Tej, kenyér, hús: az előrejelzések szerint minden drágulni fog. Azt mondják, a fogyasztó akkor jár jól, ha közelebb megy a termelőhöz. Ez azt jelenti, hogy megpróbál egyenesen tőle vásárolni.
Ha üzletbe megyünk, akkor a bérleti díjat, a rezsit, a szállítást, az eladók munkabérét is mi fizetjük, az üzemeltetés sincs ingyen – és persze, az üzletláncnak profitot is kell termelnie. (Amit aztán kivisz az országból, nem helyben költi el vagy forgatja vissza, hisz az összes nagy lánc külföldi tulajdonban van.) Ezt mindet a mi zsebünk bánja. Ha üzletben vásárolunk, az mindig többe kerül, mint mikor kimegyünk a termelőhöz.
(© Tanaka Tatsuya)
Japán példa!
Arról nem is szólva, hogy csak akkor tudjuk, hogy mit eszünk, amikor ismerjük a saját gazdánkat. Ebből kiindulva a japánok a hetvenes években elindítottak egy kezdeményezést. Pár japán háziasszony összefogott, s arra kért egy helyi gazdát, termelje meg a családjaiknak a vegyszermentes rizst, búzát, zöldséget. A Teikei – Összefogás – névre keresztelt mozgalom annyira sikeres lett, hogy mára a japán háztartások negyede helyi gazdához csatlakozva szerzi be a főzés alapanyagait.
A japán példa nyomán egyre több hasonló termelői-fogyasztói csoport alakult a világban. A csatlakozó családok elkötelezték magukat egy gazda mellett, aki a biztos vásárért cserébe helyben termesztett, finom zöldséggel, gyümölccsel látja el őket. A tagok ellátogatnak a családhoz, megismerkednek a kertészkedéssel, gyerekeik is látják, hogy milyen kemény munkával jár az egészséges élelmiszer előállítása, megbeszélik, hogy még milyen zöldségeket vonhatna be a termesztésbe. Sokan kapálnak, egyelnek is, segítenek a gazdájuknak. A helyi kosár egyre gazdagodik, sok helyen méz, tojás, kenyér is van már benne. A termelő hírlevélben előre jelzi, miből mennyit szállít majd.
Mifelénk is akadtak hasonló kezdeményezések – de mindig elbuktak a vásárlókon. Akik nemigen akarják megérteni, hogy nem gyárban vagyunk, a zöldség szezonális; s néha nem jó a termés barackból, de rengeteg a paradicsom; hogy mindig csak azt kaphatják, ami a gazdánál megterem.
Pedig ma már a friss hazai áru a sláger, ahogy kezdődik márciusban a hazai termények időszaka, retekkel, újhagymával... Magyarországon már működnek hasonló „bevásárlóközösségek” (15 van belőlük, egy-egy gazdálkodó 40-80 családot lát el). Divattá vált a főzés, és a tudatos vásárlók a helyi friss alapanyagokat helyezik előtérbe.
Az is gond, hogy kevés a kistermelő, mert sokan kiöregedtek, vagy a munkaerőhiány miatt abbahagyták. Nálunk a vásárlók nem szerződnek le előre, de azért sokan kijárnak falura, s egy-egy ismerős kistermelőtől szerzik be a zöldséget, a csirkét, kolbászt. A tudatosság és az elköteleződés azonban még hiányzikezekből a kapcsolatokból.
Palóc Piactér!
A tavalyi Covid-járvány időszakában hírt adtunk pár kezdeményezésről, weboldalak indultak, melyeken a zöldségtermelőket szerették volna összehozni a vevőkkel, mert nem találkozhattak. Sok közülük kifúlt vagy átalakult, s inkább csak kézműves dolgokat közvetítenek. Jámbor Mónika (Nagytúr) a Palóc Kistermelői Piactér nevű Facebook-csoportjában hasonlóval próbálkozott. Szerette volna összehozni az eladót és a vásárlót.
Online vásár: igen, ma már ilyen is van! Mónika évekig Ipolyságon dolgozott, az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ irodájában: többek közt fesztiválokat, kulturális rendezvényeket szerveztek. A mai napig hálás a lehetőségért, hisz kinyílt előtte egész Nyitra megye. Rengeteg fantasztikus embert megismert, ekkor létesített egy adatbázist az amatőr kézművesekről, kistermelőkről... Ebből a kútfőből táplálkozik a mostani „Palóc Piac”.
Jámbor Mónika
– Az ötlet egy kedves baráttól, Kendy Évától származott, aki szerkesztő-riporter – meséli Mónika. – Ő vetette fel, hogy létre kéne hozni egy csoportot kistermelők és kézművesek számára. A virtuális piactér elsősorban a Palócföldre, ezen belül az Ipoly mentére fókuszál. Segítünk a régióban tevékenykedő kistermelőknek és kézműveseknek, hogy megtalálják vásárlóikat. Tavaly áprilisban indultunk. A csoport házirendjét közösen dolgoztuk ki Évával, majd meghívtam a helyi termelőket. Az elején napi 2-3 órát foglalkoztam a közvetítéssel: most már önjáró a rendszer, a tagok hívják meg az új tagokat. Egyre többen csatlakoznak távolabbi településekről is. Csoportunk nagyjából 2700 tagot számlál.
– Mit tartalmaz a házirend? Mire kell odafigyelni a tagoknak?
– Kendy Évát idézve: Ez egy kedves, jó hangulatú és segítő szándékú közösség! Követelmény a fotó, a termékmegnevezés, illetve hogy hol lehet vásárolni és mennyiért. Számomra hatalmas öröm, mikor azt látom, hogy az egyik amatőr cukrász a másiktól rendeli a 3D-s tortadíszeket. Összedolgoznak. Pontosan ez a célja a csoportnak. Ismerjük meg egymás munkáját, és támogassuk egymást. A kolbászos a cukrászt, a cukrász a kisállattenyésztőt.
Figyelünk, hogy a mennyiség ne menjen a minőség javára. Volt már elutasítás is. Amúgy egyre keresettebbek a háztáji termékek és a környezetkímélő módon előállított élelmiszerek. Nagy az érdeklődés például az adalékmentes kovászos kenyér vagy a házi sajt és túró iránt.
– Melyek a leggyakoribb portékák?
– A házi készítésű sütemények, torták mennek a leginkább. Egyre többen keresik a húskészítményeket, a befőtteket – a lekvároktól kezdve a füstölt húsig. A háztáji kisállatoknak, valamint a gyógynövényeknek is piaca van. Mostanra kialakult a kistermelői és kézműves gárda, tagjaik kisebb-nagyobb szünetekkel megjelennek a termékeikkel. Kétszer szerveztünk élő piacot is.
