Először is ott vannak a televízió képernyőjén keresztül jósoló, pénzenergiát, szeretetenergiát és az ég tudja, mi mindent küldő egyének, akik ülnek egy kis szobában, és kitalált fantázianevek mögé bújva keresnek kemény pénzeket a televíziós csatornáknak. Tegyük csak kezünket a szívünkre: megfordult-e a fejünkben, hogy jó lenne egy kis pénzenergiáért felemelni a kagylót, és az emelt díjas telefonszámon kérni azt?
Biztosan volt ilyen, de a reális gondolkodású ember nem telefonál ilyen kóklereknek, több esze van annál, mint hogy pénzenergiáért fohászkodjon, nem kis összeget eltelefonálva. Azt sem hiszem, hogy televízión keresztül bárkinek jósolni lehet. Ahhoz két embernek egymással szemben kell helyet foglalnia. Egy jósnak és egy kliensnek. Erről is szólnak következő történeteink.
(Kép forrása: www.instagram.com/morysetta)
A Biblia nem szereti
„Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük.” (3Móz 19,31) Nem máshol olvashatjuk ezt, mint a Bibliában. Egyik vallás sem nézi jó szemmel, ha oda akarunk leselkedni, ahova nem kéne.
A Bibliában, azon belül is Mózes harmadik könyvében eléggé szigorúan veszik a jövendőmondókkal való beszélgetést. „Tisztátalanná teszik magukat” azok, akik jövendőmondóktól tudakozódnak. Aztán ott van – szintén Mózes harmadik könyvében – a kissé durvább utasítás: „Ha valaki halottidézőhöz és jövendőmondóhoz fordul, és követi őket a paráznaságban, ellene fordulok az ilyen embernek, és kiirtom népe közül.” (3Móz 20,6) Gondoljunk bele, hogy itt a könyvek könyve kiirtással fenyegeti azokat, akik jósokhoz fordulnak. Készülj, emberiség, elérkezett pusztulásod órája…
„Ne forduljatok halottidézőkhöz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük.” (3Móz 19,31) Ugyanezt írja egyik kedvenc pszichológusom, Popper Péter is, aki a zsidó vallás intelmeit idézi a fejünkre. Ne tudakozódjunk olyasmi után, amihez semmi közünk.
Mikor a polgármester is jóshoz jár...
Nemrégiben egy beszélgetés alkalmával felmerült, hogy kik, a társadalom mely rétegeiből származó társaink látogatnak jósokat időközönként. Kiderült, hogy mindenki... Egyik kisvárosunk polgármestere például rendszeres vendég volt egy neves cigány jósnőnél, de megfordult ott a kedvenc kávézóm pincére is. (Vigyázat, ezek mind férfiak. S még azt mondják, a férfiak nem fogékonyak ilyesmire.) Nem is hinnénk, hány jó barátunk keresi fel privát jövendőmondóját néhanapján, évente egyszer, kétszer, háromszor – vagy sokszor.
– Számos jósnál jártam már, leginkább kártyát vetettek, olyan dolgokat meséltek, amikről nem is tudhattak. Néhány esetben a jövőmmel kapcsolatban is elárultak információkat. Volt, aki előre látta a kapcsolatom végét, míg más átkot vett le rólam – meséli az ismerősöm, akivel egy fővárosi ír kocsma homályában fejtegetjük a témát. Nem hiszek neki, örök szkeptikus vagyok.
– Csak abban hiszek, ami megfogható – válaszolom.
– A levegő is létezik, mégsem tudod megfogni – mondja erre ő, és ezen elgondolkodom. Miért is ne? Egy próbát megér nekem is. Ismerősöm óva int, rengeteg a kókler manapság, akik minden szépet és jót megígérnek a pénzemért cserébe. Ezért is fordulok hozzá elérhetőségek ügyében. Kapok is néhány telefonszámot…
Fejes Évánál
Első utam a Dunaszerdahely melletti Balázsfára vezet, ahol Fejes Éva vár rám az otthonában. Egy mosolygós, jó kisugárzású hölgy fogad, akinek sem bibircsók nincs az arcán, de még csúcsos kalapja sincs, mint egy boszorkánynak.
– Valószínűleg mindig bennem volt ez a képesség. Kislány voltam, amikor bérlakásba költöztünk, ahol nagyon féltem. Éjszakánként anyukám mellé mentem az ágyba. Később kiderült, hogy abban a lakásban meghalt egy néni, akinek éreztem a jelenlétét, és ez zavart – mesél legkorábbi élményéről Éva. – Tizennégy éves voltam, amikor többször azt álmodtam, hogy elüt egy nagy teherautó. Meg is történt néhány héttel később, a biciklimet maga alá temette a kocsi, én pedig felrepültem az autó elejére. Aki látta, azt mondta, hogy nem is repültem, inkább angyalok vittek oda fel. Agyrázkódást kaptam, és az egyik ülőcsontom is eltört – emlékszik vissza Éva erre a meghatározó eseményre.
Tizenöt évesen a nagymamájánál cigánykártyára bukkant, és a barátnői unszolására ki-kirakta nekik a lapokat. Nem volt tisztában azzal, mit csinál, ösztönös mozdulatokat követett. Később megvásárolta az ezzel kapcsolatos irodalmat, és tanulni kezdett. Mivel látott megmagyarázhatatlan dolgokat, úgy határozott, fejleszti a képességeit.
„Éjjel járó asszonyokról is sokat mondhatnék, kik éjjel macska képében szökdécselők, s lovagok módjára járók voltak, tombolók, tánczosok, részegesek, paráznák egymás között, kik féllábbal kis gyermekecskéket czégérbe tettek ki, kik sok kárt, csintalanságot miveltek, kik közzül nem régen is 1574 esztendő tájban Poson felé sokakat bennek megégettenek. Kik szörnyű dolgokat vallottak, kiknek ugyan királyné asszonyok van, és annak szavára rettenetes dolgokat mivel az ördög. De mind azért, hogy végre elveszesse őket.” (Negyedik Része Az evangéliumokból és az episztolákból való tanuságoknak. Irá Bornemisza Péter. Költ Semptéről 1578. 810. b. lapjáról.)
Mert, ugye, biztosan vannak jósok, akik a csillagot is lehazudják az égről egy jó kis összeg fejében, de aztán az igazságra várhatunk. Ők a kóklerek, akiket meg kell tanulni kiszűrni. Ami persze nem egyszerű feladat.
– Aki általános dolgokról beszél, az nem jós. Konkrétumokat kell mondani. Előfordul, hogy nálam is úgy jönnek ki a kártyák, hogy a jelen keveredik a jövővel és a múlttal. Ha téged leterhel a múltad, az rányomja a bélyegét a jövődre, és kitükröződik a kártyádra. A kártya csak egy kísérőjelenség, mert beszélgetés közben jönnek a megérzések. De látok is, például arcból olvasok – magyarázza a jósnő, majd végignéz, mustrál és jellemezni kezd.
Fejes Éva vendégei a középréteg emberei közül kerülnek ki, főként 30-40 évesek, akik vagy egyedülállóak és továbblépnének, vagy éppen tanácsot szeretnének kérni a párkapcsolatukkal, munkájukkal kapcsolatban. Visszajáró vendégei is akadnak szép számmal. Híre szájról szájra terjed. Mindenképpen megnyerő személyiség, életvidám, humoros és nyitott ember – ki ne szeretne vele egy jót beszélgetni? Persze közben a cigánykártya is előkerül, és kiteríti a lapjait, adott esetben az enyémeket. Hogy egy jóslás jól sikerült-e vagy sem, azt azonnal nem tudhatja az ember, ki kell várni. S talán éppen ez az a tény, amely sok embernél szkepticizmusra ad okot. Köztük bennem is kételyek támadnak. De Éva nem csinál ebből problémát, rám hagyja; ő nem meggyőzni akar, csak beszélgetni.
(Kép forrása: www.instagram.com/morysetta)
Felvetem neki, hogy a kora újkorban minden bizonnyal boszorkánysággal vádolták volna, minek következményeképp elkobozzák vagyonát, vízpróba alá vetik, esetleg máglyán égetik el. Ám ő ezen is nagyot kacag:
– Minden híres királynak, királynőnek megvolt a maga jósa. Mindig is itt voltunk és leszünk, mindig is láttunk és látni fogunk – mondja nevetve. A beszélgetésből, mely nem volt rövid, az derül ki számomra, hogy ez olyan, mintha az ember terápiára járna, pszichológust látogatna. Beszélget egy jót, kiönti a lelkét, s tudja, a jósnő a titkait nem adja tovább. Az pedig, hogy az általam kihúzott kártyák mit mutattak, maradjon az én titkom, s hogy a helyzethez megfelelően reagáljak: beteljesülésüket tárt lélekkel várom.
Van-e kristálygömbje?
Kapok még egy telefonszámot. Egy nagyon kedves női hang szól a telefonba. Megbeszéljük a találkozót, majd megkérdezem, van-e kristálygömbje. Még a telefonon keresztül is érezhető volt a mosolya, s közölte, hogy nincs. Tarot-kártyából jósol. A találkozóig eltelt egy hét, majd egy somorjai panelházhoz megérkezve a hatodik emeleten találtam meg Deszkás Violát. Az otthonában fogad, stílusosan berendezett szobájába vezet, ahol leülünk, és szinte azonnal megkér, vágjam ketté a paklit. Jósolni kezd.
„Mária Teréziának 1756. január 26-ikán kelt, a magyar királyi Helytartótanácshoz intézett rendelete, melyben a Helytartótanács útján az összes vármegyének és törvénykezési joggal biró városoknak elrendeli, hogy ezután a varázslási és boszorkánypereket (›magia et sortilegium‹) az eddigi törvények és szokás szerint megindíthatják, folytathatják ugyan, sőt itéletet is hozhatnak ; de ha az itélet halálra vagy tortura alkalmazására szólna: azt végre ne hajtsák, hanem az összes periratokat további intézkedés végett a Helytartótanácshoz terjesszék fel.” (Komáromy Andor, 1910, szerk. Magyarországi boszorkányperek oklevéltára, Magyar Tud. Akadémia, Budapest.)
Hazudnék, ha azt állítanám, nem mondott érdekes és megdöbbentő dolgokat. Igenis voltak ilyenek. Aztán akadt, ami általánosan hangzott, de ráfogható az életemre. A jövőmmel kapcsolatos jóslásait pedig kivárom. Mondtam is, ha az egyik bejön, mindenképpen visszatérek hozzá. Miután befejezte a jóslást, én kérdeztem. Először a kártya érdekelt.
– Ez egy Deva Tarot Kártya, amit azért szeretek, mert megmutatja a jobb és a bal utat is az embereknek, a döntéseikben ad megerősítést számukra. Van benne egy kis pszichológia, hiszen ha valaki jósoltatni érkezik, akkor én inkább úgy mondom, útmutatásért jön – magyarázza Viola.
A kártyát 18 évvel ezelőtt egy somorjai könyvesboltban vásárolta, kissé félve, mert az motoszkált a fejében, mit szól majd az eladó, aki ismerte. Mégis erőt vett magán, és egy mesét kitalálva vette meg a paklit, amihez könyv is tartozott. Otthon pedig kirakta a szakirodalom alapján a lapokat. Úgy érzékelte, némelyek világosabbak, eltérőek a többiektől, de először nem nagyon értette, miért. Amikor kezdte megérteni a kártya üzenetét, akkor felírta magának, mit üzennek neki a lapok, majd mikor ezek a jóslatok beteljesedtek, szép sorjában kipipálta őket.
(Kép forrása: www.instagram.com/morysetta)
– A munkában azt mondtam a kolléganőimnek, hogy szeretném velük kezdeni, ők pedig beleegyeztek a kártyavetésbe. Nagyon sokat kellett tanulnom, mert az elején átvettem az emberek fájdalmát. Nagyon sokat sírtam miattuk. Majd rájöttem, hogy ez ellen valamit tennem kell. Elmentem egy nagyon kedves úriemberhez, aki angyalokkal és szellemekkel beszélgetett. Ő erősített meg engem nagyon sok mindenben. Elmondta, hogy nem fogom tudni letenni a kártyát, nagyon sok embernek segítek a jövőben – meséli. Amikor rádöbbent, hogy a képességével ajándékot kapott, megváltozott az élete. Öröm számára a pozitív visszajelzés, amikor egy-egy vendégével megtörténik a várva várt jó.
Az asztalán Jézus kis szobra mellett gyertya ég, ám a Megváltó személye és a jóslás, melyet a Biblia is tilt, számomra nem fér össze, Viola számára azonban igen. Azt mondja, Jézus nevében tisztítja a kártyáit minden jóslás előtt, s mióta ezzel foglalkozik, megerősödött a hite. Hisz az angyalokban, a szent szellemben, amely ott lakozik mindegyikünkben.
– Akkor szeretem a templomot, ha üres. Katolikus vagyok, templomi esküvőm volt, ahogy a lányomnak is, de nem vagyok egy kifejezetten misére járó ember. Amikor nincs ott senki, csend van, számomra akkor meghitt az az épület, olyankor érzem ott jól magam – mondja Viola.
Amikor a kártyát megvásárolta, a lánya 16, a fia 14 éves volt. Két kamasz gyerek, akik abban a korban voltak, amikor minden téma érzékeny lehet. Erre édesanyjuk kártyából kezdett jósolni. Furcsán néztek rá az elején, bár a lánya inkább elfogadta. Manapság édesanyja után neki is vannak megérzései. A férjének időre volt szüksége, ma már azonban támogatja Viola tevékenységét.
– El is hangzott párszor a kérdés: Mi lesz belőled, boszorka? Most azonban már kijelenthetem, valahol büszkék rám – magyarázza mosolyogva a jósnő.
Az elmúlt közel 18 évben nagyon sokan megfordultak nála, több százan, talán ezren is ültek már abban a székben, amelyikben a beszélgetés alkalmával én. Az emberek 75 százaléka visszatér hozzá, bizonyos időközönként meglátogatják. Ám ott az a maradék 25 százalék, akiket nem lát többé.
– Különböző okai lehetnek ennek. Talán az, hogy amit elmondok, amit előre látok, azért tenni is kell, nem csak várni, hogy bekövetkezzen. És van, aki csak várja, aztán persze nem teljesül a jóslat, mert nem tesz érte – magyarázza Viola. A végén kiderül, hogy amióta beszéltünk, már kristálygömbje is van! Egy ismerőse hozta a születésnapjára ajándékba. „Kisírtam önnek?” – kérdezem nevetve. „Kisírta. Amikor megláttam, nagyot nevettem” – válaszol kacagva.
Ahogy kilépek a lépcsőházból, és a kocsim felé ballagok, azon gondolkodom, hogy a két és fél órás beszélgetés egyáltalán nem emésztette fel egy cseppnyi energiámat sem. Sőt, mintha fel lennék töltődve. Kellemes volt egy olyan szkeptikusnak, mint én. S hogy hiszek-e eztán a jóslatokban? Majd az idő megmutatja.
