Beszélni kell a pénzügyekről! Örök dilemma: közös kassza vagy külön kassza? Az elején még könnyebb. Az első randin jólesik, ha a férfi meghív bennünket... Vagy éppen már akkor is felesben fizetünk. (Amit semmiképp nem pártfogolunk: legalább az első randin legyünk hercegnők.) Később, amikor komollyá válik a kapcsolat, és az összeköltözést tervezzük, beszélni kell a kínos témákról is.
A mai, kicsit simlis etika szerint a pénzügyünk a magánügyünk. A régi tisztességet a mai modern kor átírta, s az informáltságban általában a nő marad alul. Amennyiben az egyik vagy másik fél rendszeresen félretesz magának egy kis pénzmagot, vagy nem vallja be a teljes jövedelmét, az igenis fájó tud lenni, mert becsapja vele a párját. Minden elhallgatás rombolóan hat a párkapcsolatra.
Az egykeresős modell
Régen teljesen természetes volt, hogy a férfi és a nő közös kasszából gazdálkodik. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a régi világban mindenki házasságban, és nem élettársi kapcsolatban élt. A férfi kereste a pénzt, a nő vezette a háztartást és nevelte a gyerekeket. Persze azért az anyuka is dolgozott, de a férfi hozta a pénzt, s nagyjából ő tevékenykedett a ház körül is. (Gond csak akkor volt, ha a nő is önmegvalósítani akart, akkor bizony döcögni kezdett a hagyományos modell. De ez már a későbbi kor meséje.)
A hagyományos munkamegosztás mellett adta magát a közös kassza. Sok családban a feleség kezelte a malacperselyt: megkapta a férj fizetését, s attól kezdve rajta múlott, hogy milyen hintára ülnek fel. Arra, amelyik felfelé röpít, vagy amelyik lefelé.
Ha a feleség jól gazdálkodott, építkezni is tudtak, mellette szerényen mindenre futotta, az utódok oktatására és ruháztatására is. Nyaralásra nemigen, mert ahhoz már jómód kellett – de akkoriban nem is volt módi utazgatni.
Mikor kezdődött a pénzügyi forradalom?
A második világháború után a nők munkába álltak – nem csupán nálunk, a szovjetek uralta részeken, hanem az egész világon. Teret nyert a nők egyenjogúsága, mert épp arra volt szüksége a gazdaságnak. Szükség volt a nőkre, a két kezük munkájára a férfias szakmákban is. Ezért akár traktorra is ültek, mivel sok férfi nem tért haza a háborúból, az országot pedig újra kellett indítani. A munkaerő hiányát pótolni kellett, miáltal a társadalom is átalakult: a nőből kereső fél lett. Annyi fizetést persze nem kapott, mint a férfi, mert hiszen csak „pótlék” volt (a férfi pótléka). Ennek a nyűgét nyögjük még mindig, mert mára sem sikerült elérni, hogy az elvégzett munka gyümölcse számítson, ne a munkavégző neme. Ám a családi kasszát még mindig a nő kezelte, a macerásabb munkák továbbra is neki jutottak (porszívózás, mosogatás), és ő döntött sokszor a kisebb beruházásokról is.
A 21. századra aztán sok minden megváltozott. A házasság intézménye romokban hever, mert a férfinak megengedtetett, hogy ne vállaljon felelősséget (ez a mostani családja lesz a végleges családja? Vagy még keresget, és akár több családja is lesz?). Az élet egyszerűbb lett, a pénzügyek viszont bonyolódtak, mivel nincs papír az együttélésről. Olyat ugyanis a szlovák jogrend nem ismer, hogy élettársi közös tulajdon, így a leléptetett élettárs nem sokat kap (általában semmit), így dönteni se nagyon kell a vagyonosztásról...
Nem úgy a házassági vagyonközösség esetében. Házasságkötés után (és teljes ideje alatt) minden megy a közösbe, a malacpersely az úr: osztatlan közös vagyon lesz a házasság alatt megszerzett javakból. A válás utáni vagyonmegosztásnál minden felesbe megy. Ámde alig van már házasság, a felek inkább együtt élnek – ezért is fontos a közös és külön kassza kérdése. Mindegy, ne vágjunk a dolgok elébe. Tény, hogy mára nehéz meghatározni, hogy a közös vagy a külön kassza helyes-e. Amíg nem házasodik az ember, túlzás, ha egymás pénzét költik a felek. Ugyanakkor a másik véglet sem jobb, amikor minden centtel elszámolnak egymásnak. Éppen ezért nem árt tisztázni rögtön, még a kapcsolat elején, hogy a közös vagy a külön kasszát vezetjük-e be. Konfliktusok sorozatát előzhetjük meg a jó döntéssel (vagyis az akármilyen döntéssel). Mert az a legrosszabb, amikor semmilyen döntést nem hozunk.
Hogy volt régen?
– Emlékszem, hogy gyerekkoromban szüleim a hálószobai ruhásszekrény mélyén, anyám zöld télikabátjának belső zsebében tartották a pénzünket. Nem volt annyi, hogy érdemes lett volna bankban gyűjtögetni, a nagyját legtöbbször a következő fizetésig feléltük. Anyuék közös kasszán éltek, mindketten hazahozták a fizetésüket, bedobták a közösbe, és abból gazdálkodtak. Onnan tudtam, hogy fizetés után vagyunk, hogy ilyenkor mindig felnyaláboltak minket az öcsémmel, és ellátogattunk P.-be nagybevásárlásra. Nem volt sok pénzünk, de anyám varázsló volt: úgy osztotta be, hogy mindenre jusson. Szüleink mindig nagy egyetértésben éltek, és egyetértéssel kezelték a pénzügyeket is. Soha nem hallottam, hogy a pénzen veszekedtek volna. Mindenki tette a dolgát, apu munka után a kertben tett-vett, megetette a malacot, anyu a konyhában: egyik sem szakadt bele a munkába, nem dolgozott a másikra. Közös volt a teherviselés. Több mint negyven éve, hogy egy szekeret húznak – meséli Edina. Edina szüleinél nyílt és egyenes a kommunikáció, a kölcsönös bizalom a mai napig példaértékű.
Mára a többség eltér ettől a modelltől. Azzal kezdi, hogy nem köt házasságot, s azzal folytatja, hogy a pénzt nem dobják be a malacperselybe. Végtelen sok egyéb variáns is létezik. Vannak, akik közös kasszán vannak, mert ez a praktikus. Ezek a párok általában nem rendelkeznek kirívó jövedelemmel, és oltár előtt mondták ki az igent. Sok háznál, ha a férfi keres többet, a pénz útja ködbe vész: a nő nem tudja, milyen számlán landol a nyereség, amit párja nem forgat vissza a vállalkozásba. Az ágy, asztal közös, a kassza nem.
Közös kassza most!
– Tíz éve vagyunk házasok Balázzsal. Az elejétől közös kasszán vagyunk: vagyis van egy közös folyószámlánk. Lehet, hogy régimódi a felfogásom – a barátnőimtől gyakran megkapom –, de nekem a malacpersely biztonságot ad. A közös kassza erősíti az összetartozásunkat, ami az enyém, az a tiéd is! Plusz jó szándékkal kövezi ki a közös jövőnkbe vezető utat. Számomra érthetetlen, miért győzködnek a barátnőim, hogy nyissak saját számlát. Nincs szükségem rá! Bármit megvehetek, amúgy meg nem vagyok költekező fajta, nálunk nem gyakori vendég a futár. Hobbim a kertészkedés, minden kellékem megvan hozzá, a férjem nem kontrollálja a számlánkat, se engem. Én a házasságomban nyílt lapokkal játszom. Soha nem éreztem, hogy a közös kassza aláásta volna az önállóságomat. Független meg nem akarok lenni, hisz elköteleződtünk egymás iránt a férjemmel – mondja Kati.
Közös kassza, de milyen áron?
Ildikó a férjével közösen egy fuvarozócéget működtet, ő intézi az alkalmazottak bérezését.
– Kicsi cég a miénk, családias a hangulat, évek óta ugyanazokat az embereket foglalkoztatjuk. Az egyik alkalmazottunk megkért, hogy a fizetése felét a feleségével közös bankszámlára utaljam. „Azt az asszony is látja” – mondogatja mindig. A fizetése másik felét már a magánszámlájára kéri, ennek létezéséről a feleség mit sem tud. Rossz érzés cinkosnak lenni, mert Zoli bizony átveri az asszonyt. Ne szólj szám, nem fáj fejem, mondja a férjem, és én is hallgatok, mint a sír. Különben is a mai simlis etika szerint a pénzügyünk a magánügyünk. A régi tisztességet a mai modern kor átírta, és informáltságban általában a nő marad alul.
Amennyiben az egyik vagy másik fél rendszeresen félretesz magának egy kis pénzmagot, vagy nem vallja be a teljes jövedelmét, az igenis fájó tud lenni, mert becsapja vele a párját. Minden elhallgatás rombolóan hat a párkapcsolatra.
Külön kassza, közös kassza
A mai kapcsolatok zöme külön kasszával indul, mindkét fél a saját keresetéből elégíti ki a szükségleteit, és a feleknek külön megtakarításuk van. A közös lakhatás megteremtése után általában áttérnek a közös teherviselésre: együtt fizetik a lakbért, a rezsit. Nóra barátnőm a párjával együtt nyitott egy közös bankszámlát, amelyre havi rendszerességgel átutalnak egy egyenlő összeget. A fennmaradó megtakarítást mindkét fél az egyéni számláján gyűjti. A közös bankszámláról intézik a bevásárlásokat is. Pluszkiadás esetén Nóra párja az, aki elsőként a zsebébe nyúl.
– Nekem ez végtelenül imponál. A párom többet keres, mint én. Nem arról van szó, hogy ő ezzel az anyagi dominanciáját fitogtatná előttem. Felnézek rá és tisztelem azért, hogy egyenrangú a státuszunk. Hogy komolyan vesz engemet, és az ő pénze a mi pénzünk is... Családot tartani igenis anyagi felelősséggel jár. Emellett az, hogy sokszor ő fizet, jót tesz a férfiúi egójának. Tudom, mert ismerem: büszke arra, hogy képes eltartani a szerelmét – mondja Nóra.
Míg nincs közös gyerek, a legtöbb pár Nóráék mintájára működik. A közös utód megérkezése azonban a pénzügyek terén is új helyzet elé állítja az együtt élő feleket. A nőnek nincs többé számottevő jövedelme, nem tudja magát érdemben eltartani. S ha marad a régi felállás, éhkoppot nyelhet, vagy költheti a megtakarítását. Volt olyan barátnőm, aki egy évig lenőtt hajjal járt, mert a párja se fodrászra, se kozmetikusra nem adott neki pénzt. Pedig előtte pont a barátnő volt az, aki többet keresett.
Gyereknevelés
A legtöbben úgy gondolják, a külön kassza addig tartható fenn, ameddig a párnak nincs közös gyereke. Az összetartozásnak ezen a fokán már rosszul veszi ki magát, ha minden egyes kiadást meg kell osztani, és el kell számolni a fél gyerekzoknival is. Egy gyermek nevelése eleve nagy anyagi ráfordítást igényel, és a kismama kiszolgáltatott, mert nem rendelkezik önálló jövedelemmel. Nem tud betenni a közösbe, hisz többé nincs önálló keresete. Ám azzal, hogy a gyereket neveli, és egész valóját neki szenteli, leveszi a terhet a férfi válláról. Ebben a helyzetben elengedhetetlen a közös kassza.
– Mi hét éve élünk együtt a férjemmel, természetesen közös kasszán – mondja Szabina. – Már van egy ötéves lányunk, novemberben megszületik a második. Soha fel sem merült a külön kassza víziója. Pedig a párom háromszor annyit keres, mint én. Közös bankszámlánk van, mindig megbeszéljük, mire költünk. Hiszen gyermeket várok, jó darabig még itthon leszek gyermekgondozási szabadságon. Értelemszerűen kevesebb a bevételem. Aki otthon van, az kimarad és lemarad. Vagy mi van azzal a három évvel, amit az előző gyermekünkkel töltöttem itthon? Ha úgy vesszük, „feláldoztam” a karrieremet, míg a férjem szabadon építhette a sajátját. Szóval elég érdekes ötlet volna a külön kassza.
Tamaráéknál más forgatókönyv szerint alakult az élet.
– Mikivel nem házasodtunk össze, két kisfiunk született. Mindig külön kasszán voltunk. Ez a fiúk után sem változott. Jómódban élünk, a párom minden kiadást fedez. Miki minden hónapban átutal ezerszáz eurót a számlámra. Afféle költőpénz ez, amit magamra és a gyerekekre fordíthatok. Nem szeretek a pénzügyekről beszélni. Tudom, hogy a helyemben sokan háborognának, mert mi van a többi jövedelmével, miért szab nekem határokat... Nemigen szólok neki, mert egyelőre nincs miért. Nem akarok feszültséget.
Amikor a nő nem keres, akkor a férfira hárul a feladat, hogy eltartsa őt és a közös gyermeket. Ha a párok ezt meg tudják beszélni, s értékelik egymás tehervállalását, akkor kölcsönös megértésben telnek a napok. Viszont ha a kereső fél visszaél a helyzettel („Eltartalak, mit ugrálsz!”), akkor megbomlik az egyensúly. Fontos, hogy a dolgot – ki mit vállal – beszéljék meg. Zsuzsi mindig elég pénzt kapott a férjétől, de mindig kérnie kellett. Ezért a sarkára állt, és saját bankszámlát nyitott. Azóta a férj havonta átküld neki egy komoly apanázst, amúgy meg házra spórolnak.
Külön zsebpénz!
Nincs azzal semmi gond, ha egy párkapcsolatban egyénileg elkölthető zsebpénzre is szükségük van a feleknek – mindaddig, míg ezt érdemben megbeszélik egymással. Sokan azt vallják, mindig kell egy vésztartalék, amihez bármikor hozzá lehet nyúlni. Egyedül.
Lívi és férje szintén a közös, mellette pedig a külön-külön kasszát preferálják. A közös kassza szimbolizálja az egységet, azt a pénzt a közös célok megvalósítására fordítják. Emellett mindkettőjüknek szüksége van saját zsebpénzre, amivel csak ők rendelkeznek, s nem tartoznak elszámolással a másiknak. (Ha Péter tudná, hogy Lívi új cipője mennyibe került, bizony kitérne a hitéből... Így azonban marad a jótékony homály.)
Létezik jó megoldás?
Csak az őszinte kommunikáció segíthet a párkapcsolatban szintet lépni. Ki kell mondani, amit gondolunk, nem szabad szemérmesnek lenni. Minden kapcsolat alapja a bizalom, mondjuk el elképzeléseinket, merjünk beszélni szükségleteinkről az anyagiak terén is. Akárhogyan is osztjuk be a pénzünket, a kulcs a tolerancia legyen. Nincs aranyszabály, olyan szabályt kell felállítani, amely mindkettőnek megfelel. Hogy ez közös bankszámlát vagy külön számlát jelent, az igazán másodlagos kérdés.
