rá. Az első könyvemet két évig írtam, akkor még csak magamnak, vagyis az íróasztalnak. A családomnak adtam oda a szövegeket, hogy nosza, olvassák el, és véleményezzék.
Király Anikó
– A családdal vigyázni kell, mert nagyon elfogultak. Nálad nem így volt?
– A két nővérem volt a nyelvi lektorom, mivel mindketten magyar szakos tanárok. Mikor úgy éreztem, hogy az írásom most már „elmegy”, elküldtem a szöveget két szimpatikus magyarországi kiadónak. Végül a Menő Könyvek Kiadó karolt fel, bár a másik kiadóból is jelentkeztek három hónap múlva, hogy ők is kiadnák a történetet, de az akkor már foglalt volt. (Nevet) Közben kitanultam a szerkesztést, mert újra át kellett olvasni a szöveget, itt-ott kijavítani, átdolgozni. Igazság szerint a megjelent köteteimet sosem olvasom újra, mert szerkesztés közben kicsit megunom őket. Viszont az utolsó kötetemet, a Semmi pánik!-ot most megint elolvastam, mert írom a folytatását, és tisztában kell lennem a részletekkel.
Anikó saját maga illusztrálta Mangalucával Kukkóniában című mesekönyvét.
– Honnan inspirálódsz?
– Ez változó. Van, hogy hajnalban száll meg az ihlet, vagyis üldözni kezd egy gondolat, amit mindenképpen papírra kell vetni. Mindenből merítek, például zenét hallgatok, és arra beugranak párbeszédek, különböző jelenetek, illetve az otthoni vicces szituációkat is szeretem beleszőni a történeteimbe. Egyébként főleg a közeli ismerősök inspirálnak, valamint a hétköznapi történések. Tartok egy füzetet az ágyam mellett, hogy fel tudjam belé jegyezni az ötleteimet. A mobiltelefonomban nem bízom, mert egyszer minden adatom elveszett belőle.
– Az ismerősök nem ismernek magukra a könyvben?
– A távoli ismerősök nemigen olvasnak ifjúsági regényeket, viszont a családom ráismer egy-két karakterre. A neveket természetesen megváltoztatom, de falun azért akadnak jellegzetes figurák. Ám nem gúnyolok ki senkit, a jópofa és vicces helyzeteket próbálom tollhegyre tűzni, hogy életszagú legyen a sztori. Esténként például sétálgatok a faluban – és még a kocsmaajtóból is kiszűrődhetnek olyan félmondatok, amelyek felhasználhatók egy-egy leírás során.
Regényeimet általában a tizennégy év fölötti fiataloknak ajánlom, mert olyan témákkal foglalkoznak, amelyek leginkább őket érintik. Pályaválasztás, útkeresés, barátok, első szerelem, iskola, önismeret, elfogadás… Csupa olyan téma, ami minden tini életét végigkíséri...
– Hogyan tudnád leírni azt a műfajt, amit képviselsz?
– A könyvpiacon olyan könyvekkel találkozom mostanában (ez a személyes véleményem), amelyek a „haldokló tini” zsánerébe tartoznak. A halál kulcsfontosságú szerepet játszik ezekben a történetekben: na, de én pont ezt szeretném elkerülni, mert nem szeretem a szomorúságot. A fiatalokat inkább arra kellene ösztönözni, hogy bátran keressék az élet örömeit, nevessenek sokat, ne legyenek melankolikusak. A legegyenesebb út a boldogsághoz, ha képen neveted a problémát. Persze a mindennapi gondok vagy traumák azért nálam is megjelennek, de ezeket igyekszem humorral ellensúlyozni.
– Milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóktól?
– Szeretik a humoromat – és érdekesmód a felnőttkaraktereimet is. Az ifjúsági irodalom műfajában nagy divat arról írni, hogy a szülők elhanyagolják a gyerekeiket, holott ez nem mindig igaz. Tényleg vannak elég jó szülők! A szülők is emberek, ők is hibázhatnak, nem tökéletesek, ahogy senki sem az. A Semmi pánik! története például vonaton játszódik, ez tetszett az olvasóknak, és a benne szereplő karakterekkel is tudtak azonosulni. Az egyik főhős Kókusz, aki egy életvidám figura, pedig az élete nem problémamentes. Mindenkin segíteni próbál, csak magán nem tud. Kókusz egyébként valós alakról lett mintázva, az egyik vonatutam alkalmával mellém ült egy fiú, aki annyira izzadt, hogy parfümmel próbálta elfedni a kellemetlen szagot. Ez a szag autóillatosítóra emlékeztetett, amelyik kókuszos beütésű volt.
Otthonok fényei! A karácsonyi ünnepi időszakban az egyszerű családi házak és lakások is ünneplőbe öltöznek. A fenyők ragyognak, az ablakok csillognak, a kerítéseken vidáman fut a fény, hol piros, hol zöld, hol sárga színben pompázva... Amikor az ünnep már az orrunk előtt van, az ablakokon bepillantva nem a tévé kékes fényei derengenek fel, hanem a felöltöztetett fenyőfáké. Vannak harsány, szerény, bolondos és hagyományos fények. Ilyenkor az összes kivételesen szép! (Rajzolta: Király Anikó)
– Mennyire szereted a kihívásokat?
– A Semmi pánik! című regény csupa kihívás volt a számomra, ugyanis mindegyik karakter más, ezért más-más hangot ütöttem meg a jellemzés során. Nehéz volt, de úgy érzem, sikerült kidolgozni a figurákat. A folytatásban ők négyen találkoznak, s rájönnek, hogy nem is olyan szerencsétlenek ők, nem Balszerencsés Babák, ahogy azt a többiek gondolják.
– Készülnek további történetek is?
– Többen dolgoztunk egy novellásköteten, amelynek a címe: Hazudós. Én azt fontam egy történetcsokorba, hogy a hazugságoknak milyen hatásuk van az életünkre. Ezt szeretném most regényformára átdolgozni, illetve mesekönyvet is tervezek írni, mert úgy gondolom, hogy a gyermekeket igenis be kell vonni az olvasás rejtelmeibe. Ugyanis általuk alapozzuk meg a jövő olvasógenerációját. Most már a hobbim a munkám, lassan megtanulom beosztani az időmet, hogy mindent győzzek. Szeretek írni!
Király Anikó könyveit – Csak barátok?; Semmi pánik!; Strand, papucs, szerelem; Mangaluca Kukkóniában – megrendelhetitek az Új Nő szerkesztőségében vagy a Bookline hálózatában.
