Madaron ápolják a hagyományokat. Érdekes dolog ez, mert csak azt kell ápolni, ami beteg. Madar azonban köszöni, jól van, az utóbbi időben elfeledkezett ugyan pár jó szokásáról, de mindenki életében vannak alvó időszakok. Most viszont egyszerre indult meg előre és visszafelé...
A régi Komárom megyei Madar sok száz éves település. És gyönyörű! Nevét onnan kapta, hogy 1198-ban Imre király ide telepítette madarászait, így lett Madarászó Madar. Nem csoda, hogy azóta sok minden ködbe veszett, a madariak nemigen tudják, mikor bukkantak fel először meséikben a jótét boszorkányok, mikor sutyultak a Sutyú-völgyben, vagy ki hozta be az azsúrmintás abroszt... (© Fotó: Dömötör Ede)
A „kúcsos kalács”, ami volt, nem volt, s most megint van! Tipikus madari különlegesség a kúcsos, amit a lakodalmasok osztogattak a faluban...
Matusek Ida pillekönnyű kúcsos kalácsa
Madaron az egyik legismertebb „kúcsossütő” Matusek Ida, aki csak az ötvenes éveiben tanulta meg a technikát.
– Komáromban dolgoztam egy zöldségesboltban – meséli Ida néni. – Nyakamon volt a háztartás, a gyerekek, így hát nem iparkodtam megtanulni a sütést. Ám amikor láttam, hogy az egyik asszony is tudja, a másik is tudja, csak én nem tudom, elhatároztam: mégis megtanulom. Amúgy a kalács tésztájában nincs semmi különleges, de az összetekerés!
Az a nagyon különleges! A kúcsos kalácsot hagyományosan az esküvőkre sütötték. Az esküvő napján már kora reggel kötényt kötöttek az asszonyok, sürögtek-forogtak, sütötték a kalácsot, hogy aztán minden kíváncsiskodót és vendéget meg tudjanak vele kínálni. Madaron a mai napig elképzelhetetlen az esküvő a „kúcsos” nélkül: a templom melletti iskola udvarán felállított asztalokról kínálják...
Aki lépett!
Ezer év az ezer év, nagy idő, nagy múlt! A hagyományokat viszont éltetni kell, másként kikopnak, ahogy elfogynak az idősek is, akik a szemtanúk voltak. Majd a másik vagy a harmadik lépni fog: ebben bíztak a madariak... S így is lett, valaki bizony lépett.
Madaron megindult a hagyományok újrakeretezése: újraindult a Csemadok, az ovisok ismerkednek a dalaikkal, az ifjú pár is megkínálja a falu népét „kúcsossal”.
Ildikó hazatér Bécsből
Történt ugyanis, hogy Berecz Tóth Ildikó, akit mindig gyötört a honvágy, hazaköltözött Bécsből, ahová nemzetközi közgazdaságtanból szerzett diplomájával ment ki.
„Úgy terveztem, ha egyszer gyermekeink lesznek, akkor Madaron telepszünk le, hogy a gyerekek itthon gyökeret és szárnyakat kapjanak. Így hát hazatértünk a féléves ikerfiaimmal. Aztán csak ültem otthon, és vártam: azt vettem észre, hogy Madaron nincsenek kulturális programok. Kiderült, hogy a Csemadok pár évvel ezelőtt mély álomba merült. A polgármester úr biztatott, ébresszük fel, én pedig sosem voltam ijedős, hát belevágtam” – meséli.
A madariak pedig egy idő után csak kapkodták a fejüket: mi ez a nagy pörgés egyszeriben? Hol egy koncertre jött a meghívó, hol egy könyvbemutatóra.
Először csak szállingóztak a nézők, de a tavalyi elfeledett mesterségek napján már voltak vagy kétszázan. A helyi mesterek pedig bemutatták, miként lesz a vesszőből kosár, a gyapjúból nemez, hogyan kell kifeszíteni az íjat, cifrázni a hímzést...
Jó itt élni!
Ildikó egész úton mesélt nekünk, hol a Felső-tó kellemeiről, hol arról, hogy a madari utcáknak beszédes nevük van, a Fehérpor út például a nevét az utat ellepő fehér homokról kapta, amelyben régen a gyerekek szívesen játszottak. Mesélt még a vadban gazdag erdőkről, a hatalmas disznótoros családi ebédekről; s közben melegség áradt a hangjából.
Elhittük neki, hogy Madaron kivételesen jó élni, és gyermekei majd ugyanolyan összetartozásban fognak létezni a világban, mint ahogy ő él a testvéreivel. Gyerekkorában ugyanis úgy nevelték őket a szüleik, hogy mindig, minden pillanatban tudták, kik ők és honnan jöttek: ők a madari magyarok!
Ki volt Édes Gergely?
Az első tanító Madaron egy Antonius nevű katolikus plébános volt az 1500-as években. Később a református kisdiákokat külön okították betűvetésre. Több száz évig egy falábakon álló kis harang kongatása jelezte a tanítás kezdetét. Nagy törést jelentett a második világháború: egyszerűen nem volt tanító, mind odavesztek a fronton. Csak 1950-ben szólalhatott meg ismét a templom kis harangja, jelezve, hogy ideje beülni a padokba...
Az iskola különben a Madaron született Édes Gergely (a képen) tiszteletes-költő nevét viseli: az interneten keresgélve sok hangulatos versét megtaláltuk az 1800-as évek elejéről...
S ha már a hagyományoknál tartunk, nekünk a legjobban az tetszett, hogy az iskola négy ügyes pedagógusa helytörténeti olvasókönyvet és munkafüzetet állított össze a Felvidéki Magyar Értéktárral együttműködve. S ebből nem hiányozhat a madari lakodalmas, de a többi éltetett hagyomány sem. (Most szeptembertől tíz kis elsőse lesz a madari iskolának; így az eddigi 75-ös létszám nagyjából marad is.)
„A madarak csevegési miatthegyek oldali csengnek. Szép hallgatni miként zeng valamennyi madár...” (írta Édes Gergely
Czékus Mária azsúrterítője
Az azsúrozásnak több száz éves hagyománya van a faluban. A 83 éves Czékus Mária az utolsó, aki jártas az azsúrozásban. Mozdulataiban ott van hét évtized tapasztalata, ahogy a dobra kifeszített gyolcsból kihúzza a szálakat, s a rések széleit körbeszövi, tekeri a hímzőfonállal... A szép munka titkát édesanyjától leste el. (A titok neve pedig szeretet. Mert csak szeretettel lehet szépen dolgozni.) Régen nagy becsben tartották ezeket a terítőket.
Mária néni, hacsak nem volt munka a földeken, tizenkét éves korától fogta a tűt, és azsúrozta a szépséges abroszokat...
– Ha elvégeztük a munkát odakint, akkor összejöttünk, szép időben kitettünk a kertbe egy asztalt, és hímeztünk, beszélgettünk. Sokat varrtak az asszonyok eladásra is. A nagyobbak az asztalra kerültek, a kisebbek meg a vitrinekbe. Egész szetteket hímeztünk, a legtöbbször fehér anyagra, de később elterjedt a rózsaszín meg a kék is. Egy tizenkét személyes abroszon hónapokig dolgoztunk. A mintát kis kockák és nagy kockák adták ki, meg van a cipóminta, ez kis, kidudorodó négyzetekből állt össze. Nekem nem kellett kirajzolnom a mintát, ment az már fejből is. Az utóbbi öt évben viszont nemigen fogtam tűt a kezembe, nekünk meg, a családnak van már elég: abroszok, terítők, párnahuzatok. Sajnos, ezt a hagyományt nem viszik tovább: nagyon úgy néz ki, hogy nem tudom kinek továbbadni a tudást – meséli Mária néni.
Több mint 200 éves azsúrmintás terítőket is őriznek a templomban.
A Napocska Óvoda
Az óvodában a gyerkőcök két nagy bőrönd körül forgolódnak, amelyekből zsinóros kiskabátok, fehér ingecskék, pergő szoknyácskák lógnak ki. A kicsik pipiskednek, pörögnek, forgolódnak, most ugyan nem fellépésre mennek, hogy a nagyok is láthassák, milyen ügyesek – nekünk öltözködnek.
Felhangzik az első dalocska, az Itt a tavasz, gyerekek; mi pedig kimegyünk, hogy megnézzük őket. A gyerekek arcán öröm. Ötven éve, hogy a ma 1300 fős községben átadták az óvoda épületét. Akkoriban még két magyar (mert ebben a faluban a magyar az magyar, nem fele ilyen, fele olyan) osztályban tanították a kicsiket.
Ma már csak egy osztályuk van, mert kevesebb a gyerek, de azok most is magyaros motívumokkal díszített termekben nevelkednek. Szabó Gabriella igazgatónő elmondja, hogy volt egy idős, aprócska néni, Szűcs Etel, aki annak idején bejárt az óvodába, és végtelen szelídséggel mesélt a kicsiknek a régi madari gyermekjátékokról. Igazából neki köszönhetik, hogy tovább tudják vinni és éltetni az Eltörték a hídunk lábát, az Éla, éla, Éluskát, valaminta többi gyermekdalt és játékot.
A madari lakodalmas
Hogyan zajlott? A násznép pénteken a kora esti órákban elvitte a vőlegény és a menyasszony házához az ajándékot, ahol megvendégelték őket paprikás csirkével, hurkával és kolbásszal. Szombat a mulatság napja volt. A vőlegény a vőféllyel déltájban elment a muzsikusokhoz.
A ceremónia a bokrétatűzéssel kezdődött, amit a menyasszony koszorúslányai végeztek, majd a násznép elindult a menyasszonyos házhoz a menyasszonyt kikérni.
A vacsora hét óra tájban kezdődött, ahol minden fogás előtt a vőfély verset mondott. A hajadon lányok pedig a menyasszonnyal eljárták az „árgyélustáncot”. Ezután a menyasszony átöltözött menyecskeruhába, kontyba tűzték a haját, kendővel bekötötték a fejét – úgymond „felbujázták” az új asszonyt.
A menyecsketáncot a vőfély kezdte. Táncolt az új asszonnyal, a tánc után pénzt dobott egy letakart tálba. Másnap a lakodalmas háznál a közeli rokonok összesereglettek a „tyúkverőre”, amikor is ettek-ittak, miközben előkészítették a menyasszony stafírungját.
A fehér templom
A falu kőtemplomát a török megszállók mecsetté alakították – meséli Fišer Angéla, az egyház gondnoka.
2004-ben Németországból 1098 síppal felszerelt Führer-orgonát vásároltak, majd egy új karzatot építettek, mert a régin nem fért el...
– Miután az oszmán sereg visszavonult, két falat felhasználva a gyülekezet felépített egy pompás gótikus templomot. Mindez az 1600-as évek végén történt: a templom 16 község – a környező falvak, Bátorkeszi, Búcs, Mocs, Hetény, Csúz – híveit szolgálta. Vasárnaponként nagy volt a jövés-menés, jöttek a hívek lovon, szekéren, kocsin, hogy részt vehessenek az istentiszteleten. A szájhagyomány szerint a Perbete és Szentpéter felől érkezőket az ellenreformáció hívei többször meglesték és megverték: ezt a hegyet a mai napig Les-hegynek hívják.
A falut 1763-ban nagy erejű földrengés rázta meg, a templom súlyosan megsérült. Ekkor a helyiek Mária Teréziához fordultak támogatásért, majd musttal és mézzel térítették meg az adományt.
Később tűzvészek martalékául estek a falak, de a madariak végig makacsul ragaszkodtak a templomukhoz, és mindig újjáépítették.
Mikor a húszas években újjáépítették a madari templomot, a templomtoronyba beköltöztek az új harangok.
A legutóbb most, a századfordulón. Vagy tíz évig folyt a helyreállítás – a végén kaptak egy lebegő fehér templomot.
A templom éke az építészeti elemekkel díszített klasszicista szószék.
A mesemondó
Takács István rajongott a mesékért. És mondta is a meséket. Asztalosnak tanult, de míg más férfiember meccset vagy krimit nézett a tévében, ő magyar népmeséket. Mint mondja, azokat szereti a legjobban – meg a helyi meséket.
Ezek zömében állatmesék, de némelyikben feltűnnek a boszorkányok is. S nem akármilyen boszorkányok, mert a madari Sutyú-völgyben söprűnyélen repkedő boszorkányok nem voltak gonoszak.
Talán mert az itteniek azt gondolták, hogy a világnak ezen a szépséges pontján semmi, még a boszorkányok sem lehetnek rosszak. A madari mesékben különben ott szerepelnek a falut övező dombok, völgyek, erdők is, s több bennük a vidámság és a jó, mint általában a népmesékben.
A Sutyú-völgy
A lagzikban a kúcsos mellé jó kis madari bor dukált. Borból pedig ezen a tájon soha nem volt hiány. S hogy honnan jött a szőlő? Az izsai római katonai tábor légiósai beleszerettek az itteni dimbes-dombos tájba, és a hazulról hozott szőlőtőkéket itt ültették el... A festői szépségű Sutyú-völgy nevét a szőlőprésről kapta: a préselést itt „sutyulásnak” nevezik.
Csókás Gellért hangulatos pincéje.
S hogy miért van itt is szükség hagyományéltetésre? Az utóbbi időben sok pince került idegen tulajdonba: de az idegenek csak pihenni jönnek, a tőkéket sorsukra hagyják. Pedig egy adat szerint a madari szőlősdombok régen vagy kétszáz borospincét rejtettek. A régi fahordókat máig megőrizték, de újabban a borok korszerű, rozsdamentes acéltartályokban érlelődnek.
