Lombik

Az Új Nő szépe szépségversenyt annak idején azért indítottuk, hogy a hazai magyar lányok is elindulhassanak a szépség világában. Vajon mi lett velük? Czanner Rita (40) több mint húsz éve lépett fel a mólóra, álomméreteivel a legszebb lányok közé tartozott. Arca az örök nőé, az örök Éváé. Alig múlt tizennyolc, amikor Milánóba költözött, modellként bejárta a fél világot. Ma Nagyszarván él kis családjával. Vajon a szépeknek könnyebben jön a boldogság? Rita megosztja velünk történetét.

Czanner Csöbönyei Rita (40) a komáromi ipari középiskola elvégzése után modellkarrierbe kezdett, 2003-ban az Új Nő döntőse volt. Ma kétgyermekes anya, férje vállalkozó. Hobbija a sport, a virágkötészet és a természetjárás.

Nem mindig akkor vagyunk a legboldogabbak, mikor a külvilág pompázni lát a szőnyegen. Az ilyen sokszor az élet próbája, a kitartásé – az öröm inkább apró pillanatokból áll össze. Az ember eljut odáig, hogy nem másoktól várja az elismerést. Az a fontos, hogy minden korszakunkban tudjuk a fő csapásirányt. Rita számára ezt most a családi életben való beteljesülés jelenti. Czanner Rita (40) Komáromban született Csöbönyei Rita néven. Férjével való megismerkedése után rögtön szerettek volna családot alapítani, de nem jött a baba. Egy év várakozás után egy pozsonyi, majd egy brünni meddőségi klinikához fordultak segítségért. Három év, két klinika és több sikertelen próbálkozás után ma két gyönyörű gyerekük van. A mesterséges megtermékenyítés tabutémának számít: vallomásával Rita ezzel szeretné felvenni a harcot. A boldogsághoz vezető út tele van reménnyel, csalódással és könnyekkel; kié hosszabb, kié pedig rövidebb. A mi beszélgetésünk is Ritával könnyek között zajlik.

– 2016-ban egy hosszú kapcsolat után voltam – kezdi. – Új helyen akartam élni, egy kis házikóra vágytam. Kinéztem egyet, de csak egy telefonszámot kaptam hozzá. Amikor elmentem megnézni, akkor találkoztam először a férjemmel. Egyre hosszabbra nyúltak a telefonhívásaink. Ez májusban volt, ősszel pedig vettünk egy közös házat.

Az első Duna-parti sétánk alkalmával azt mondta, hogy legyen egy kisfiunk, akit Nikolajnak hívnak majd – és egy kislányunk, akit Nikitának. Kinevettem őt: mégis milyen nevek ezek? Azóta pedig van két gyerekünk: Nikolaj és Nikita.

– Mikor derült ki, hogy nem lesz egyszerű menet a családalapítás?

– Egy évbe telt a házfelújítás. Mikor beköltöztünk, már éreztük, hogy valószínűleg orvosi segítségre lesz szükségünk. A férjem nyolc évvel idősebb nálam: én ekkor 32 voltam, ő 40. Először megpróbáltunk jobban odafigyelni az életmódunkra. Vitaminokat szedtünk, utaztunk. Mindenkinek más segít: van, akinek egy jól beállított diéta, van, akinek a sport, van, aki az égiekben bízik. Kaptunk egy rakás jótanácsot. Végül eldöntöttük, hogy kivizsgáltatjuk magunkat.

– Kaptál zavarba ejtő kérdéseket, hogy mikor jön már a baba?

– Az emberek kíváncsiak. Nem feltétlenül gondolom, hogy mindenkit rosszindulat vezérel. Néha az is tud bántót mondani, aki segíteni akar.

– Melyik klinikát kerestétek fel?

– Először a pozsonyi Iscare klinikát. Az eljárás általában ugyanaz: vér- és ultrahang-vizsgálatot végeznek, megnézik a méhet és a petefészkeket; a férfiaknál spermatogramot készítenek, kivizsgálják az ondót. Nálam PCOS-t (policisztás ovárium szindróma, ami a petefészek betegsége – a szerk. megj.) diagnosztizáltak, ami nehezíti a teherbe esést. Ezért elsőként az inszeminációt ajánlották. Ez hormonok nélküli beavatkozást jelent. A méhüregbe mesterségesen spermiumokat juttatnak a termékeny időszakban, hogy a nőnek nagyobb esélye legyen a megtermékenyülésre. Tizenöt perces, fájdalommentes eljárás, de nálam nem járt sikerrel. Így a másik út mellett döntöttünk.

Nikolaj és Nikita

– Ez a baba a laborból. Ami, ugye, már nem hormonmentes eljárás, és szervezeten kívül zajlik.

– Igen. A petesejt és a spermiumok randevúja itt laboratóriumban történik. Először hormonálisan felkészítik a nőt a peteérésre: ez a stimuláció. Háromfajta tabletta, három különféle injekció, előre meghatározott időpontokban... Táblázatot kaptam, mit mikor szedjek. Így ment ez egész hónapban, végül egy ultrahang során beütemeztek egy utolsó injekciót. Ezután mehettem tüszőpunkcióra, ami a petesejt leszívását jelenti. A sok hormontól már akkora volt a hasam, hogy az ismerősök azt kérdezgették, mikorra vagyok kiírva.

– Elmondtad a kíváncsiskodóknak, hogy lombikprogramban vesztek részt?

– Nem. Tényleg nagy volt a hasam, de mindig elvicceltem a kérdést, hogy csak sokat ettem. Érdekesmód a férfiaktól rosszabbul estek a megjegyzések. Mégsem voltunk még képesek erről beszélni. Hiszen nem tudod elmondani két mondatban, mi történik veled. Ráadásul az elején voltunk. Meddig fog tartani, hogy fogom viselni – és egyáltalán sikerülni fog-e? Nem tudtuk.

Két évig jártunk Pozsonyba. Volt egy meghatározó pillanat, amit máig felemlegetünk a férjemmel. Egyik este kint ültünk a teraszon, és én azt mondtam neki: „Meglátod, pár év múlva ugyanitt fogunk ülni, és itt játszanak majd körülöttünk a gyerekeink”. Tudtam, hogy mindez csak idő kérdése.

– A hormonkezelés igénybe veszi a női testet. Mennyire?

– A hormonkezelés és a petesejtleszívás egyaránt megterhelő. Nálam szerencsére – azon kívül, hogy láthatóak voltak a hasam alatt a tűszúrások nyomai – nem volt mellékhatása a stimulációnak. A tüszőpunkció előtt és után viszont nagyon rosszul voltam, ájulás kerülgetett. Leszívás után tovább szedtem a gyógyszereket. A klinikán eközben elkezdődött a párosítás folyamata. Ilyenkor az orvosok kiválasztják a szép petét és az egészséges spermát, majd összepárosítják őket – de olyan is van, hogy mikroszkóp alá helyezik, és a spermium választ magának petesejtet. Ugyanez megy végbe a testünkben is; csak nálam most testen kívül zajlott az ivarsejtek találkozása. Erre utal a módszer megnevezése is: in vitro, üvegben végzett fertilizáció. Nyolc párosítás járt sikerrel. Utána még egy hétig figyelték, hogy a párosok túlélnek-e. Az ötödik napos hólyagcsírát nevezik blasztocisztának. Blasztocisztaállapotba csak a legjobban osztódó, legalkalmasabb embriók jutnak el. Ezek aztán beültethetők.

– Mennyi embrió kerülhet beültetésre?

– Minden klinikán mások a szabályok. Pozsonyban két embriót ültetnek be. Mindkettő osztódhat, ezért gyakori az ikerterhesség. Nekem is két embriót ültettek be, rögtön teherbe is estem. Minden úgy történt, ahogy annak történnie kell... Nem jött meg a menstruációm, a csík a teszten egyre erősödött. A kontrollon viszont már nem volt szívhang. A petesejt megtermékenyült, élt és elment.

– Mit tesz ilyenkor a nő? Mi történik a testében és a lelkében?

– Ilyenkor a legnehezebb a teher. Le kell állni a tablettákkal, és megvárni, hogy kiürüljön a hormon a szervezetből. Három hónappal később újabb két embriót ültettek be. Második alkalommal viszont nem sikerült teherbe esnem.

– Ez volt a mélypont?

– Amikor nem sikerült a beültetés, akkor egy napig sírtam, de másnap felálltam és mentem tovább. Tudtam, hogy jó úton vagyunk. Csak idő kell a sikerhez! Ezt üzenem azoknak, akik fel akarják adni. Valakinek rögtön összejön, a másiknak be kell rendezkednie a várakozásra. Ám hinni kell abban, hogy egyszer sikerül.

– Hogy jutottatok Csehországba?

– Ekkor már nem titkolóztunk. A barátok tudták, hogy min megyünk keresztül. Mindenki azt hajtogatta, hogy a csehországi Reprofitklinikára menjünk.

Brünnben a lombikprogram drágább, több ezer euróról beszélünk. Ez volt az egyetlen, ami visszatartott bennünket. Szlovákiában három beültetés költségét állja a biztosító, Csehországban minimális összeget térít, körülbelül 20%-ot.

– Mi volt a legnehezebb?

– A női szervezetet felpumpálják hormonokkal: és a nő csak vár, vár. A nőnek néha csak egy petesejtje van, de lehet ötven is – és az is megesik, hogy egy sincs. Meghatározott számú petesejttel születünk, és a korral nem lesz belőle több: ezt nem árt tudatosítanunk.

– Tapasztaltál különbségeket a két klinika között?

– Igen. Brünnben egy végtelenül kedves orvost kaptunk. Ott csak egy embriót ültetnek be, fontosnak tartják, hogy egészséges gyermek szülessen. Szerintük ugyanis rizikósabb a többgyerekes terhesség. Az egy embrióból különben is lehet még ket-tő, hiszen osztódhat. Különbség még a két klinika között – és ez fontos mozzanat! –, hogy a blasztocisztákat a megtermékenyítés után még elküldik Prágába genetikai vizsgálatra. Hogy miért? Azt tartják, nem biztos, hogy a méhedben is összefér majd, amit a mikroszkóp alatt összepárosítanak. Az én ötven petesejtemből nyolcat termékenyítettek meg, és hármat küldtek genetikai vizsgálatra. A háromból kettő maradt, egyet ültettek be, a másikat lefagyasztották. Két hónap után annak rendje-módja szerint terhes lettem. Nem voltam veszélyeztetett, de oda kellett figyelnem: nem emeltem, nem sportoltam. Kilenc hónap múlva pedig megszületett a fiam. Aztán egy év után újabb konzultáción vettünk részt, s két év különbséggel megszületett a kislányunk is.

– Nagyon sokan nem értenek egyet az asszisztált reprodukciós eljárással, akadozik a párbeszéd a témáról. Szerinted hogyan lehetne ezt a feszültséget feloldani?

– Empátiával. Először is nézzük meg, mi okoz meddőséget! Minden rossz az élettani változásoknak köszönhető. Régen természetes ételeket ettünk, nem volt ennyi stressz, és a gyerekvállalás sem tolódott ki. Mindannyian tudjuk: az volna az ideális, ha huszonévesen szülnénk. De nem szülünk, mert megváltozott a nő helye a világban. A mai napig mondogatom a férjemnek: ha 25 évesen találkoztam volna vele, egy harmadik gyereket is bevállalnék. De nézhetjük a tudomány oldaláról is a dilemmát. A betegeken is segítünk, nem mondjuk azt, hogy a betegség eleve elrendelt. Akkor a meddőségen miért ne lehetne segíteni? A fertilizációval nem robotokat gyártunk!

– Mit üzennél azoknak a pároknak, akik mesterséges megtermékenyítés előtt állnak?

– Erőt és kitartást kívánok! Ne adják fel. Az is lehet, hogy még nem abban a kapcsolatban vagyunk, amelyik erre alkalmas. A családot közösen kell csinálni. Fogni kell egymás kezét, és közösen menni az úton. Ha a házasságban már csak a gyerek hiányzik, és a nő-férfi kapcsolat kiegyensúlyozott, akkor ez is menni fog. S van itt még egy fontos momentum. Mi mindig azt mondtuk: ha valami folytán mégsem lehetnek gyerekeink, akkor boldogok vagyunk így is, ahogy vagyunk. Nem erre az egy lapra tettük fel az életünket. A világnak van még sok csodája.