Ha Nagykürtösről Losonc felé utazunk, elhaladunk egy kis község, Alsósztregova mellett. Ha van egy kis időnk, álljunk meg itt, érdemes. Nemrégiben ugyanis a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma Jarábik Gabriella vezetésével kívül-belül felújíttatta a gondozásukra bízott Madách-kastélyt.
Látványos irodalmi emlékhelyet alakítottak ki, ami nem csupán azok számára lehet érdekes, akik szeretik az irodalmat, hanem bárkinek. Ahogy a mosolygós tárlatvezető, Kovács Barbara fogalmaz: A tragédiában lehet bízni... Mindenkit megérint.
Ugyanis ez a kastély nagy írónk, Madách Imre szülőhelye. Itt töltötte el élete nagy részét, itt is halt meg. És itt írta meg irodalmunk egyik legnagyobb kincsét, Az ember tragédiája című színművét. Ha felkeressük a kastélyt, mindent megtudhatunk Madáchról. De nem amolyan unalmas, szájbarágó módszerrel, hanem úgy, hogy közben magunk is részesévé válunk nagy írónk életének, és magának a színműnek is. A tárlat hatásos, a modern eszközök a mai tinédzsereket is megszólítják. Jó érzés hallani, hogy a szlovák érdeklődők pont olyan rácsodálkozással távoznak innen, mint a magyarok. Sikerült méltó emlékhelyet kialakítani, amelyet közösnek érezhetünk. (Alsósztregova mindig is szlovák ajkú község volt, maga Madách is – a német, a francia, az angol, a latin és az ógörög mellett – tökéletesen beszélte a nyelvet.)
Aki 13 évvel ezelőtt erre járt, még egy lepusztult épület talált itt, elavult kiállítással. Aztán 2002 júliusában Jarábik Gabriella vezetésével megalakult Pozsonyban A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma. Fél év múlva, 2003 januárjában átvették a Madách-kastély gondozását.
– Az épület kívül-belül felújításra szorult – mondja Jarábik Gabriella. – A falak átnedvesedtek, télen nem volt fűtés, az ablakok alig záródtak, az irodában vacogtunk. Ha valaki idetévedt, bútorraktárt láthatott, pár tablóképpel. Itt, a magyar irodalom remekművének szülőhelyén nagyobb hangsúlyt kaptak a környékbeli szlovák nemzetébresztő irodalmárok, mint maga Madách. Egyértelmű volt, hogy lépni kell.
Jarábik Gabriella és munkatársai óriási kihívás elé néztek: hogyan és főleg miből újítsák fel a kastélyt? Először is épületkutatásokat kellett végezni: felmérték, hogy mennyire károsodott az épület (2004).
Aztán pénzt kellett szerezni (2005) a felújítási tervdokumentáció elkészítéséhez (2005-2007), amivel a lévai Papp Zsolt PROART kft.-jét bízták meg. A rendkívül tehetséges, fiatal építészmérnök nevéhez több műemlék felújítása is fűződik.
– 2008-ban kaptuk meg az építkezési engedélyeket – mondja Jarábik Gabriella. – Vajon honnan lesz pénzünk a kivitelezésre? A kérdésre hamar megszületett a válasz: használjuk kiI az EU-s pályázatokat. Múdra Rozália, a Kassa Megyei Önkormányzat akkori hivatalvezetője, valamint Tuba Lajos, a Somorjai Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója segített megírni a pályázatot. A csesztvei Madách-kúriával – itt élt egy ideig Madách Imre a feleségével, Fráter Erzsébettel – közösen pályáztunk a projektre. Nem túlzás: két évig dolgoztunk a pályázaton, lobbiztunk, ahol csak lehetett, mire végre elfogadták. 2010. október 1-jén kezdődhetett el a felújítás, amelyet 2013. január 31-én fejeztünk be.
Balról jobbra: Kovács Barbara, Jarábik Gabriella, Danka Veselovská.
Mindezzel egy időben elkezdték átrendezni a belső teret. Közös, szlovák és magyar szakemberekből verbuvált csapat dolgozott rajta (akár a felújításon). A szakmai csoportot Praznovszky Mihály irodalomtörténész vezette. A kiállítás kurátorai dr. Kovács Anna irodalomtörténész és dr. Holčik Štefan történész voltak.
A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma szorosan együttműködik a Petőfi Irodalmi Múzeummal, amely a Magyar Irodalmi Emlékházak Országos Szervezetét (MIRE) működteti. Általuk kerültek kapcsolatba a látványtervezőkkel, Koczka Istvánnal és munkatársával, Juhász Tiborral, akiknek már több magyarországi irodalmi emlékház belső terének felújítása köszönhető. Rajtuk kívül sokat segített a Szlovák Kulturális Minisztérium és a Szlovák Nemzeti Múzeum. A megújult kiállítást 2014-ben adták át.
– A felújítás ideje alatt nagy támaszom volt Danka Veselovská – mondja Gabriella. – Évtizedek óta ő a Madách-kastély felelőse, és ma sem cseréltem le őt másra. Itt lakik a faluban, szlovák nemzetiségű, de tud magyarul. A kastélyt teljes mértékben a magáénak érzi, sasszemmel óvta, vigyázta, hogy a munkálatok a legnagyobb rendben haladjanak. A másik ember, akivel nagyon jól jártam, az Barbara. Itt nagyon kell ügyelni arra, hogy tökéletes legyen mind a magyar, mind a szlovák tárlatvezetés. Nos, Barbara eredetileg tolmács, ráadásul a lelkesedése határtalan.
Ha ma belépünk a kastélyba, jobbra találhatjuk az irodát, valamint a három vendégszobát (arra az esetre, ha kutató vagy előadó érkezne), a vizes helyiségeket és egy kiskonyhát. Lent, az előcsarnokban található egy számítógép is, amelynek segítségével a kutatók helyben rámehetnek arra a weboldalra (www.madach.mtak.hu vagy www.konyvtar.mta.hu/digitalisgyujtemenyek), amelyet a Madách-kastély az MTA könyvtárának levéltárával közösen működtet.
A weboldalon három nyelven (magyar, szlovák, angol) olvashatunk Madách Imre életéről és műveiről, a Madách-kastély történetéről. A másik oldalon, balra, a tárlatot tekinthetjük meg. A kiállítás két egységből áll. Az első rész Madách életét dolgozza fel. Érdekesség, hogy a kastély eredeti, 19. századi berendezéséből szinte semmi sem maradt meg. (Madách unokája, Flóra asszony ezeket a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Sajnos, az a rész, ahol a Madách-örökséget tárolták, a második világháborúban megsemmisült.)
Viszont Madách unokaöccse, Balogh Károly részletes leírásokat és rajzokat készített a kastélyról. Ennek alapján igyekeztek mindent visszaállítani. Mindez dr. Štefan Holčík érdeme, aki a korabeli berendezési tárgyak szakértőjeként évekig járta a bécsi, a pozsonyi és a budapesti zsibvásárokat, amíg rá nem talált a korabeli „hasonmásokra”.
Hogy mit jelent ez pontosan? Például az az íróasztal, amelyet a kiállításon láthatunk, nem ugyanaz az asztal, amelyen Madách a fő művét egykor megalkotta, de szinte ugyanolyat sikerült beszerezni. Az asztal tetejére olyan tintatartót és tollat helyeztek, amilyennel Madách írhatott. Az íróasztalon, illetve körülötte a földön – az író kézírásának másolataival – papírdarabkák hevernek szerteszét. Madách ugyanis cédulázva dolgozott. Feljegyzéseit témák szerint csoportosítva őrizte, de csak addig, amíg a szóban forgó mű el nem készült. Akkor megsemmisítette őket, vázlataival, fogalmazványaival együtt. Vagy: nagy írónk szeretett pipázni, és pipáit a pipatóriumon tartotta.
Ennek a bútordarabnak megmaradt az alja, de az unokaöcs rajzai alapján egy ügyes asztalossal elkészíttették az elveszett felső részt is. Aztán a dolgozószoba falát valaha a tékozló fiú története díszítette, a rézmetszetek sajátos felfogásban, a 19. század francia ízlésének megfelelően készültek. Ezek a képek eltűntek, de Holčík professzor beszerzett egy tematikailag hasonló, francia stílusú, korabeli (tehát igen értékes) rézmetszetsorozatot. Ugyanilyen részletességgel, igényességgel rekonstruáltak minden további négyzetmétert.
Az első öt terem tehát a történeti hűségre és a korabeli hangulat megragadására törekszik. Megtudhatjuk, milyen volt az „Oroszlánbarlang”, ahol a nagy mű született, ahol Madách nap mint nap álomra hajtotta a fejét, és ahol meghalt. Megtudhatjuk, milyen politikai-társadalmi életet élt, hogyan nézhetett ki a könyvtár és a családi levéltár. Megismerhetjük azt a két nőt is, akik meghatározóak voltak Madách életében: a szigorú, de szerető édesanyát, és a cicomára hajlamos, csalárd Fráter Erzsébetet. Ahogy lépésről lépésre előrehaladunk a termeken, mind több és több jelzéssel találhatjuk szembe magunkat, amelyek mind erőteljesebben utalnak Az ember tragédiájára. Szabályosan érezzük, ahogy közelebb kerülünk hozzá.
Elérkezünk a központi terembe, a kastély „szívébe”: a szalonba. Ez az a helyiség, amely élővé, kulturális központtá varázsolja az emlékhelyet. Kisebb rendezvényeket, komolyzenei koncerteket, író-olvasó találkozókat is tartanak itt, a környékbeliek pedig előszeretettel használják esketési teremként. A látogatók szeretik ezt a termet, és nemcsak azért, mert szép, hanem valahogy a sajátjuknak is érzik. A szalon falait felhők borítják, pont, mint a mennyországban! Igen, itt bizony már beléptünk az első színbe.
Ebből a teremből egy sejtelmes kapun keresztül jutunk át a kiállítás második egységébe. Itt történik a színmű „bemutatása”. Érdekes kérdés: hogyan lehet egy színpadi művet kiállítás formájában bemutatni? Teremről teremre haladva kerül megjelenítésre az egyes színek mondanivalója. Biztos vagyok benne, hogy ez egy 10-12 éves gyerek figyelmét is magával ragadja: ha közel lépünk hozzá, itt-ott váratlanul megmozdul valami; máshol hangeffektusok kísérnek bennünket; illetve több helyen találkozhatunk interaktív táblákkal is. Sőt, a kastély 31 pontján QR-kódokat (kétdimenziós vonalkód) helyeztek el, amelyeket a gyerekek leolvashatnak az okostelefonjaikkal, így az itt látottakat, hallottakat szó szerint zsebbe tehetik, és hazavihetik.
Innen kijutunk a két részt összekötő folyosóra, amelyen Kass János metszet-, Zichy Mihály és Nagy Zoltán grafikasorozata tekinthető meg. Ezeket a rendkívül értékes alkotásokat Az ember tragédiája ihlette meg. A folyosó elején interaktív táblákat helyeztek el, amelyekről többek közt megtudhatjuk, hogy a magyar irodalom e remekművét közel 40 nyelvre fordították le. A legtöbbször angolra és németre, háromszor fordították szlovákra, de megjelent olyan nyelveken is, mint finn, katalán, jiddis vagy arab.
– Az én kedvenc részem az alagsori rész – vezet lefelé Jarábik Gabriella. – Ugyanis itt a gyerekek el is játszhatják, amit fenn megtudtak.
Bevallom, nekem is nagyon tetszik a dolog: a pincében felállítottak egy miniszínpadot, háttér-függönyökkel, kockákra varázsolt díszletekkel. Sőt, ha a lurkóknak van kedvük, előre elkészített kosztümökbe is beöltözhetnek. És már hogyne lenne kedvük!
A tárlatvezető szerint rendkívül szokták élvezni. Végül szintén az alagsori részben találhatók a közösségi helyiségek. Itt a gyerekek többek közt puzzle-ból kirakhatják Madách arcát vagy a kastélyt, de rendszeresen tartanak itt kézműves foglalkozásokat, húsvét-, illetve karácsonyváró rendezvényeket is. A fő, hogy a ház élettel teljék meg...
Nem csodálom, hogy a Madách-kastély látogatottsága az utóbbi években 90 (!) százalékkal növekedett. Hozzá kell tenni, hogy van a községben egy wellness-szálló is, amely az itt található meleg vizes forrásra épült. A szálloda és a kastély igyekszik együttműködni.
– Még nem dőlhetünk hátra, még mindig van mit csinálni – mondja Jarábik Gabriella. – A jövőben a kastély mellett található hatalmas park felújítása vár ránk. Elképzeléseink szerint pár év múlva játszóterekkel, sétálóutakkal, kis színpaddal szeretnénk az alsósztregovai Madách-kastélyt a turisták számára még vonzóbbá tenni.
A felújított emlékhely nemrégiben két rangos díjat is kiérdemelt. Az egyik a Pamiatky a múzeá nevű szaklapnak az év műemlék-felújítási díja, amelyet 2013-ban kaptak meg, kifejezettem az épület renoválására. 2014-ben pedig a Főnixben, az év kulturális műemléke versenyben oklevelet és a közönség díját nyerte el a kívül-belül teljesen megújult Madách-kastély.
