Az első gyerek születése előkelő helyet foglal egy az életmódváltozások rangsorában. Ha ugyan nem a legelső helyen áll. A szakemberek szerint minden kapcsolat legnagyobb próbája a gyermek. A gyerek érkezésével mutatkozik meg leginkább, milyenek vagyunk.
Panna mondta: „Addig elképzelni sem tudtam, hogy egy serpenyővel képes vagyok fejbe vágni a férjemet.”
Egy hétfő reggel – másfél évvel korábban
Panna tovább mesél:
– Fél hatkor felkelek, kimegyek pisilni, a konyhában iszom egy pohár ásványvizet, és zsupsz, vissza az ágyba. Nyolckor cseng az ébresztőóra, egy negyedórát még heverészek, aztán megyek a fürdőszobába, szép nyugodtan megmosom a fogam, megfésülködöm, aztán visszasétálok a hálószobába, kinyitom a szekrény ajtaját, és tizenöt-húsz percig válogatok a ruháim között. „Megint nincs mit fölvennem” – mormolom magamban, mire a barátom jót nevet az ágyban. „Főzz nekem egy teát, légy szíves” – mondja. Félóra múlva megkérdezi: „Készen van a tea?” Kimegyek a konyhába, hát látom, hogy a tasakot ugyan bekészítettem a pohárba, de elfelejtettem leforrázni. Mit tehetek, a páromat egy puszival kiengesztelem, és rohanok munkába. Persze hogy elkésem.
Egy hétfő reggel – most
– Fél hatkor felkelek, tejet melegítek a fiamnak, átcsomagolom, azután nekiállok reggelit készíteni. Mialatt a fogamat mosom, a gyerek az etetőszékben ülve telemorzsázza a konyhát, és a mandarint a hajába dörzsöli. Gyorsan felkapkodom a ruháimat, ami épp a kezem ügyébe kerül, nekiállok megkeresni a fiam pelikános zokniját, mert ezért toporzékol. Közben a földre dobja a műanyag tányárkáját, ami azt jelenti, befejezte az evést. Nekiállok felöltöztetni. A mobilomat majd szétszedi, miközben megpróbálom ráadni a pulóverét. A táskámba dobálom a holmimat. A pelikános zoknit nem találom, ezért a zsiráfos harisnyanadrágot adom rá. Hol a nadrágja? Hol a cipője? A plafonon vagyok.
Hová raktam a táskámat? Hol a málnás üveg? A kesztyűje?? A táskámból előhúzom a pelikános zoknit. Hogy a fenébe került ide??? No, még az autókulcs… A hálóból a férjem álmos hangja hallatszik: „A teámat megfőzted?” Nyilallás a gyomromban, és lelki szemeim előtt megjelenik a drágám feje felé repülő tányér.
Elkezded gyűlölni
Magda huszonhat éves. Idősebb barátja ugrált örömében, amikor meghallotta, hogy gyerekük lesz – de Magdát kicsit összezavarta a terhesség. Misivel jó volt a kapcsolata, szép kis lakásban éltek, éppen most talált olyan munkát, ami érdekelte is. A gyereket nem tervezte. De éppen új fogamzásgátlóra tért át, és a csere nem sikerült. Misi felelősségteljesen állt hozzá: szerzett egy nagyobb lakást, és nekiállt átalakítani. Magda gondos feleség volt, reggelit készített Misinek, minden este meleg vacsorát főzött. A terhességi tanfolyamon igyekezett ugyanolyan lelkes lenni, mint a többi kismama.
A baba születésekor minden megváltozott. Éjjelente Dávidka háromóránként felébredt szopni, és hatkor kelt. Magda az éjjeli etetéskor mindig átvitte a nappaliba, hogy Misit ne zavarják, mert Magda jó feleség akart lenni. Fél év múlva azonban mély karikák sötétlettek a szeme alatt. Megpróbálta jelezni Misinek, hogy néha ő is felkelhetne éjjel a gyerekhez, de Misi ezt elengedte a füle mellett. „Tegnap éjjel, amikor átvittem Dávidkát a nappaliba, Misi felült az ágyban. Végre megértette!, sóhajtottam, de csalódtam. Misi csak mordult egyet, hogy sose tudja rendesen kialudni magát, aztán a másik oldalára fordult” – meséli Magda.
A kialvatlanság egyre ingerültebbé tette Magdát. Misi ezután is elvárta a megszokott kiszolgálást. Igényelte az elkészített reggelit és a meleg vacsorát, és amikor Magda este virslit főzött neki, Misi megmorogta. Viszonyuk egyre romlott. „Sose tételeztem volna fel, hogy kiabálni is tudok Misivel – mondta Magda. – Legközelebb hozzávágom a fazekat, ha szólni mer a vacsora miatt.” Tagadhatatlan, hogy a gyerek születése mindig változást hoz a párkapcsolatba. Az első jel az, hogy az asszony gyűlölni kezdi a férjét, és előfordulhat, hogy egy napon hozzávágja, ami éppen a kezében van. De van egy jó hírünk is: idővel mindez elmúlik – hacsak nem szakítanak és válnak még a rendeződés előtt.
Versenytársak lesznek
Szép, szép, ha a nő gondos feleség és anya akar lenni, aki egyedül is győzi a tennivalókat, senkitől nem kér segítséget. A gyerek születése után azonban nem győzi idővel és energiával. A szervezést a terhesség alatt el kell kezdeni, és a változtatásokat a gyerek születésének pillanatában be kell vezetni. Ha nem így történik, a későbbiekben az alapvető jogok kiharcolása is kemény küzdelembe kerül. Gyermeteg dolog azt remélni, hogy a férjnek magától is eszébe jut, hogy segíteni kellene… És ekkor következik, mikor a házasfelek mérleget készítenek, hogy „én ezt meg ezt csinálom, te meg csak ezt meg ezt”. A férjek felsorolják, hogy az ő dolguk a munkába járás és a pénzkeresés, az asszonyok viszont felsorolják az elvégzett házimunkát, a gyerek körüli tennivalókat, és összehasonlítják, kinek mennyi ideje marad pihenésre és alvásra. Az eredmény általában döntetlen, miközben azt az elvet, hogy „a gyerek előtt sose veszekszünk”, mind a ketten elfelejtik. És egyikük sem gondol arra, hogy az asszony – de a férfi is! – a szülés utáni depresszióval küszködik.
A férfiak sokkal nehezebben alkalmazkodnak a változó körülményekhez, mint a nők, ezért a férfiak szülés utáni depressziója jóval súlyosabb lehet, mint a nőké. Az ő bajukat az is tetézi, hogy a gyermek születése után senki sem figyel rájuk, és a nőnek sincs ideje törődni a faksznijaival. Az anya a gyerek érkezéséhez már a terhessége alatt hozzászokik – ugyanakkor a férfi számára a változás egyik napról a másikra következik be. Abban a percbe mellékvágányra kerül, amikor a bőgőmasina megérkezik a lakásba.
Fölösleges teherré válik, aki éjjel horkol, egy csomó szennyest hagy maga után, és irigykedve nézi, ahogy az asszony reggelit készít a gyereknek... Ráadásul a feleségben túlárad az oxitocin – ennek köszönhetően imádja és odaadón gondozza a bőgőmasinát, és a férjnek mindennel egyedül kell boldogulnia, szemernyi oxitocin nélkül. Durván hangzik, de az apa számára a gyermek eleinte amolyan játékmacska, akit idővel meg kell szeretnie.
A nők – tévesen – azt hiszik, hogy az apai érzés magától alakul ki a férfiakban. Ha megkérdezzük tőlük, hogy segítettek-e ebben a férjüknek, meglepetten néznek, és azt kérdik: miért, kellett volna? Ezért nem csodálkozhatunk, hogy az anyaszabadság alatt megugrik a férji hűtlenségek száma.
A statisztikák szerint az első gyerek születése a leggyakoribb válóok. Válásra a gyerek két és fél – hatéves kora között kerül sor leginkább. Ez azonban nem pontos adat, mert a párok 40-50 százaléka hivatalosan nem is köt házasságot.
Jó barátok lesznek
Kifizetődik tehát, ha a férfit előkészítjük az apaságra. Példa erre Éva, aki Pankától és Magdától eltérően semmit sem hagy a véletlenre, még a villamosok menetrendjét is a pénztárcájában hordja. Megtervezte az életét, előbb lefizette a jelzáloghitelét, azután azonnal férjhez ment, és betervezte a gyereket. A házastársi feladatok kezdettől fogva szét voltak osztva, az apát a születés pillanatában bevonta a gyerek gondozásába – és a rendszer azóta is működik, olyan pontosan, akár egy svájci óra. Éva férje nemrég felhívta a barátját egy munka miatt, de mivel annak is van gyereke, az első félóra a kismamgondok megvitatásával telt el.
„A férfiaknak egy új nemzedéke van születőben, amely úgy foglalkozik a gyerekekkel, mint régen az anyjuk” – mondja Éva. Neki nem karikás a szeme a kialvatlanságtól, a gyereke már kétéves, de ő nem ment át az „én mindent egyedül is győzök”, „egyszer majd neki is eszébe jut”, „gyűlöllek, utállak” fázisokon, ami igazán megérte azt a kis fáradságot, amellyel felkészítette férjét a gyerek érkezésére. Mert egyet tudni kell: a nőt megváltoztatja a gyerek születése, a férfit sosem. Aki ezt elhiszi, jól jár. Aki nem hiszi – úgy kell neki.
M. Melinda
