A medvehagyma kb. március közepétől április közepéig (végéig) szedhető. Az út melletti erdőkben hazánkban is szinte mindenhol megtalálható. Az első lépés tehát, hogy cipőt húzunk, kosár vagy táska (ha lehet ne műanyag, mert a növény könnyen befulladhat) kézbe, és irány az erdő! (Egy fő maximum 2 kiló levelet szedhet!)

A medvehagyma levelei a gyöngyvirág leveleihez hasonlítanak (könnyen összetéveszthetők, bár a mi környékünkön a két növény nem igen terjedt el együtt), de a szárát vagy levelét megtörve csalhatatlan hagymaillatot áraszt. Virágzásakor az egész erdő „illatozik” a hagymaszagtól. A legjobb még virágzás előtt szedni a növény levelét, de úgy, hogy a hagyma a földben maradjon, hogy jövőre is szedhessünk.

a-medvehagyma-kezdo.jpg

A medvehagyma (Allium ursinum – Cesnak medvedí)

Újra reneszánszát éli ez az egész Európában termő, rendkívül értékes, mégis igénytelen növény. A nevét arról kapta, hogy a barna medvék szívesen fogyasztják, még a földből is kiássák.

Könnyen összetéveszthető a májusi gyöngyvirág és az őszi kikerics mérgező leveleivel, ezért a medvehagyma gyűjtésekor nagyon elővigyázatosnak kell lenni! Legkönnyebben az illatáról tudjuk felismerni, mert az leginkább a fokhagyma illatára hasonlít. Fűszernövényként használjuk, de nem mellékes a gyógyhatása sem.

Erdőkben, ligetekben nagy telepeket alkot, kedveli az enyhén savas talajt és a félárnyékot. Április-májusban virágzik, s mivel évelő növény, ha a hagymáját nem szedjük fel, akkor a következő években is kihajt. Zöld, a gyöngyvirágéra emlékeztető, 15-25 cm-es, fokhagymaillatú leveleit gyűjtjük. A levelek akár 40 cm-re is megnőnek.

Felhasználása
Számos betegségre van gyógyító hatással, és az sem mellékes, hogy közben kellemesen fűszerezi az ételt. Nyersen feldarabolva salátákhoz adhatjuk, vajas kenyérre rakhatjuk. A spenóthoz hasonlóan is elkészíthetjük. Leveseket, burgonyához fűszerezhetünk vele. Az olaszok által oly kedvelt, nálunk is divatossá vált pestót is készíthetünk belőle.

Gyógyhatása
A medvehagyma  szerves kénvegyületeket -alkilcisztein-szulfoxidokat – tartalmaz, és jelentős a C-vitamin-tartalma. Hatása hasonló a fokhagymáéhoz. Baktérium- és gombaölő (bizonyítottan hatással van a staphylococcus aureusra és a candida albica gombára), a parazitákat is elpusztítja. Légúti betegségek kezelésére is alkalmazzák.

a-medvehagyma-virag.jpg

Jótékony hatással van az emésztésre, vérnyomás- és koleszterinszint-csökkentő, Enyhe vérlemezkeösszecsapodás-gátló hatása is van, amivel gátolja a vérrögképződést, de vérzékenységet idézhet elő, ezért nem ajánlatos műtétek előtt fogyasztani.

Akik véralvadásgátló gyógyszereket szednek, csak orvosi felügyelet mellett ehetnek medvehagymát, hiszen a növény a gyógyszer hatását felerősíti. Nőgyógyászati panaszokra is alkalmazzák. Nemcsak a gyógyulást segíti elő, de a betegségek megelőzésben is sikeresen alkalmazzák. A teljes szervezetre tisztító hatást gyakorol, ezért is része a tavaszi méregtelenítő kúráknak. Tisztítja a vért, a vesét és a húgyhólyagot. Vízhajtó hatású.

elofizetes_uj_no.png

A tartósítása

Krémmé turmixolva üvegben, vagy fagyasztóban kis dobozokban tárolva. Aszalással is lehet próbálkozni, bár az íze, szerintem, úgy kevésbé finom. Szárítani próbáltam, felfüggesztve hideg, sötét helyen, de sajnos ez nem jött be. A legpraktikusabb és időt kímélő mélyhűtőben csokorban, zacskóban tárolni (pogácsában, kenyérben, mártásokban, salátákban is remekül helytállt az így „téliesített” medvehagyma).

MEDVEHAGYMAKRÉM

A leveleket szárastul kicsit átmossuk, a nedvességet papírtörlővel vagy konyharuhával valamelyest felitatjuk. Ezután turmixgépbe tesszük, olajat öntünk rá, és nekiállunk turmixolni. Nagyon-nagyon nehezen pépesíthető növény, így hosszú percekig tart, és sok „piszkálgatással” jár, mire a folyamat elkezdődik. (Kitartás!) Utána viszont már csak adagolni kell a gépbe a többi levelet. Ízesíthető sóval, de akár zöld fűszereket és diót is tehetünk bele. Ha a krém elkészül, öntsük tiszta üvegekbe, locsoljuk meg egy kis olajjal (fedőréteg), és az üvegeket zárjuk le.

Hűvös helyen fél évig is szépen eláll. Kenyérre kenhető, vajba vagy túróba keverhető, szószokat is ízesíthetünk vele. 

MEDVEHAGYMA-SALÁTA 

Bármilyen salátába kiváló, nem túl intenzív íze és gyomorbarát mivolta miatt. Csak össze kell tépkedni a levelet, és irány a saláta. 

MEDVEHAGYMA PÁROLVA 

A megmosott, feldarabolt hagymaleveleket pici vízben megpároljuk. Ha leturmixoljuk, akkor főzeléknek lefagyasztva tárolhatjuk, ha pedig levéllel szeretnénk eltenni télire, akkor szószokba, rakott ételekhez adhatjuk. A párolt medvehagyma íze egyáltalán nem intenzív, közelít a spenót semleges zamatához.  

a-medvehagyma-salata.jpg

MEDVEHAGYMÁS-TONHALAS PENNE

Amíg a penne megfő, elkészítjük az ízesítését is. Egy szálakra vágott vöröshagymát és egy felkarikázott paprikát megsütünk, hozzádobunk egy kis tört diót, majd hozzámelegítjük a fagyasztóból kivett csokor, kisebb darabokra szeletelt medvehagymát. Legvégül pedig az egészet összekeverjük egy doboz tonhalkonzervvel. Nagyon finom.

–varga–
Cookies