Mindenszentek és a halloween

Mindenszentekor a halottainkra emlékezünk: szeretett anyánkra, fürge járású nagyapánkra. Rendbe tesszük a sírjaikat, virággal díszítjük fel a hideg márványlapokat, gyertyát gyújtunk. A temető ilyenkor elvarázsolódik a sok-sok pislákoló mécsestől, a sírok közt bóklászó emberektől.

Ezen a napon egy percre mindenki megáll és elgondolkodik: Honnan jöttem – és hová tartok? Érdekes, hogy ugyanekkor az angolszászok maskarát húznak a fejükre, és egymást ijesztgetik. Ők is a halottakra gondolnak, csak egészen másként, mint mi. Náluk ez az a nap, amikor a halottak feljöhetnek a sírjaikból: lehull az élők és holtak világa közti lepel, és a bolygó lelkek szabadon kószálhatnak a föld színén. Ez aztán okot ad arra, hogy visítozva, hangoskodva megrendezzék az év legnagyobb álarcos buliját, melynek legfontosabb jelképe a töklámpás. 

Nálunk a halottak napja a kegyeletről szól. Ebbe nem fér bele a hejehuja. Ám az emberek az angolszász országokban is megemlékeznek elhunyt szeretteikről. Ezt a napot Memorial Day-nek hívják, és tavasszal tartják az USA-ban. (És igencsak furcsán néznének arra, aki táncolni akarna ezen a napon...)

A halloween

A kelta regékből ered. A druidák hite szerint október 31-e volt az óév utolsó napja. A kelták két évszakot ismertek, a nyarat és a telet. A tél kezdetét november elsején ünnepelték, ez volt egyben az új év kezdete. (A nyár május elsején kezdődött náluk.)

Az ő évkezdetük azonban nem volt olyan vidám, mint a mi szilveszterestünk. Ez a sötétség éjszakája volt, mikor a gonosz szellemek ellátogattak az emberek közé. A kelták azzal ijesztették el őket, hogy vicsorgó töklámpásokat faragtak, amelyekbe egy szál égő gyertyát tettek.

A családtagok szellemeinek pedig terítéket raktak ki az asztalra. (A skótok és az írek megőrizték ezt a hagyományt.) Ezen a félelmetes éjszakán Britannia-szerte a felnőttek jelmezekbe bújtak, és felvonultak, hogy távol tartsák az ártó lelkeket. Nagyon komolyan vették a felvonulást, a gyerekek először nem is jelenhettek meg rajta. Ez volt a samhain. (Samhain egyébként a kelták napistene volt, akit a legenda szerint rabságba ejtett a sötétség.) 

A samhaint felváltó ünnep neve Amerikában halloween lett (All Hallows‘ Eve – mindenszentek éjszakájának rövidítése). Amerikában először karórépából faragták a töklámpást, és megkeverték egy kis vuduval, és még a zombikat is belevették. (A zombik a vuduban a saját akarat nélkül mozgó, már oszlásnak induló élőhalottak. A fekete rabszolgák mesélhettek róluk először a fehér gazdáiknak.) Amerikában ma halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, és „Csokit vagy csínyt!” kiáltással szólítják a lakókat állásfoglalásra. 

Nagy Iván (Dunaszerdahely) etnológussal a halloweenről beszélgettünk.

– Ma már minden valamirevaló iskola töklámpás-kiállítást szervez, a vendéglők pedig töknapokkal és halloweenpartival kedveskednek vendégeiknek. 

– A tökkel kapcsolatos rendezvényeket különválasztanám a halloweenpartiktól. A töklámpás-készítés nem idegen tőlünk. Lévén ilyenkor terem, és a termés mindig több a kelleténél. Régen a magyar gyerekek és felnőttek is kifaragták a fölösleget. (Gondoljunk csak a tökkelütött, tökfejű kifejezésekre). Igaz, nagy jelentősége sosem volt a tökfaragás szokásának. Mostanában tényleg több helyen szerveznek „Tök jó!” napot. Azonban ezek a napok eltérnek az amerikai halloweentől. Az amerikaiak november 1-jéhez kötik a tökfej kidíszítését – mi pedig egész ősszel faraghatunk, csak épp aznap nem! Továbbá az ő tökfejeik a buli kötelező, rémisztő és félelmetes elemei – a mi töklámpásunk pedig inkább vidám őszi figura, levelekkel, terméssel díszítve.

Mi a tökfaragással magát az őszt ünnepeljük! Az ősz az elmúlás, a természet halálának időszaka. Ezért emlékezünk halottainkra ősszel, és nem például nyáron. Minden nép kialakította a saját halottkultuszát. Itt Európában a kelták hitvilága lett a mérvadó (ami még római elemeket hordoz, hisz a kultúrák egymásból táplálkoznak).

– A keltáknak köszönhető, hogy a halottak napja dátumot kapott. A kelták ugyanis meg voltak győződve arról, hogy november 1-jén megnyílik a túlvilág felé vezető kapu. A szellemek, holt lelkek ilyenkor szabadon csatangolnak a világban. Ugyanakkor a halál (a vég) egyben valami újnak a kezdete. Ezért egyszerre ünnepelték az elmúlást és az újjászületést, és „nagytermészetű” nép lévén örömtüzeket gyújtottak (ez a tűz pislákol ma a mi kis mécseseinkben), hatalmas ünnepi vacsorákat rendeztek, fedeztették az állatokat, valamint teljes odaadással szeretkeztek – az új élet tiszteletére. A keltáknál ez a nap – a samhain – végül a legnépszerűbb és legjelentősebb ünneppé nőtte ki magát.

– Hogyan szakadt el egymástól a két szokáskör? 

– A kelták az időszámításunk kezdetén költöztek ki a Kárpát-medencéből, és néhány száz évig tartó vándorlás után elsősorban a mai Anglia területén telepedtek le. A vándorlások korában a népek jöttek-mentek, a szokások változtak, de Európában maradt a kelta halottkultusz. A törekvő keresztény egyház nem tudott mit kezdeni vele, ezért jobbnak látta megszelídíteni. Pontosan 835-ben nevezték ki egyházi ünnepnek november 1-jét, és ez alapján mindenszentek ünnepén az üdvözült lelkekre emlékezünk. November 2-án pedig, a halottak napján, minden elhunytért elmondunk egy imát. Jelentőségét ma már elsősorban abban látjuk, hogy első napon a közelebbi, másodikon pedig a távolabbi rokonok sírját látogatjuk meg. Ilyenkor összejön a család, sok helyen étellel kínálják a messzebbről érkezőket. Az angolszász területeken azonban az egyház nem tudta megszelídíteni az ősi kelta kultuszt: az egykori samhainból kialakult a mai halloween (eredetileg All Hallows‘ Eve: minden szentek), amelynek főszereplője az azonos nevű, tökfejű, rongytestű, ijesztő figura.