Van egy új kifejezés, a „kapcsolódás”. Nem azt mondjuk, hogy „barátkozzunk”, pedig az kevésbé formális – az előbbi hivatalosabb, ám most ez a divat. Szóval: kapcsolódjunk, barátkozzunk, kinek mi tetszik!
Ma már számtalan eszköz és platform közül választhatunk, ha valakihez kapcsolódni szeretnénk. Ámde most nem a kommunikációs eszközökről lesz szó, sem a közösségi oldalakról. Magáról a kapcsolódásról, az egymásra gondolásról, arról, hogy amikor azt gondoljuk magunkról, hogy jól elvagyunk a saját kis világunkban és magányunkban, akkor eszmélünk rá, hogy milyen felemelő – szinte szó szerint – egy igazi, régimódi (?) beszélgetés például.
(© Sarah Wickings)
Egy telefonhívás vagy chatelés is megteszi, de még jobb a személyes találkozás. Amikor hallani a hangsúlyt, az iróniát, látni a félmosolyt vagy az igazit, sőt a fogakat nevetés közben. Amikor meg tudjuk érinteni a másikat, az ölelés erejéről nem is beszélve.
Egy tekintet, egy szemcsillanás megváltoztatja a beszélgetést, megváltoztathatja az egész napunkat. Én például sokáig őrizgetem ezeket a pillanatokat, vissza-visszagondolok egész nap egy kedves szóra, egy simogatásra vagy összekacsintásra. Mindig alig várom, hogy újra megszólíthassam a másikat.
Mint amikor szerelmes valaki, és állandóan valamilyen (általában mondvacsinált) indokot keres, hogy szerelmét felkereshesse, írhasson neki, vagy egyáltalán a közelébe jusson és ráköszönhessen.
Vannak napok, amikor betelünk a másikkal, unjuk a többi embert, nincs kedvünk beszélgetni a másikkal, sőt igyekszünk elkerülni a szemkontaktust is. Bevallom, előfordul, hogy csak azért imádkozom, hogy ne szóljon hozzám senki.
Olyankor viszont eszembe jut, milyen rossz volt, amikor sok időt töltöttem egyedül, és minden kis zajnak örültem a környezetemben. Ha valaki zongorázott, ha valaki beszállt a liftbe, ha valakik vitatkoztak, esetleg a szomszéd lakásban valaki lehúzta a vécét.
Örültem neki, mert mi, emberek végső soron szeretünk találkozni és beszélgetni másokkal. Legalábbis régen ez volt a normális. Mai világunkban már gyakoribb, sőt mindennapos az üzengetés, amely felváltja a személyes találkozásokat.
Annak ellenére, hogy sok-sok előnye van (hiszen nagy távolságokat vagyunk képesek átívelni ezáltal, és kapcsolatban tudunk maradni a távol élő barátokkal és ismerősökkel is), én mégis azt gondolom, ne hanyagoljuk el egymást. Találkozzunk, kávézzunk, sörözzünk, beszélgessünk, öleljünk, nézzünk egymás szemébe…
Kapcsolódjunk!
