Kimondhatatlanul vártam a hétvégét. Anya végre itthon van, ebédet főz, az iskoláról kérdez. Azt mondja, büszke rám, hogy egyedül is megoldom a feladatokat, nagylány vagyok már, ezzel tudok most a legtöbbet segíteni neki.
Egy héttel ezelőtt, mikor bejelentették, hogy nem járhatunk iskolába és elektronikusan kapjuk majd a leckét, izgalmas kalandnak tűnt ez az egész, de lassan kezd unalmassá válni. Hiányoznak a barátnőim: hiába csetelünk mindennap, ez mégsem ugyanaz, mintha együtt lehetnénk.
A képen a szerző, M. Kovács Melinda (Dunaszerdahely). Melindának már több női regénye megjelent.
Tizenkettő múltam, velem már nem kell itthon maradni, anya el tud járni dolgozni, kaphat rendes fizetést. A patikában most amúgy is nagy szükség van rá, látom rajta, hogy szörnyen fáradt, amikor hazaér. Én nyitom ki neki az ajtót, mert semmihez sem akar feleslegesen hozzáérni, egyenesen a fürdőszobába megy, és hosszan sikálja a kezét. Levetkőzik, azonnal indítja a mosógépet, sokáig tusol. Nagy most a forgalom, egy szabad percük sincs, ha nem a vevőket szolgálják ki, akkor a fertőtlenítést végzik.
Este még főz, aztán együtt nézzük meg a kedvenc sorozatunkat a tévében. Sokat beszélgetünk. Őszinte, nem köntörfalaz, minden fontosat megoszt velem a kialakult helyzetről. Anya szerint a rettegés nem megoldás, de nagyon észnél kell lenni ezekben a nehéz időkben. Felajánlottam, hogy a takarítást hagyja csak rám, itthon vagyok egész nap, a tanulás mellett bőven van rá időm, hogy megcsináljam helyette.
Hosszan fürkészte az arcom, láttam, hogy furdalja a lelkiismeret, amiért egy tizenkét évesre kell bíznia a háztartást. De más is volt a tekintetében: megkönnyebbülés, hogy legalább ennyivel kevesebb hárul rá.
Néha, ha elkeseredik, szóba hozza apát: hárman azért könnyebb volna, lelkileg is megterhelő, hogy nincs kivel megbeszélnie a dolgokat. Aztán sóhajt egy nagyot, és más irányba tereli a beszélgetést. A tavalyi nyaralást emlegetjük: anya barátnője örökölt egy hétvégi házat Füreden, és meghívott bennünket pár napra. Az első alkalommal voltam a Balatonnál, míg a szüleim nem váltak el, mindig a tengerhez mentünk kirándulni. Az elmúlt nyár nagyon más volt apa nélkül, de a Balaton így is lenyűgözött.
Idén nem lesz nyaralás, de anya ennek ellenére türelmetlenül várja a meleget. Talán a napsütés a segítségünkre lehet, a hőségben van rá esély, hogy helyre áll a világ rendje. Az elmúlt napok kellemes, tavaszias időjárásával ellentétben, ma hűvös van és esik. De anya kicsit sem csalódott, azt mondja, így legalább otthon maradnak az emberek. Sajnos még mindig sokan mászkálnak a városban, nem veszik komolyan a figyelmeztetést. Anya szerint a nyugdíjasokkal is nehéz: nekik munkába sem kell menniük, mégis tele van velük a város, ezernyi fontos dolguk akadt hirtelen, mintha nem is ők volnának a legnagyobb veszélyben.
Szerencsére nagyi hallgat anyára. Szedi a vitaminokat, a nagypapát is otthon tartja: az udvar meg a kiskert elég, hogy lefoglalja magát, ha sokat van friss levegőn, kevésbé borúlátó és jobban is alszik. Esős napokon a nappaliban teáznak és beszélgetnek, nagyi Jókait olvas fel a nagypapának, a klasszikusokat szeretik a legjobban. Aztán nagypapa bekapcsolja a tévét, hogy megnézze a híradót, nagyi pedig maszkokat varr anya munkahelyének, mivel alig kapnak védőfelszerelést.
Hetente egyszer, anya megejti a nagybevásárlást, ilyenkor autóba ülünk, és elvisszük a nagyszüleimnek az élelmiszert. A kapura akasztva már ott vár az újabb adag maszk és egy doboz sütemény. Anya a kocsiba pakol, a helyükre pedig fellógatja a teli bevásárlószatyrot. Nagyi kijön a ház elé, és ebből a tisztes távolságból váltunk néhány szót. Anya tanácsokkal látja el és nyugtatgatja, mert nagyi aggódik, hogy ha romlik a helyzet, elrendelik a kijárási tilalmat, és akkor egyáltalán nem láthatjuk majd egymást. Anya azzal érvel, hogy bárhogy legyen is, éhen halni senkit sem hagynak majd. Én persze mindennap felhívom őket telefonon, van, hogy egy órát is beszélgetünk, hagyom, hogy elmondja mivel telt a napjuk és én is elmesélek ezt-azt.
Igyekszem kellemes dolgokkal szórakoztatni, néha sikerül kicsalnom belőle egy jóleső nevetést. Szomorú dolgokról nem beszélünk, nagyinak így is magas a vérnyomása, vigyázni kell, nehogy felizgassa magát.
Az idei nyárból az a néhány hét hiányzik majd a legjobban, amit a nagyszüleimnél töltenék. A tenger és a Balaton nélkül megleszek, de azok a napok, a velük töltött idő, semmivel sem pótolható. Mondtam anyának, hogy költözzünk a nagyiékhoz, ha együtt lehetnénk, mindannyiunknak könnyebb volna ez a nehéz időszak. De anya félti a szüleit, azt mondja, sok ember fordul meg a patikában, isten ments, hogy pont ő cipelje haza a vírust. Így sem lesz könnyű, ha megbetegszik, és ott maradunk bezárva kettesben. Csak ne ess pánikba, hajtogatja mindig, ha a legrosszabb szóba kerül.
A járvány mindössze néhány nap alatt fenekestül felforgatta az életünket, de minden rossznak vége szakad egyszer. Nem tehetünk mást, ki kell tartani, most az a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra.
