Egy léha költő volt, egy léha kor szülötte. Igazi világfi, nagy nőcsábász. Volt egy verse, amelyben még a meghódított nők nevét is feltüntette. A kézirat kézről kézre járt a csallóközi nemesi kúriákban. Ez a vers az indiszkréció csúcsteljesítménye!
Milyen korban is született Amade László? Magyarországon még alig volt polgárság, a hivatalos nyelv és vele a köznemesség otthoni férfinyelve a latin. Magyarul csak az asszonyokkal és a parasztokkal beszél a magára adó nemes, a fiú latinul szól apjához, csak anyámasszony nyelve – az anyanyelv! – a magyar. A Bécset szolgáló főnemesség jó része el is felejti a magyart, általában németül beszél, s ha igényesebb, akkor a bécsi udvarban tanul franciául. Irodalom azért van: a műveltebb és módosabb nemesurak, főleg az arisztokraták a maguk és szűk körük gyönyörködtetésére verselnek, javarészt latinul, olykor németül vagy franciául.
Ebben a nagy sivárságban fontos kivétel Amade László költészete. Nem mély költészet az övé, de jó költészet: könnyed és korszerűen rokokó, vagy ha tetszik: gáláns, játékos. És ami fontos: magyar nyelven íródott.Teljes úri nevén várkonyi báró Amade Lászlónak hívták. Már apja is (Amade Antal báró) költő volt. Szerelmes és vallásos verseket írt, és műveltebb volt kora átlagánál. De családjával – és önmagával is – meghasonlott, világtól elvonuló, illetve a világgal szakadatlanul pereskedő viszonyban élő emberke volt.
Rákóczi évtizedében kurucoktól is, labancoktól is elhúzódott, és végrendeletében meghagyta fiának, hogy ne vegyen magának nemesi családból származó feleséget. (Annyira csalódott a sajátjában.) És habár fiával is zsörtölődő viszonyban állt, léhának és rossz jelleműnek tartotta, mégis igyekezett a legjobb neveltetést biztosítani a számára.
Amade Lászlónak volt egy hosszú költeménye, amelyben beszámolt szerelmi diadalairól, a meghódított nők nevének és családi körülményeinek pontos feltüntetésével. Rokon hangú lehetett mulatságos szatírájával, amelynek A házasság által elvesztett szabadságnak megsiratása a címe. Ha feleségének is megmutatta, aligha szerzett jó órákat neki. Így élt hát egy léha költő, akinek léhasága ellenére mégis a legnagyobbak között a helye.
A fiú – Amade László – valóban vonzódott a léha élethez: a nagy ivások, a szerelmi kalandok, a vakmerősködések nem csak ifjú éveire jellemzők. Ugyanakkor gyors felfogású, sokféle tehetséggel megáldott embernek bizonyult. Kamaszkorától fogva verselt magyarul, latinul, németül, szlovákul (mert magyar és szlovák jobbágyaik nyelvét ugyanúgy tudta, mint az iskola latinját és Bécs németjét).
Későbbi kóborlásai idején ugyanilyen jól megtanult olaszul és franciául. Több hangszeren is játszott, ugyanolyan könnyen rögtönzött táncdalokat, mint amilyen könnyedén verselt olasz vagy német modorban – magyarul! De még az iskolában tanulhatók is felettébb érdekelték, nem is hagyta abba a tanulást, amíg végül a grazi egyetemen filozófiai doktorátust nem szerzett magának.
Amade László portréja
Első házasságában nem tartotta be az atyai tanácsot. Arisztokrata lányt vett feleségül, Orczy Zsuzsánna bárókisasszonyt, de a fiatalasszony néhány hónap múlva meghalt. Akkor a fiatalon megözvegyült férfi, aki egyszerre állt költő, muzsikus, filozófus, léha iszákos, könnyelmű pazarló, lelkiismeretlen nőcsábító hírében – egyszeriben felcsapott jó lovas katonának. A császár szolgálatában bejárta Észak-Itáliát és Németország számos vidékét. Vakmerő bátorságával gyorsan haladt előre. Egészen a generál-adjutánsi rangig vitte (ma vezérőrnagy). Európa-szerte mesélgettek gáláns kalandjairól, amelyeket ő maga is kérkedve hirdetett, miközben adósságot adósságra halmozott.
Azután egyszerre hátat fordított a vitézkedésnek, és jó összeköttetései révén a pozsonyi udvari kamara tanácsosa lett, azaz igen magas rangú pénzügyi tisztviselő. Kiderült, hogy pénzügyi és gazdasági ügyekhez is ért. Anyagi ügyeit pedig úgy hozta rendbe, hogy most már megfogadta az atyai végrendelet kívánalmát, és egy dúsgazdag polgárlányt vett feleségül, egy Weltzl nevű brünni kereskedő Mária Paulina nevű leányát. Harminchárom éves ekkor.
Hűséges férj sohase lett ugyan belőle, de ettől fogva otthon él, vagy pozsonyi házában, vagy felbári birtokán, és mindhalálig kedvelt alakja a csallóközi nemesi társaságoknak.
Verseket is kedvelő kortársai hamarosan őt tartják a legnagyobb élő magyar költőnek. Érdekes, hogy versei életében nem jelennek meg nyomtatásban. Kéziratos másolatokban, kézzel írt – udvarházról udvarházra adott – daloskönyvekben terjednek. Még az éneklő népig is eljutnak. Toborzójából népdal lett, később Arany János szerzett dallamot hozzá, és egy népajkon formálódó változata beleépült Kodály Háry Jánosába is. Ez a legismertebb költeménye („A szép fényes katonának...”).
Hát igen: problémátlan költészet az övé. Egy nyomasztó korban egy főtisztviselő mintha észre se vette volna a közgondokat és a magánbánatokat. Látóhatára szerelmes asszonyok hálószobájáig és a katonaélet virtuskodásaiig terjed. Pedig jól tudja, milyen nehéz a paraszti élet, de ez is csak arra jó, hogy biztassa a parasztlegényeket, inkább csapjanak fel katonának, mert az „gyöngyélet”.
Igaz, közeledik ötvenedik évéhez, és írt egy kis kötetre való vallásos éneket is. De Amadenak ez is csak alkalom a szójátékokra. Az ő legigazibb világa az udvarlás. Nem a szerelmi szenvedély, hanem a gáláns kaland. Költészetének nagy része vidám vagy álkomoly felhívás szerelmi kalandra. Ehhez azonban gazdag nyelvezete és jó ritmusérzéke van.
Komolytalan költő. Nemegyszer értelmetlen szavakat, olykor értelmetlen sorokat ír, mintha vagy a barokk szójátékosság kései, vagy a dadaisták túl korai elődje volna.
A várkonyi Amade-kastély azt a kort idézi meg, amikor Amade László élt. A rokokó világát, amikor mindent eltúloztak, átformáztak, még a bokrok sem nőhettek a kertekben úgy, ahogy maguktól nőttek volna. Cikornyás volt a rokokó élet, és színes, mintha mindent édes cukorkamázzal vontak volna be. Ezt a világot idézik a cukorkaszínű párnák a várkonyi Amade Kastélyszálló termeiben.
Apjának, Amade Antalnak is érdekes sorsa volt: feleséget Nagyszombatból hozott, vagyonos nemeskisasszonyt, s bár nagy volt a szerelem, a házasság csúfos véget ért. A férj származása szerint előkelő mágnás, aki mégis inkább gazdálkodni szeretett: az „Aranykert“ gazdagon termő síkságát kedvelte. Az évek során a két különböző természet elridegült egymástól, mígnem Amadenét a pletyka hírbe hozta tanácsadó papjával...
Könnyen lobbanó László fia verset írt anyja ellen, aki fia szekrényében megtalálta azt, és kiutasította gyerekét a házból. A vérig sebzett asszony bosszút állt, visszaadta a kölcsönt: győri, bősi és felbári kastélyaikat kiraboltatta, a bútorokat elvette, férje pedig hiába pereskedett. Az asszony azt mondta, mindez az Amadekra költött pénzéért jár neki. Végül kolostorba vonult, s vagyonát nem fiára hagyta, hanem egy jezsuita missziónak adta.
