Új téma, hogy ki ír hitelesebben a nőkről, a női író vagy a férfi író? Egy férfi ugyanúgy meg tudja ragadni egy nő lelkivilágát, bele tud helyezkedni a lelkivilágába, bele tud bújni a főhősnő bőrébe? Ma erről nagy viták folynak, a középpontban pedig a női írók állnak.
Polgár Anikó műfordító, irodalomtörténész, ma a Selye János Egyetem oktatója. (Előtte a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének a docense, később a Comenius Egyetemen tanít.) Verseket ír, mellette latin, görög, finn, cseh és szlovák irodalmat fordít. Dunaszerdahelyen él, két gyermek édesanyja, férje Csehy Zoltán költő, egyetemi oktató.
Polgár Anikó
Mit ér a nő, ha könyvet ír? – erről faggatjuk Polgár Anikó (46, Dunaszerdahely) egyetemi tanárt, akinek kedvenc témája a női irodalom és a női írók.
– Hogy látja, egy nő jobban tud azonosulni egy női íróval, mint egy férfi íróval?
– Egy nő és egy férfi máshogy olvas női írót, de férfi írót is. Mi otthon össze tudjuk vetni a kettőt, hiszen a férjem is irodalmár. Én egy férfi író művét is tudom női szemmel, anyaszemmel olvasni. Nem biztos, hogy egy férfi is ugyanazokat az elemeket emeli ki egy műből, mint egy nő. Persze, ezt nem mindig kell oppozícióként felfogni. Nádas Péter például nagyon szépen írt a szoptatásról, pedig nem élte meg. Ám egy jó író sok helyzetbe bele tudja élni magát. Vannak persze dolgok, amelyek kimondottan zavarók női szemmel, míg a férfi írókat nem feszélyezi. Például engem nagyon zavart, ahogy Tőzsér Árpád írt a nőkről.
– Mi volt benne zavaró?
– Naplókról van szó, de van bennük egy patriarchális szemlélet. Ahányszor megemlít egy női könyvet, annyiszor leírja, hogyan néz ki az írója. Véleményezi, hogy szerinte szép-e vagy csúnya – még akkor is, ha nyolcvanéves a szerző. Kiemeli, hogy „ronda, bár díjat kapott”. Ellenben, ha férfi íróról van szó, nem nézi a külcsínt. Egy irodalmi műsort, melyben nők társalogtak nőkkel, „menzeszszagú” beszélgetésként jellemez. Azt várja a nőktől, hogy csak az anyaságról, a nőiségről írjanak; mert egy nő ne akarjon túl okos lenni.
Régi sztereotípia, hogy a logikus gondolkozás a férfiak sajátja. Sokszor még a nők is férfias jegynek tekintik magukban az intellektust...
– Ez mit jelent pontosan?
– Lesznai Anna költőnő például sokszor elmélkedik arról, hogy ő mennyire köztes lény. Kimondottan a nőiségét megélő írónő volt. Azt írja, hogy a kétneműség állapotát egy nő akkor tudja megélni, amikor fiúgyermekkel várandós. Vállalja az asszonyi lényét, az anyaságot, a szerelmet, de elsősorban nem női dolgokról ír. A naplóiból kiderül, hogy gondolkodó, intellektuális ember volt. Mégis azt mondja, mintha az asszonyi mivoltából kivetné az intellektusa, amit férfiasnak nevez. Az irodalomtörténészek mindig kiemelik – ha egyáltalán megemlítik a költőnőt –, hogy Lesznait Ady karolta föl.
– Adynak kellett őt felkarolnia, hogy komolyan vegyék?
– Ez így működött abban a korban. Egy nő akkor érhetett el sikereket, ha a férfi írók hajlandók voltak befogadni maguk közé. A szerkesztők is mind férfiak voltak. Ady megírta, hogy nővérévé fogadta Lesznait. Ám azt is hozzátette, hogy „szószátyár, mint minden asszony”. Bár elismerően írt Lesznairól, azért csak megemlíti a sztereotípiát, hogy az asszonyok szószátyárok.
– Gyakori téma, hogy kevés női író van a múltban, s így a kortárs női íróknak nincs mire visszatekinteniük.
– Meg vagyok győződve róla, hogy ez így van. Gyökértelennek érezhetik magukat a női írók, ugyanakkor előkeresik a maguk hagyományát. Menyhért Anna, Zsadányi Edit, Borgos Anna és Szilágyi Judit a Nyugat női íróival foglalkoztak, és az elfeledett női hagyományt akarták bemutatni. Menyhért használja a „búvópatak” fogalmát. Mintha a költőnők egyfajta búvópatakot alkotnának.
– Kik ennek a búvópataknak a tagjai?
– A Nyugat első nemzedékből származó Lesznai Anna hatott a harmadik nemzedékes Hajnal Annára. Hajnal hatott Nemes Nagy Ágnesre, Nemes Nagy pedig Gergely Ágnesre. Ebből is látni, hogy a nők megtalálják egymást a hagyományban. Weöres Sándor felesége, Károlyi Amy például Emily Dickinsont fedezte fel magának. Az írófeleségek egyébként külön kategóriát képeznek, mert sokszor csak így, költőfeleségként maradtak meg a köztudatban.
– Mit érdemes tudni ezekről a beskatulyázott írófeleségekről?
– Radnótiné Gyarmati Fanni visszatartotta a naplóját, hogy csak halála után jelenjen meg. Először az volt a célja, hogy a férje munkásságát segítse a háttérinformációkkal, de közben íróvá nőtte ki magát. Női problémákról írt, házasságon belüli szexualitásról, gondokról, vetélésekről. Devecseri Gábor felesége, Huszár Klára nem író volt, hanem operarendező – de ő is megírta az emlékeit. Érdemes megfigyelni, hogy élte meg ugyanazt a helyzetet ő és Devecseri...
Huszár Klára
– S hogyan élték meg? Gondolom, teljesen máshogyan...
– Egyszer például Babits Mihálynál és szintén író feleségénél, Török Sophie-nál voltak látogatóban. Devecserit nem különösebben érdekelte Török Sophie, Babitsra viszont úgy nézett, mint költőfejedelemre. Semmi hétköznapit nem jegyzett le a látogatásról – a feleséggel ellentétben. Huszár Klára észreveszi, hogy Babitsék kamaszlánya elmegy otthonról ebédidőben, és mivel nincs bejárónőjük, Török Sophie-nak mindent egyedül kell csinálnia. S nem egy nagy gazdasszony. Török Sophie cigarettával a szájában hozza be a galuskát, a hamu pedig rápotyog az ételre... Mindebből Devecseri semmit nem észlel: csak függ áhítattal Babitson, közben szed, és eszik a hamuval szórt galuskából. A női író tehát másra fókuszál, másra fogja rányitni a szemét. És ha a férjével ugyanazt a galuskás tálat is nézik, nem ugyanazt látják.
Babits Mihály Török Sophie-val
– Milyen volt a régi írófeleségek viszonya? Volt köztük szolidaritás, összekacsintás?
– Ezek a nők irigyek és féltékenyek voltak egymásra, ha a másik férje jobbat alkotott. Kosztolányiné Harmos Ilonának van egy írófeleségekről szóló portrésorozata. Ironikusan, s bizonyos tekintetben rosszmájúan írt az írófeleségekről; mintha írófeleségnek lenni külön szakma lenne. Leírta, mi mindent kell tudnia az írófeleségnek. Megemlíti például, hogy Török Sophie-t a testi-lelki higiénia teljes hiánya jellemezte. Sophie egyébként próbált a férfiakkal egyenrangúként viselkedni. Kosztolányiné csak Márai Sándor feleségét, Lolát nem kritizálta.
– Mit gondol, mikor lesz Hajnal Anna vagy Lesznai Anna érettségi tétel?
– Az irodalomoktatás jócskán le van maradva. Én azt gondolom, el fog jönni az idő, amikor Kaffka Margit is érettségi tétel lesz, nem csak Móricz Zsigmond. Meggyőződésem, hogy Kaffka is ugyanolyan nagy író. A változáshoz nézőpontváltásra van szükség. Ez folyamatban van, hiszen a bölcsészkaron és a pedagógiai szakmában is nagy arányban vannak hölgyek. Viszont időbe telik, míg a pedagógusok vagy az olvasók átnevelődnek.
A tankönyvek általában csak a férfi írókat említik. Még mindig akadnak olyan irodalomtörténészek, akik nem olvastak Szabó Magdát, mert elkönyvelték, hogy „az lektűr”. Nem tudják, hogy ugyanolyan nagy műveket írt, mint Ottlik Géza, mert nem nevelték beléjük. Amíg egy író nem szerepel a tankönyvekben, addig a diákok azt gondolják, hogy kevésbé jelentős.
– Előfordult azért az irodalomban, hogy a nőiség előny volt, és nem hátrány?
– A Nyugat első nemzedékéből maradtak fenn ilyesféle anekdoták. Egy dilettáns író bevitte Móricz Zsigmondhoz a művét, nem közölték. Majd beküldte vele a feleségét, s akkor már közölték. Amiben, ugye, némi lesajnálás is volt. Nemes Nagy Ágnes próbálta elterelni a figyelmet a szépségéről. Nem azért szeretett volna bekerülni az irodalomba, mert csinos volt...
Kosztolányiné Harmos Ilona
– Mi az, ami elárulja egy íróról, hogy női író?
– Sok esszé született arról, mitől női irodalom a női irodalom; például attól, hogy „fehér tintával”, vagyis anyatejjel van írva. Nem vagyok benne biztos, hogy ez megállapítható a stílusból. Inkább azt gondolom, hogy a női írónak a nézőpontja más, női. Ez megnyilvánul a tárgyválasztásban, abban, hogy mit emel ki a környezetéből.
– Miért számítanak a naplók, levelek, érzelmes versek, önéletrajzok női műfajoknak – éppen ezért szélen levőnek, marginálisnak?
– Sokan megbélyegezték ezeket a műfajokat, mert azt gondolták, hogy nőiesek. Emiatt a férfiak még a saját naplójukra is úgy tekintettek, hogy „az” nem férfias. Érdekes módon eleve az irodalmat is nőies foglalatosságnak tartják. Ha egy kisfiú olvasgat, mellette autókkal játszik, biztosan a második elfoglaltságot tartják fiúsabbnak.
– Mi a véleménye a „női irodalom” kifejezésről?
– Gyakran úgy vélik, alacsonyabb rendű státuszt takar. Ha „író” vagyok, akkor egyenjogú tagja vagyok az írótársadalomnak. Ha viszont „írónő”, akkor csak írogató nő lehetek. Egy háziasszony, aki mosogat, főz és mellesleg írogat is. Ezért is próbálták bevezetni a „női író” és a „férfi író” fogalmát. Ha van egy antológia, melyben csupa nő szerepel, akkor azt írják rá, hogy női irodalmi antológia. Ám, ha kizárólag férfiak vannak benne, akkor irodalmi antológiaként hivatkoznak rá.
Tóth Krisztina és Rakovszky Zsuzsa is hangoztatják, hogy őket ne női íróként ítéljék meg. Így akarják megóvni magukat a megbélyegzéstől. De az biztos, hogy mindketten női irodalmat művelnek, mivel műveikben a női nézőpont érvényesül. Mindenki a maga emberi nézőpontjából ír: így egy nőnél a női tapasztalatok jelennek meg.
– Hogyan határozná meg önmagát? Női író vagy író?
– Pályakezdőként én is tapasztaltam, hogy a nőiség kihangsúlyozásában van valamilyen megbélyegzés. Nem lehet letagadni a női jegyeket, és nem is akarom. Nem tudom elképzelni, hogy ne arról írjak, ami én vagyok.
– Az irodalom hatással van arra, hogy milyen a nők megítélése. Ugyanakkor az, hogy mire tartják a nőket, befolyással van arra, hogy milyen szerepük van az irodalomban...
– Ez körbe megy, mint a tyúk meg a tojás – nem tudjuk, melyik van előbb. Az egyik befolyásolja és támogatja a másikat. Szapphó például egy olyan városállamban élt, ahol a nőknek is lehetett írói szerepük. Később már alig vannak női írók az antikvitásban, mert olyan városállamok jöttek létre, ahol a nőknek nem volt lehetőségük íróvá válni. Ha az intézményrendszer támogató, akkor lesznek női írók.
