A katolikus egyház nem engedélyezi a válást? A katolikus nő, akit bántalmaz a férje, vajon hova mehet? Ki nyújt neki menedéket? Joga van egy megvert katolikus asszonynak otthagyni az „urát”?
Ki segít a bántalmazott nőnek? Mi lesz a gyerekekkel? Mi lesz az esküvel, hogy „jóban-rosszban”? Milyen megoldásokat ajánlanak a szakemberek?
Levelet kaptunk egy asszonytól, akit évtizedek óta ver a férje.
„Nemrég olvastam egy cikket, amelyikben a bántalmazott asszonyokról írnak. Minden mondat rólam és a többi szerencsétlenről szól. Igen, én is a szófogadó kislányok közé tartoztam, akik nem akarnak ellentmondani. Falusi vagyok, ahol láttam ezt-azt, és mindent, amit a férjem tett velem, normálisnak tartottam, mert Márti néni is kapott, Icu néni is sokat sírt. Apám mellett, aki borbély volt, és a munkáját otthon végezhette, sok férfit végighallgattam. Asszony csak verve jó, rugdosd meg, majd elhallgat. Én jó kislány voltam, míg férjhez nem mentem ehhez a vadállathoz, aki teszi a szépet a templomban, és mosolyog. Én már nem járok vele, mert felfordul a gyomrom, mikor látom, hogy manipulálja az embereket. Műveltebbek, mint ő, mégis a padlót nyalják körülötte. Szentmisére délután járok, mert ott nem dirigálhat és szidhat.
43 éve tűröm a verést és a szidást, húzom és halasztom a kilépést, csak egy helyben toporgok. Segítsenek az asszonyokon, mert a pokol itt van körülöttünk – nem másutt.
1977-ben Jánoska fiamat szoptattam. Sírdogált, de nagyon ám! A szobában nem gyújtottam villanyt, nehogy felébresszem Őt, de berontott a szobába, mint egy őrült, és a fejemet a falba verte, hogy az véres lett. A fiamat a kezemben tartottam. Mit kínzod azt a gyereket?! – üvöltötte. A másik szobában aludt az ötéves fiammal, hogy nyugalmuk legyen. Összerugdosott, aztán otthagyott, és öt perc múlva már az igazak álmát aludta. Tegnap ugyanez történt: a 4 éves unokám, a pici Katika az anyja után sírdogált, és dobogott a lábacskáival. Na igen, de nálunk ezt nem szabad! A férjem rám rontott, és fojtogatni kezdett, hogy mit csinálok a gyerekkel. Katika nem látta, mert a parkettán sírdogált. Még egy vadkan sem ront rá így senkire, mint ez a bősz barom. Fontos, hogy minden szentmisén áldozik, és megrója a többi férfit, hogy nem ezt teszi. Kérem, segítsenek az asszonyoknak!"
Egy római katolikus pap véleménye
A Biblia tanúsága szerint Jézus tanításában az ember szabadsága központi téma. A keresztény szemlélet számára a szabadság bármiféle korlátozása elfogadhatatlan. Van viszont egy nagy bökkenő: vallásos körökben nem szívesen emlegetik a családi erőszakot, noha minden társadalmi rétegben föllelhető, a keresztény családokban is. Gyakran tapasztalható a sértegetés, a másik megalázása, a fenyegetés, a gúny, a felelősségre vonás, a házastárs folytonos ellenőrzése, az érzelmi zsarolás. Sok bántalmazó a gyerekeit, a családtagokat használja fel arra, hogy sakkban tartsa a feleségét... (Ha ezt megteszed, meglátod, mi lesz. A gyerekeid is elfordulnak tőled, senkinek sem kellesz!) Az utóbbi időben megjelent az anyagiaktól való elzárás, például a bankszámla-hozzáférés letiltása is.
Sajnos, az áldozatok többsége belenyugvón fogadja a korlátozásokat. („Ő már csak ilyen... A gyerekek haragudnának... Nem akarom szétzúzni a családot... Nem akarom elveszteni a gyerekeimet...”) Pedig a legfontosabb mindig és minden helyzetben az, hogy megőrizzük belső szabadságunkat és emberi méltóságunkat! A legtöbb asszony szó nélkül tűr évekig, és nem tesz semmit, nem lép, nem aktivizálódik, holott az egyházi törvénykönyvben is szerepel a „válás” kifejezés. Egyházi értelemben ez nem a házassági kötelék felbontását jelenti, viszont lehetővé teszi az „ágytól és asztaltól” való elválást, azaz a különélést. Ha az együttélés lelkileg vagy fizikailag árt a házastársak valamelyikének és a gyerekeknek, minél előbb sort kell keríteni erre a különválásra. A bántalmazott fél, persze, nem szabadul meg egyik napról a másikra minden gyötrelemtől, de legalább föllélegezhet – és végre gondolkodni tud azon, hogyan tovább.
Sok asszony azért marad meg a házasság kötelékében, mert megesküdött, hogy jóban és rosszban kitart a házastársa mellett. Az igaz, hogy amikor házasságot kötünk, a személlyel együtt elfogadjuk a múltját is, és minden jót-rosszat, ami a házassággal vele jár, vagy házastársunkhoz tartozik. De az erőszakot, a házastárs brutalitását nem lehet és nem szabad eltűrni! A lelkiatyák a nem vallásos asszonyok problémáival is foglalkoznak, tanácsot adnak, hiszen sokszor már az is megkönnyebbülést – olykor megoldást is – jelent, ha elmondhatják valakinek a gondjaikat. A bántalmazott nők szájából gyakran hallani: „Gyűlölöm a férjemet.” A gyűlölet mindig magában hordozza a félelmet is. Félek a férjemtől.
A félelem legyőzéséhez vezető úton az első lépés, hogy megpróbáljuk megfogalmazni, tisztán látni: mi a bajunk, miért félünk tőle... Utána már pontosabban látjuk a megoldást, és az előttünk álló emberpróbáló feladatot: az elszakadást.
Az ügyvédek véleménye
Az ügyvédi irodába általában azok a nők kerülnek, akik már elhatározásra jutottak, és végre megtették az első lépést, hogy változtassanak sanyarú sorsukon. Családi erőszak esetében ez azt jelenti, hogy jártak már a bántalmazott nőket és gyermekeket segítő szervezeteknél. Ezek a látogatások azzal végződnek, hogy az asszonyt ügyvédhez küldik, emeljen vádat a bántalmazó ellen – és intézze el a távoltartást. Hihetetlen, de gyakran senki, még az asszony legközelebbi hozzátartozói sem tudnak a bántalmazásról. A férj brutalitására sokszor csak a válóper folyamán derül fény. Sajnos, a családon belüli erőszak nem csupán az alapfokú műveltséggel rendelkező emberekre jellemző, gyakori az egyetemi végzettségű házaspárok között is. Főleg a lelki terror különböző fajtáira gondolunk, amikor a bántalmazó fantáziája kimeríthetetlen.
Mit tehet a bántalmazott asszony?
Mindenképpen éljen a törvény adta védekezési lehetőségekkel: jelentse fel a brutális férjet, igényelje a távoltartást, a látogatás megtiltását... Bár itt szinte áthághatatlan tabukra bukkanunk. Az asszonyok többnyire tagadják a bántalmazást, mert egyrészt azt hiszik, az nem bántalmazás, ami velük történik. Másrészt pedig abban a hitben élnek, hogy ez családi ügy, s nincs rá megoldás, s igazából ők a bűnösök (mert viselkedésükkel „felidegesítik” férjüket, aki aztán nem tud magának parancsolni. Hisz tegnap is majdnem kihűlt az étel, mire elébe rakták, s csak azon idegeskedett fel. Igazából ők a hibásak.) A bántalmazást nem kell szégyellni, mert nem a nő, hanem a bántalmazó a bűnös! A családon belüli erőszakot nem szabad eltitkolni. Az asszony saját és gyermekei védelme érdekében mondja el ismerőseinek, barátainak, családjának, munkatársainak. Mindenkinek, akire számíthat.
Ha a gyermek a szemtanúja édesanyja bántalmazásának, az már a kiskorú kínzásának kategóriájába tartozik. Minden gyermeknek isten adta joga, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott, szerető családban nőjön fel. Az a család nem ilyen, ahol megjelent a családon belüli erőszak. Ha az anya bántalmazása napirenden van, a bíróság elrendelheti az apa és a gyerek kapcsolattartásának korlátozását. A tiltást a bíróság nagyon rövid időn belül is elrendeli, ha a brutalitás bizonyított. A bizonyítás körébe tartozik a rendőri jelentés, az orvosi látlelet, a pszichológus véleménye vagy a tanúk becsületbeli nyilatkozata. A kapcsolat korlátozását a láthatás letiltása követi! Ehhez már szakember vizsgálata is szükséges, hogy megállapíthassa, valóban káros-e a gyermekre nézve, ha kapcsolatot tart az apjával. A hasonló helyzetek megoldásához gyermekpszichológusi szakvéleményre is szükség lehet.
További probléma az, hogy a bántalmazott anyák félnek átadni a gyermeket az apának hétvégére, mert attól tartanak, a gyereket is bántani fogja.
Ha már a bíróság megállapította a családon belüli erőszak tényét, általában szakértőt nevez ki annak megállapítására, hogy a gyermek javát szolgálja-e, ha fenntartja a kapcsolatot az apával. A szakértő elbeszélget a gyermekkel, beszél a szülőkkel is, és ennek alapján dönti el, hogy fenyegeti-e veszély a gyermeket az apa részéről. Gyakran ugyanis csupán az anyára irányul a családon belüli bántalmazás. De ha a gyermek szemtanúja az anya bántalmazásának, az már gyermekkínzásnak minősül. Nehezen kérhető a láthatás korlátozása vagy megtiltása abban az esetben, ha a gyermek elégedetten és az erőszak nyomai nélkül tér vissza az anyához a hétvégi láthatás után vagy a közösen eltöltött nyári szünetről.
A családon belüli erőszaknak az a pszichológiája, hogy a férfi kezdetben a nő egóját rombolja le, és csak ezután következik a fizikai erőszak. Ahogyan a férfi a nő önbizalmát a sárba tiporja, úgy lesz a nő egyre bizonytalanabb. A pszichikai nyomás hatására értéktelennek érzi magát, meggyöngül – és akkor következik be a brutalitás. (Sok esetben az is közrejátszik, hogy anyagilag is teljesen a férfitól függ. Az első pofon nemegyszer a gyermekgondozási szabadság alatt csattan el.) A rémület után pedig következik a kibékülés – a férfi néha drága ajándékokkal veszi le a lábáról a nőt. Ez úgy hat a nőre, mint a kábítószer. A férfi fogadkozik, hogy soha többé, a csillagokat is lehozza az égről. S a nő bizakodik: hiszen megígérte.
