A válás után a gyerekek általában az anyával maradnak. A leghatásosabb nevelőeszköz a példa. Ha az apa kilép az életképből, az sokak szerint a fiúgyerek számára tragédia.
Amennyiben a férfiminta hiányzik, hogyan és kitől tanulhatná meg a férfiszerepet?! Ám ha az anya lánygyereket nevel egyedül, apa nélkül, az még elmegy. Mintának, példának a lánynak ott az anya, az ő viselkedése. Pedig – állítják ma már a szakemberek – a lánynak is hiányzik az apa, mert ellenpólus híján csak sémákat sajátít el a női viselkedésből.
(© Gemmy Woud-Binnendijk)
Az apa az, aki felkészíti a lányát arra, hogy be merjen lépni a férfiak világába. Ehhez az anyának nincs kulcsa.
Bízom benned!
A lánynak éreznie kell, hogy a férfiak világa elfogadó, barátságos, szeretetteljes. Az apa szerepe a kamasz lánya nevelésében az, hogy megértesse vele: történjen bármi, legyen akármilyen különc vagy undok a gyereke, ő kitart a vártán. Ott áll mellette, elfogadja és szereti. Ha ez sikerült, akkor az apa „eljátszotta” a szerepét, teljesítette életfeladatát. Nincs más hátra, mint hogy az anyával karöltve integessen a távozónak – a távozó „kislányuknak”. Hisz felkészítették az életre, ezért a külvilágban felmerülő akadályokat a lány ezután már leküzdi. Mert mindenki úgy tud szeretni, ahogy az édesanyja szerette, és annyira képes bízni, amennyire az édesapja bízott benne..
MIÉRT VAN SZÜKSÉGE EGY LÁNYNAK AZ APJÁRA?
Így írtunk 1995-ben! Írásunk akkor jelent meg, mikor a családokban az anya volt a domináns, az apa meg általában a „hozzáadott érték”. Pedig egy apa nagyobb hatással van a család életére, mint gondolnánk. Ma rengeteg a SZÉTSZAKADT CSALÁD, a férfifelelősség normája legyengült, s ezzel finomhangolva a nők is kifelé tartanak a családokból. Az anyáinktól már ilyen tanácsokat kapunk: „Jól gondold meg, mit csinálsz, mert a gyereket magadnak szülöd!”
(© Gemmy Woud-Binnendijk)
Rendkívül fontos tudni való, amit nem győznek a lányok fejébe verni: soha ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy anyagilag, egzisztenciálisan függjenek valakitől. A szüléssel pedig a nő kiszolgáltatott lesz (és évekig még utána is), hisz nem tudja magát és gyermekét eltartani. Régen elmúltak már azok az idők, amikor a házasság biztos kikötőt jelentett egy feleség számára. „Mindig megdöbbent, hogy a nők milyen könnyedén és veszély érzet nélkül egyeznek bele abba, hogy a párjuk tartsa el őket – mondja egyik riportalanyunk. – Ez iszonyatosan kockázatos, hiszen a férj bármikor kiléphet a kapcsolatból, és akkor az anya, esetleg több gyerekkel a nyakán, ugyan kihez fordulhat? Nincs kiút a legrosszabb házasságból sem, ha a nő, önálló jövedelem híján, nem tud a saját lábára állni. Éppen elég gyakran kerülünk kiszolgáltatott helyzetbe életünkben, legalább önszántunkból ne lépjünk bele ilyen csapdákba!”
A jó öreg Sigmund Freud
Vannak fura pszichológusok (meg kell mondani, hogy ők főleg férfiak), akik szerint az apai érzés a férfi számára nem természetes állapot, és egyáltalán nem alakul ki automatikusan. Más a helyzet az anyával, állítják. Az anyai érzés ösztönös – az apai érzés elhatározás dolga. Felelősséget és szolgálatot jelent, s ez bizony nem olyasmi, amiért a férfiak sorban állnak. Ráadásul a férfiak szégyellik az érzelmeiket. Ezzel szemben minden lány olyan apát szeretne, aki a világgal szemben erős, találékony, képes harcolni, otthon viszont megértő és gyengéd, mint egy kedves plüssmaci. Ilyen apát legalább annyira nehéz találni, mint az őserdőben meglelni a kidobott gyémántot. Ezért meg kell elégednünk azzal az apával, akit a sors nekünk rendelt.
Az se jó, ha hadilábon állunk vele, de az se, ha úgy tiszteljük, mint egy szentképet. Mi hát akkor a helyes?
Vegyük Blanka esetét: apja született negativista. Mindenen morog, semmi nem tetszik neki – a főnöke, a munkája (egy szállítócégben diszpécser) –; ő mindent jobban csinálna. Alapjában véve mindent megreformálna. Blanka huszonegy éves korában ismerte meg igazán az apját. Tízéves kora óta nem látta (amin egy csúnya válás után nem lehet csodálkozni). Az édesanyja annyira befeketítette őt, hogy Blanka úgy érezte, hogy a Hirosimára esett bombáért is az apja a felelős.
Amikor felnőtt, elhatározta, hogy saját szemével akar meggyőződni apja gonoszságáról. Amikor megtalálta, nem az ördög, hanem egy megfáradt ember állt előtte, nyakán a közeledő öregkor minden nyűgével. Rendszeresen találkozni kezdtek, és Blanka még soha senkivel nem mulatott olyan jól, mint vele. Mentek az utcán és hahotáztak, vagy mélyenszántó beszélgetéseket folytattak. Otthon meg társasjátékokat játszottak. Jó volt rájuk nézni – az emberek mosolyogtak az utcán, amikor elmentek mellettük.
Olvass tovább: Miért van szüksége egy lánynak az apjára?
