Amíg a barátokat megválogathatjuk, addig a család adott. Flúgos nagynéni, vörös orrú nagybácsi, nagy bajuszú keresztapa, fura nász, mind hozzátartoznak a képhez. Minden ünnepet együtt ülünk meg, mert ez tartja meg a családot. Fontos a forma, a rítus, pedig a fiatalok néha lázadoznak, hogy ilyenkor minden csak a látszat körül forog. Miért kell mindig mákos bejglit enni, miért kell örülni az utálatos nagynéninek?
Az érsekújvári Török családban sok nagynéni, nagybácsi és rengeteg unokatestvér van. Itt nincs fekete bárány, furkáló és bajt kereső: mind egyfelé tartanak, a békesség felé. Ki mozgatja itt a családot? – kérdezem ifjabb Török Józsefet (32), aki mellett ott ül felesége is, Beáta (32).
Török József gépészmérnök, műszaki igazgató egy hűtőgyárban. Felesége, Bea jogász, jelenleg gyermekgondozási szabadságon van.
– A Török nagypapától és a nagymamától, ómamitól és ópapitól örököltük a szerepet – kezdi József. – A Török nagyszülőknél nagy volt a rend és a fegyelem. A szemészorvos nagypapa, József – aki a háromnyelvű Pozsonyból, Pressburgból származott – még nyugdíjasként is dolgozott. Mária nagymama egészségügyi nővér volt, a nyitrai kórházban ismerkedtek meg. Majd a papa Újvárban kapott állást, a mama pedig otthon maradt az öt gyerekkel, később pedig az unokákra vigyázott. Igazi klasszikus nagymama volt, aki idővel szépen megtanult magyarul. Ha ott voltunk nála, és csintalankodtunk, két alternatívánk volt: „Gyerekek, menjetek, kártyázzatok! Vagy olvassatok Bibliát!”
– A Török nagyszüleimnek öt gyermekük született, köztük édesapám. Az öt testvér közül hárman fiúk és ketten lányok. Mivel édesanyámnak nincs testvére, így anyai oldalról a nővéremnek, Kingának és nekem nincs elsőfokú unokatestvérünk. Az édesapám felől a két nagybácsinak és a két nagynéninek összesen 10 gyermeke született: tizenketten vagyunk elsőfokú unokatestvérek. Majd mindenki családos közülünk.
Az unokatestvéri rangsorban a 32 évemmel középidős vagyok. Amúgy nincs nagy korkülönbség közöttünk. A legifjabb unokatestvér, Domonkos elsőéves egyetemista, a legidősebb, Laci 36 éves. A nővéremen és három unokatestvéren kívül mind fiúk vagyunk.
– Ha jól tudom, Angliában is élnek rokonok...
– Igen. A nagypapám öccse elvette a nagymamám húgát feleségül, ez dupla házasságot jelent a családban. Ebből a házasságból három gyermek született. A fiukból pap lett. Zsuzsi nénikémnek pedig hat fia született (ők a másod-unokatestvéreim). Zsuzsi nénikém Angliába ment férjhez. Már csak a duplaházasság miatt is gyakran összejárunk.
– Mit jelent számotokra a család?
József: – A mindent jelenti, a biztos pontot. A biztonság érzése fog el, ha rájuk gondolok.
Beáta: – A családra mindig lehet számítani, mindegy, hogy kicsi vagy épp nagy. Én kis családból származom, egy húgom van és a szüleimnek is egy-egy testvére. Vasárnap hol az egyik szülőnél, hol a másik szülőnél ebédelünk. Ez a szép hagyomány is az összetartozás jegyében fogant.
– Ki jut elsőként eszetekbe a családból?
József: – Először a feleségem és a kisfiunk, akivel megajándékozott. Szerintem így van rendjén. A szülő, a testvér továbbra is fontos, de miután a férfi megnősül, új család jön létre. Hálával adózom apósomnak és anyósomnak, mert felnevelték a szép és okos feleségemet. Mindennap van mit megköszönni a Jóistennek!
Beáta: – A szüleim Józsit fiuknak tekintik, az anyósomék pedig lányukként vesznek. Ez is tükrözi az értékrendünket.
– A nagyszülők is otthonról hozták az összetartást. Ők is már egy mintát vittek tovább?
József: – Ahogy a családi legendárium meséli, a nagyszülők is ebben nőttek fel. Az öt gyereket is szerették volna összetartani. A nagypapám az öccsével sűrűn látogatták egymást, és nem csupán a dupla házasság miatt: összefűzte őket a testvéri szeretet. A Török nagymama feléről – aki Árvából származik, de a víztározó építése miatt kitelepítették őket Nyitra mellé – szintén szoros volt a kötelék. Rendszeresen látogattuk a nagyszülőket, a keresztszülőket, a nagynéniket, a nagybácsikat.
Beáta: – A nagypapával, a szüleimmel, a húgommal és sógorral nem csupán hétvégén találkozunk. Anyukám felől a nagymamát nem ismertem, korán meghalt. Apukám felől az Agh nagymama tartotta össze a családot, ezt a dédi viszi tovább. Négyen vagyunk unokahúgok, lánykorunkban barátkoztunk. Mára mindnyájan családot alapítottunk, ezért ritkábban találkozunk.
– Van a családban fekete bárány? Egy konfliktuskereső rokon, aki szétzilálná a családi összetartást...
József: – Bennünket ez az átok szerencsére elkerült. Keresztény értékrendünk segítségével a vitákat békésen elrendezzük, és közben megtanuljuk megvédeni az álláspontunkat. Édesapámék öten vannak testvérek, mindegyik testvér erős karakter, de sohasem válnak el haraggal egymástól. Mindenki Érsekújvárban él, ez segíti a családi érzést, sűrűn látogatják egymást. Az unokatestvéreim nagy része szintén a városban maradt. A kis családommal mi is Újvárban élünk, itt építkezünk – és nagy örömünkre a sógornőmékkel szomszédok leszünk. Plusz a minap érkezett a jó hír, hogy az egyik unokatestvérünk hazaköltözött Csehországból, és itthon telepedik le. Amúgy legyenek bárhol a Török rokonok a világban, mindig számíthatok rájuk. Ez nem klisé, hanem megélt tapasztalat.
– Hogy néztek ki az ünnepek a nagycsaládban?
– Huszonnégy embert nehéz leültetni! A nagy családi ebédek során először mi, gyerekek ültünk asztalhoz, a második körben a szülők a nagyszülőkkel. Annyian voltunk, hogy egyszerre nem tudtunk leülni. Ha az egyik unokatestvérnek vagy nagynéninek volt a születésnapja, névnapja, akkor mindig az ünnepelt látott vendégül bennünket. Ma már ezt nem győzzük, olyan sokan vagyunk, de a keresztelőt, az esküvőt, a kerek születésnapokat megünnepeljük. Egy időben sok volt az esküvő, mostanság pedig megszaporodtak a keresztelők. Ez jó, nagyon jó hír! (Mosolyog.) A karácsonyi ebédnél 40-50 fős társaság jön össze. Mikor Angliából is hazajönnek a rokonok, még többen vagyunk.
Eddig minden kultúra „családban“ gondolkodott, mert a család normatív erőként működik. Ha ezt egy kultúra megtagadja, akkor pár generáción belül lezüllik. A történelem legalábbis ezt mutatja. Mindig van egy kotlós, aki tyúkanyó módjára összetereli a családot. Ritka kincs!
– Ki főz erre a sok emberre?
– Az ünnepi ebédet december 25-én üljük meg. Minden évben étteremben, de felszolgáló személyzet nélkül. A házigazda szerepében édesapám és a testvérei váltakoznak, ötévente kerülnek sorra. A házigazda családja főzi az egész vendégsereg számára a húslevest, terít, veszi meg az üdítőt, a bort és a pálinkát. A nagynénik pedig egyeztetnek, hogy ki készíti a köretet, a húsfélét... Emellett mindenki hoz kóstolót a karácsonyi süteményekből. A házigazda pohárköszöntőt mond, és ebéd előtt és után imádkozunk. Az étkezést követően beszélgetünk, kávézunk, közben a gyerekek játszanak. Jó megvitatni az évet, felemlegetni a régi időket. Ilyenkor érezzük, hogy kapocs vagyunk a múlt és a jövő között. Nem ajándékozunk, mert azt ekkora létszámnál nem győznénk: a legnagyobb ajándék, hogy ilyen szép számban összejön a család. Az unokatestvérekkel még összefutunk az ünnepek alatt.
– Lehet-e tudni, hogyan lesz idén?
Beáta: – December 23-án feldíszítjük a fát, 24-én reggel megajándékozzuk egymást, összepakolunk és kimegyünk a szüleimhez. Ott találkozunk húgomékkal és a nagypapával. Délelőtt megajándékozzuk egymást, majd közösen főzünk. Ilyenkor estebéd van halászlével, rántott hallal, majd megyünk az éjféli misére. Két éve, hogy a kisfiúnk megszületett, az estét otthon töltöttük, előtte a férjem unokatestvéreivel találkoztunk. Karácsony második ünnepén, 26-án pedig kimentünk a szüleimhez ebédre, majd átmentünk a nagyapához is. Késő délután vendégül láttuk a nagypapát, a szülőket, testvéreket: szóval, nálunk jött össze mindkét család. Idén a férjem szüleihez megyünk ebédre.
József: – Az idei év rendkívüli lesz. Idén mindenki szűkebb körben ünnepli a karácsonyt, elmarad a nagy családi összejövetel. A legfontosabb, hogy óvjuk egymást és magunk egészségét! A családnak ugyanez a szerepe: véd és megtart, a nehéz időkben is.
