Megfagyott a táj

Ingerszegény világunkban úgy vártuk a mesebeli hótakarót, mint még soha. Hóval együtt lett értelme a télnek, született meg szívünkben a remény, hogy van még szépség ebben a világban.

Idén megadattak a séták a zúzmarás fák között. Mi a Dunát fényképeztük és a holtágak menti nádasokat. Dömötör Ede fényképészünk kelt útra, hogy megmutassa a természet magasságait. Mert igen, a természetnek vannak mélységei, lásd a ronda koronamumust – de magasságai is. Ez utóbbiakat képviseli a fotókon is látható havas táj.

Az idei koronás havazásokra emlékezni fogunk, míg csak élünk. Nincs annak mása, mikor hó födi a magaslatokat, a fákat, a házakat és az utakat.

S netán még a nagy vizek is befagynak. A hó betakar és elfed, ezt már sok híres író megírta.

Eltünteti a kopár ágakat, a városban a ronda épületcsonkokat, és eltünteti a rengeteg szemetet, műanyagot. Felfelé stilizálja és tisztába teszi a világot.

Elfeledkezünk a feketeségről és a nagy bűnökről vagy gyengeségekről.

Apró kristályai ékszerként ragyognak a nap fényében vagy az ostorlámpák fényzuhatagja alatt.

A felnőttek, akiknek még volt gyerekkoruk, szánkózásokra és nagy hócsatákra emlékeznek, mikor hatalmas hógolyókat gyúrtak, és sárgarépaorrú hóembert építettek. A hógolyó tömött hópelyhekből volt az igazi, nem satnya porhóból. A lányokat meg megmosdatták, hogy szépek legyenek vagy férjhez menjenek...

Biztos, hogy 2021 havát nem fogjuk elfelejteni, annyira vártuk.