Mire vágyik a férfi?

Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar: a férfi nőt, a nő férfit. (Ahogy azt Karinthy Frigyes is megírta.)

Kádár Szilvia (43) Magyarországon született, jelenleg Ekecsen és Győrzámolyban fogadja klienseit. A csallóközi nagyközséghez férje révén kötődik. „Az emberek többsége a hátán egy nagy zsákot cipel, melybe az évek során egyre több súly rakódik. Én kineziológusként abban segítek, hogy le tudják tenni ezt a terhet. Az ülések során a múlt emlékeivel dolgozunk, és feltárjuk a testi-lelki problémák okait. Hálás vagyok a klienseimnek, s hálás a szüleimnek, ugyanis az empátiámat és a szociális érzékenységemet nekik köszönhetem” – mondja.

Vajon milyen dilemmák foglalkoztatják ma a férfit? Mitől szenved? A férfi szempontjait járjuk körül Kádár Szilvia kineziológussal, aki tízéves pályafutása során több tucat férfit és nőt vezetett a kiegyensúlyozottabb élet felé. „Akár hisszük, akár nem, a férfiak is csak arra vágynak, hogy valaki szeresse és tisztelje őket” – kezdi in medias res. „Mindegy, hogy a kanapén férfi vagy nő ül velem szemben: a bajok tetemes részét az okozza, hogy az illető nem érzi magát szeretve... Az érzelmi intelligencia a „boldogan élünk, míg meg nem halunk” kulcsa! Kapcsolatainkat legnagyobb mértékben az érzelmi intelligenciánk befolyásolja. Egy magas EQ-val rendelkező személy szilárdabban helytáll a kritikus élethelyzetekben, és sikeresebben működteti a párkapcsolatait. S ami a legjobb: az EQ fejleszthető!”

Végszó: Ha bizonytalanul kötődünk, bármikor jöhet egy olyan kapcsolat, amelyik felébreszti bennünk a gyerekkorunkból hozott negatív sémáinkat. Ilyenkor borul az egész kártyavár, s fel kell építenünk magunkat újra...

A nyuszika megy a medvéhez a létrájáért, ám az út negyedénél megtorpan: „Áh, úgysem adja oda a létrát!” Megy tovább, de félúton ismét megáll: „Áh, úgysem adja oda a létrát!” Megy tovább, az út háromnegyedénél azonban ismét lejátszódik ez a jelenet. Mikor odaér a medve ajtaja elé, dühösen így szól: „Tudod mit, medve? Tartsd meg a hülye létrádat!” Hát így teszi tönkre az állandó gyanakvás az emberi kapcsolatainkat...

– Talán kezdjük az egyedülállókkal. Mivel keres fel a legtöbb szingli férfi?

– Nem értik, miért lehet az, hogy – bár kitartóan próbálkoznak – nem tudnak tartós kapcsolatot kialakítani. Vagy ha sikerül is, a kapcsolat zátonyra fut... Ezek a férfiak rendszerint azt élik meg, hogy nem elég jók a partnerüknek. Így a leggyakoribb kérdés, ami elhangzik: Mit csinálok rosszul? Mit tegyek, hogy végre megtaláljam a társamat?

– S valóban: mit tehetnek?

– Az egész nem a kezdete valaminek, hanem a végszava vagy a következménye. Ilyenkor általában a kötődéssel van baj: Vajon hogyan tudunk kötődni a másik emberhez? Minden ember úgy tud szeretni, ahogyan őt szerették. S annyira tartja magát értékesnek és szerethetőnek, amennyire gyerekként a gondviselője éreztette vele, hogy ő értékes és szerethető. Hároméves korig tart a korai kötődés szakasza. Ha az anya valamiért nem tudott a gyereknek elég figyelmet szentelni, esetleg a traumái miatt képtelen volt érzelmileg ráhangolódni, ott bizony kialakulhat a bizonytalan kötődés. Fontos tudni, hogy ez nem a szülő hibája, hiszen minden szülő annyit ad a gyermekének, amennyit adni képes! Mégis ettől szenvednek generációk óta az emberek: bizonytalanul kötődnek, így nem tudják elhinni, hogy szerethetők, vagy nem is tudják befogadni a szeretetet, mivel nem ismerik azt.

– Példával talán jobban megmagyarázható: hogyan befolyásolja a férfit az ő negatív kötődési sémája?

– Jár hozzám egy szingli fiú, aki régóta szeretne párkapcsolatot. De mindig, mikor végre fölcsillanna a remény, hirtelen beüt a krach... A legutóbbi találkozásunkon izgatottan újságolta, hogy jelenleg két lány is képben van: mindkettő intelligens, csinos és kedves, ám míg egyikükkel kiszámítható az ismerkedés, addig a másik hol eltűnik, hol felbukkan. A srác hiába vágyik stabil párkapcsolatra, mégsem a kiszámítható lányt akarja. A kiszámíthatatlan lányt találja szimpatikusnak, mivel gyerekkorából jól ismeri ezt az ambivalenciát. Mellette tökéletesen megélheti ugyanazokat a bizonytalan érzéseket, melyek – bár nem teszik őt boldoggá – ismerősek neki az édesanyjával való kapcsolatából! Természetesen én nem mondhatom meg neki, hogy melyik hölgyet válassza, de rávilágíthatok a hasonlóságra. Illetve feltehetem a kérdést: Melyik hozzáállás esett volna jobban ott, pici gyermekkorodban? Egy biztonságos kötődésű ember tudja, hogy a világban az egyetlen biztos pont ő maga. Mivel elhiszi, hogy ő fontos és szerethető, nem alkuszik meg olyan viszonyokkal, amelyekben játszanak vele, mint macska az egérrel. Nem kárhoztatja magát szenvedésre a kapcsolataiban.

– S mit lehet ezzel kezdeni? A kötődési stílusunk megváltoztatható?

– Ezek a programok szakember segítségével felülírhatók, de a gyógyulás soha nem megy egyik napról a másikra. Mindenképp fejleszteni kell hozzá az érzelmi intelligenciát. Hiába vezetünk vissza valakit a gyökereihez: például hogy a szülei állandóan veszekedtek, ezért nem tudtak rá jól figyelni... Ha a kliensben nem születik meg az elfogadás és a megértés, nem tud a sémáin változtatni. Ezért lehet az, hogy egy hónap után azzal jön vissza a srác: „Olyan jól indult, és megint vége lett.” Vagy fél év múlva még mindig ott áll egyedül, és nem érti, miért nem működik senkivel...

– Ma a nők azt szeretnék a leginkább megfejteni, hogy milyen nőt keres a férfi. Mire vágyik a férfi?

– A férfi klienseimtől kivétel nélkül azt hallom, hogy a kedves lányokat szeretik. A tekintet és a mosoly az első, ami megragadja őket. Nagyon nem mindegy, hogy mit látnak a nő szemében, tud-e az a nő mosolyogni a társaságukban. Hiszen a férfiban ott fut egy ősi program, hogy a nőt boldoggá kell tennie – a mosoly pedig tudat alatt azt kommunikálja felé, hogy igen, minden rendben van. Sok hölgy tévesen azt hiszi, hogy ha majd lefogy, esetleg elvégeztet magán ilyen-olyan szépészeti beavatkozásokat, akkor sikeresebb lesz a párkeresésében vagy a kapcsolataiban. Igen, ha a nők ezekre vágynak, akkor változtassanak, szépüljenek, de ne gondolja senki, hogy csupán ettől majd megoldódik az élete! A bájos arc és a tökéletes test csak a belépő, hosszú távon azonban nem elég! (Amelyik férfinak igen, az úgyis csak a testiséget keresi.) Komoly kapcsolatra az a nő a nyerő, aki mellett nyugalomban, tisztelve, szeretve érzi magát a férfi. Vagyis a szex fontos a férfi számra, ámde nem ez az elsődleges.

– Sok hiedelem él: az egyik ilyen, hogy hátrány, ha a nő okos. Az intelligens nők valóban megriasztják a párkereső férfiakat?

– A rövid válaszom: igen. Kivétel persze mindig akad, de ők vannak kevesebben. Egy határozott, magabiztos nő elsőre a legtöbb férfinak imponáló lehet, viszont hamar bekapcsolnak a félelmek: „Mit tudok én ennek a nőnek nyújtani? Hogyan lehetnék ebben a kapcsolatban én a hős, bátor férfi, ha ez a nő nélkülem is mindent beteremt?”

Az ilyesféle kapcsolódások többnyire akkor szoktak működni, ha a férfi intelligenciában és egzisztenciálisan a nő fölött áll – vagy legalább azonos szinten vannak.

– Ez azt jelenti, hogy a férfi nem is fog a „saját ligáján” kívüli nőknél próbálkozni?

– Ó, dehogynem! (Nevet.) Többnyire két verzió szokott előfordulni, ha a férfiak nem a „saját ligájukból” válogatnak. Egyik esetben a srácnak biztonságos a kötődése, ezáltal van egy egészséges önértékelése és önbizalma. El meri hinni magáról, hogy van annyira értékes és szerethető, hogy esélye lehet egy nála intelligensebb, csinosabb nőnél. A másik esetben a férfi érzelmi intelligenciája alacsony – és sokszor csak a fajfenntartás ősi ösztöne motiválja. Amikor meglátja az okos, szép nőt, nem azon fog töprengeni, hogy vajon felér-e a nő szintjéhez, egyszerűen csak a magáénak akarja. Ezek a közeledések szinte mindig a szexuális vonzalomról, nem pedig az elköteleződés szándékáról szólnak! Gyakran viszont más férfiak – akiknek lenne is esélyük – nem mernek próbálkozni, mert az önértékelésük alacsony, lejjebb taksálják magukat. Sok esetben a „kirakatcsaládokból” kerülnek ki ezek a bizonytalan kötődésű fiatalok, ahol látszólag minden rendben van. A szülők annyira szeretnének a gyereküknek mindent bebiztosítani, hogy egész nap hajtanak, épp csak a lényegre nem jut idejük, az együtt töltött időre. Egy biztos: felnőve nem ezek a fiúk lesznek azok, akik bátran, félelem nélkül randira merik hívni a lányokat.

– És mi lehet a lelki mozgatórugója annak, amikor a pasi állandóan olyan busz után fut, ami nem veszi fel? Teszem azt: csak azokat a nőket próbálja megközelíteni, akik számára elérhetetlenek.

– Ez egy nagyon fájdalmas önsanyargatás, melynek a gyökere megint csak a kötődési mintákban, valamint a szülőkkel való kapcsolatban keresendő. Ha a férfi gyerekkorában állandóan azt élte meg, hogy nem figyeltek rá és visszautasították, tudat alatt azokhoz a nőkhöz vonzódik majd, akiktől megkaphatja ugyanezt az elutasításérzést. Igazság szerint ez rossz érzés, mégis ez lesz ismerős neki. (Persze nem lehet általánosítani.) A keresgélés veszélyes is tud lenni, amennyiben a férfi nárcisztikus. Könnyen lehet, hogy azzal a szándékkal kezdi el ostromolni a „jó nőt”, hogy jól móresre tanítsa: pont úgy, ahogy anno az apja az anyját. A lány pedig, ha olyan közegből jön, ahol nap mint nap azt látta, hogy az apja szekírozta az anyját, szépen besétálhat a nárcisztikus csapdájába... A hasonlóan traumatizált mindig a hasonlóan traumatizáltat vonzza.

– Ez a jelenség a nőknél is megfigyelhető?

– A nőkre inkább jellemző, hogy megalkusznak. Annyira vágynak a biztonságra, hogy megelégednek a kevésbé jóval, az olyan kapcsolattal is, amelyik nem teszi őket boldoggá. Nem merik elhinni, hogy ők jobbat érdemelnének! Aztán eltelik öt-tíz év, talán már gyerekek is vannak, mire bevallják maguknak, hogy bizony boldogtalanok. S általában ilyenkor afférokba keverednek vagy „dobbantanak”... A megalkuvás különben nemcsak az érzelmi életre, de a szexualitásra is igaz. Statisztikák szerint tíz nőből egy jut el szex közben a csúcsra, a többség csak elhiteti a partnerével, hogy jó vele az ágyban. Nem merik vállalni a vágyaikat, mert félnek, hogy a férfi továbbáll, s ezzel elveszítik az anyagi hátterüket vagy a biztonságukat. A nők egy része annyira ki van éhezve szeretetre, hogy képesek felkínálni magukat – vagy épp beleragadni egy szeretői pozícióba, belemenni kudarcos kalandokba. Az, hogy ma annyi a magát tálcán kínáló nő, ugyancsak az elhagyatottságtól való félelemre vezethető vissza. S persze a szexedukáció hiányára! Mindaddig, amíg a nőket azzal fogják riogatni, hogy a szex egy félelemmel teli dolog (hisz nem kívánt terhességet vagy nemi betegségeket okoz), kevesen merik vállalni az érzéseiket. Ugyanúgy: amíg a férfiakat az internetpornográfia készíti fel a szexuális életre (ahol a nőnek minden öt percre jut három orgazmus, s a végén még csak telefonszámot sem cserélnek), borítékolhatóak a boldogtalan kapcsolatok.

– A jelenségnek kiváló tükre a közösségi média. A hatalmas inger áradat egyáltalán nem segíti a „nagy egymásra találást”...

– Sem a szinglikre, sem a párkapcsolatban élőkre nincs jó hatással a közösségi média. Rengeteg sztori jut el hozzám is arról, hogy ki kit lájkolt, kinek írogatott, hogyan bukott le. Viszont nem árt fenntartásokkal kezelni az online világot. Nemrég az egyik srác azzal jött hozzám, hogy a randipartnere kikosarazta őt, mert a lány észrevette, hogy nagy mellű bikinimodelleket lájkolgat. Hiába próbálta meggyőzni, hogy az csak egy lájk, különben is, neki a kis mell ugyanúgy tetszik... A lány annyira bizonytalanná vált, hogy inkább szakított.