Nagy Franciska (28, Csallóköztárnok) modellkedik. Senki nem tud olyan szexisen mosolyogni, mint ő. Emellett a dereka valószínűtlenül karcsú, idomai nőiesen teltek. Mi a Vénusz-archetípust látjuk benne, akinek fürödnie kellene a bókokban. Pedig nem, sőt: sokszor megkapta már, hogy „kövér”.
„Szinte sose kaptam dicséretet anélkül, hogy ne tették volna oda mellé, hogy: de. Jó az alakod, de néhány kiló mínusz jót tenne. Szuper a genetikád, de duci a combod...” – meséli.
Nagy Franciska Csallóköztárnokról származik, környezettudományi menedzserként dolgozik Pozsonyban. Nőies testalkatát dédnagymamájától örökölte, s ő maga hosszú utat tett meg, mire elfogadta és megszerette adottságait,
„Body positivity ide vagy oda, a mai kor testideáljához mérten az én alkatom elhízottnak számít. Nemrég az egyik férfi kollégám megjegyezte: Igaz, hogy a kolléganőnk csinosabb és vékonyabb, mint én, de nekem sokkal jobb a természetem. Tudom, hogy nem akart megbántani, hazafelé mégis elsírtam magam az autóban. Azt tapasztalom, hogy ma egyenlőségjelet teszünk az S-es méret és a szépség közé: aki vékony, az már szép is. A férfiak többsége ugyan azt mondja, hogy szereti a telt lányokat, de fogalmuk sincs arról, hogy mi az a báj, vagy mitől szép az, ami természetes. A reklámok kimossák az agyunkat.”
– A 2010-es években megjelentek a Kardashian lányok a médiában. Ez javított valamelyest a helyzeten?
– Nem, sőt inkább rontott. Most már a vékony nők is marcangolják magukat. Hisz Kardashianék nem a hús-vér nőt képviselik, akinek hurkás a hasa, van pici narancsbőre... Hanem azt a nőt, aki a valóságban nem is létezik. Aki kicsit tisztában van az anatómiával, pontosan tudja, hogy 50 kilóhoz nem jár D-s kosár, s a vékony, hosszú combhoz sem hatalmas popsi.
Mégis, ma azok számítanak „jó nőnek”, akik hozzák ezeket az irreális paramétereket. Vannak barátnőim, akiken nincs egy deka felesleg sem, mégis szoronganak, mert kicsi a mellük vagy lapos a fenekük.
– Korábban is tettek megjegyzéseket a külsődre?
– Negyvenöt kilós tiniként még mindenkitől azt hallgattam: „Wow, de szép homokóra alkatod van! Modellkedned kellene!” Mígnem 19 éves koromban pajzsmirigy-alulműködést állapítottak meg nálam, s azóta is hormont szedek. Fordult a kocka: „Kicsit fölszedtél, nem? Franciska, te nem ilyen voltál!” Ez óriási töréspontot jelentett, hisz addig fürödtem a dicséretekben, akkor meg hirtelen mindenki azt mondta, hogy túlsúlyos vagyok. Sokat sírtam, hogy miért ilyen széles a csípőm, vastag a combom. El is határoztam: holnaptól nem eszem.
– Ugye, ezt a gondolatot azért elengedted?
– Persze! Unalmas volt salátán és csirkemellen élni. Nem beszélve a jojó-effektusról, hiszen a test bosszút áll, ha sanyargatják... Ma már nem vonok meg magamtól semmit, inkább a testemre figyelek, hogy mit kíván. Mióta pedig elkezdtem kísérletezni a vegán konyhával és a zöldségalapú ételekkel, fittebbnek érzem magam. Viszont ha tésztát kívánok, hát tésztát eszem!
– Mostanra elfogadtad az adottságaidat?
– Rossz napjaimon nem tetszem magamnak, s olyan ruha után nyúlok, amely „ápol és eltakar”. A csípőmmel és a combommal máig hadilábon állok, azt viszont szeretem, hogy vékony a derekam és nagy a mellem. Most látom, hogy ezek a kontrasztok teszik nőiessé az alkatomat. Már nem vásárolok kisebb méretet csak azért, hogy elmondhassam: Hahó, beleférek az S-esbe! Régen „csakazértis” belepasszíroztam magam a szűk farmerbe... Felszabadító érzés M-es vagy L-es nadrágban végigcsinálni a napot! Leülök, és hol itt dudorodik, hol amott... Ezt nem szeretem. Se a feszes, se az egyenes szabású ruhadarabok nem előnyösek, legalább 5-10 kilót rám pakolnak... A nyerő az A vonal! Azelőtt a mérleg nyelvét bűvöltem, de két éve eldöntöttem: csakis orvosi előírásra állok mérlegre! Azóta boldogabb az életem. A derékban húzott, A vonalú ruhák és szoknyák szuperül kihozzák a homokóra alkatomat, ezért nyáron csak ruhában járok. Aranyszabály nálam, hogy a szoknya legalább térdig érjen, ne vágjon félbe!
– Kényes téma a bikini. Mennyire komfortos számodra, amikor lekerülnek rólunk a ruhák?
– Engem nem az zavar, hogy hogyan nézek ki, hanem hogy a környezetem hogyan néz rám. Megkérdeztem az exemet: „Szerinted felvehetem ezt a bikinit?” Oda lyukadtunk ki, hogy előnyösebb lenne az egyrészes fürdőruha... Pedig annyira szerettem volna, hogy visszakérdezzen: Miért is ne? A „bikini body” kultuszt szintén mérgezőnek találom.
Nem hiszem, hogy jó irány, mikor már márciusban feszengeni kezdünk... Már nem az a célja a nyaralásnak, hogy napozz, fürödj, hanem hogy meg tudsz-e felelni a közízlésnek.
– Hogy látod, a közösségi média segíti vagy inkább gátolja az önelfogadásunkat?
– Is-is. Követek olyan lányokat, akik testkép és mentális egészség terén inspirálnak. Ott van például Logan Rae Hill, ráadásul a nővére Victoria’s Secret-modell! Nála látom, hogy erősebb csípővel és nagyobb pocival is lehet csinosan öltözködni. Ugyanakkor nem leszek álszent: tökéletes testű nők is szerepelnek a követési listámon, mert néha érdekes ránézni, hogy milyenek az ő mindennapjaik. Viszont menten szorongani kezdek, mikor ebédidőben az edzőteremből posztolnak... Az átlagember ugyanis nem teheti meg, hogy ilyen sok energiát fektessen a kinézetébe: én délben még javában dolgozom.
– A plasztikahullámról mi a véleményed?
– Látom, hogy a nők jó része nem bír leállni, mindig több és nagyobb kell nekik. Összességében viszont magánügynek tartom a plasztikát, bár nem szeretem, mikor valaki letagadja, hogy megműttette magát! Az ilyen csak tovább rombolja az átlagos nők énképét. Nekem miért nincs ilyen pici orrom, mandulaszemem, rókaszemem? – kérdezgetik. Pár éve le akartam vetetni egy anyajegyet az orromról. Már megvolt a beutalóm, az utolsó pillanatban viszont meggondoltam magam: hisz nélküle már nem én lennék!
– Sok lány fél a szüléstől. Hogyan állsz ehhez a testkép szempontjából?
– Van bennem egy adag félelem, hogy nehéz lesz utána lefogyni. Óriási a nyomás a nőkön: se nem hízhatsz meg, se nem öregedhetsz meg. Jó lenne viszont, ha a gyerekemet majd meg tudnám óvni a felesleges beszólásoktól. Az emberek ítélkeznek. A „duci” jelzőt ugyanúgy megkapja a kórosan elhízott gyerek, mint az, akin csak pici babaháj van... És ugyanúgy csúfolják a szemüvegest, a szeplőst, a véznát.
– Szerinted miért téma ez? Miért lovagolnak az emberek folyamatosan egymás kinézetén?
– Szerintem ez a divatszakmából szivárgott át a hétköznapi emberek világába – s viszonylag rövid idő alatt. Ha megnézzük az 50-es, 60-as évek testideálját, ott még Marilyn Monroe vagy a fiatal Sophia Loren voltak a szexszimbólumok. Hús-vér nők, combbal, mellel, fenékkel. Elég csak Karl Lagerfeld nyilatkozatára gondolnunk, aki egyszer azt mondta: számára Victoria Beckham a tökéletes testű nő... Ha ehhez hozzápasszintjuk a kacsaszáj, a nagy fenék és az óriásmell kultuszát, lassan tényleg ott tartunk, hogy senki sem felel meg az ideálnak.
– Végezetül: mostanra megtanultál jól törődni a testeddel?
– Nagyon szeretek jógázni, egy hosszú nap után ez nyugtat le. Krémeket viszont a hidratálón kívül nem használok, inkább a göndör hajammal pepecselek! (Nevet.) Ez szintén egy olyan örökség, amit nagyon szeretek – persze meg kellett tanulnom bánni vele. Ami testkép szempontjából hatalmas előrelépés lenne, ha találnék még egy mozgásformát, ami boldoggá tenne. Az edzőterem távol áll tőlem – így most a környékbeli tánctanfolyamokkal szemezgetek. A legfőbb célom pedig, hogy önbizalomra tegyek szert, mert akkor nem játszadozhatnak velem mások. Ezen dolgozom most, kis lépésekben.
