Sok gyerek szeret táborozni, a szülő pedig gondban van, mert nem tud választani a kínálatból.
– Mitől jó egy tábor? – kérdeztem Szabó Csillát, az aranyosi magyar alapiskola pedagógusát, az aranyosi iskolai nyári táborok egyik vezetőjét.
(Fotó: Cséfalvay Á. András)
– Hat évvel ezelőtt pár ügyes kezű, lelkes kolléganővel indítottuk első kézművestáborunkat – kezdi. – Akkor még nem is gondoltunk arra, hogy ekkora sikerünk lesz. Sokan évek óta visszajárnak, szinte „velünk” nőnek. Olyanokat is fogadunk, akik különböző oknál fogva nem a bennlakást választják, hazajárnak aludni.
– Miért olyan népszerűek ezek a táborok?
– Szerintem azért, mert gyerekcentrikusak vagyunk. Úgy gondoljuk, az egész évi fárasztó tanulás után a gyerek végre szórakozni szeretne, és nem újabb „nemszeretem” feladatokkal találkozni. Nálunk csupán egy komoly szabály van: azt, amit a gyerek reggel elkezdett, estére be kell fejeznie.
Szeretem ugyanis, ha van mit megmutatni a szülőnek, a táborzárót pedig kiállítással kötjük egybe. A kis alkotó neve ott áll egy kis névkártyán, és köré rakjuk az alkotásait.
– A táborban azok a gyerekek is jól érzik magukat, akik kevésbé kreatívak, mert mindenki megtalálja a kedvére való elfoglaltságot. A „manó” csoportnak például – ahová az óvodás korosztályt soroljuk – igyekszünk könnyíteni a teendőin. Ők sok apró, látványos dolgot készítenek, ami hihetetlenül motiválja őket, mivel átélhetik az „én ezt megcsináltam, nekem ez sikerült” élményét. Ha közben elfáradnak, és máshoz van kedvük, ám legyen, semmi gond. Vannak fiatal segítőink, akik ilyenkor fociznak velük, vagy esetleg más mozgásos játékba vonják be őket. Esténként pedig jókat bulizunk, vagy csak egyszerűen beszélgetünk. Megdöbbentő, hogy a mai gyerekek mennyire vágynak egy kis beszélgetésre.
Szabó Csilla
– Melyik korosztály számára ideális ez a fajta tábor?
– Az óvodástól a tizenhat évesig mindenkit szívesen látunk. A szülőknek ajánlatos figyelembe venni a gyerek habitusát. Az a gyerek, aki szeret a figyelem középpontjában lenni, szerepelni, nem biztos, hogy jól fogja érezni magát agyagozás közben. Neki akkor inkább a színjátszó táborunk felel meg.
– Kevés helyen rendeznek színjátszó tábort. Mi ennek az oka?
– Tényleg nincs nagy választék. Ezért is van az, hogy színjátszó táborunkba Somorjától Léváig érkeznek gyerekek. Sajnos, hazánkban még gyerekcipőben jár a drámapedagógia. Anno én voltam az első pedagógus Szlovákiában, aki ebből írta a diplomamunkáját, később a zsámbéki főiskolán megszereztem a drámapedagógusi képesítést.
Jó volna bizony, ha a tanítóképző főiskolákon a drámapedagógia mindenki számára elérhető tantárgy lenne. Mert ugyebár a pedagógustól elvárják, hogy műsort tudjon szerkeszteni, szabadidős foglalkozásokat vezessen, miközben ennek praktikus mikéntjét nem tanítják meg vele.
– A tábort egyedül fogja vezetni?
– Á, nem. Három csoportban négyen fogunk dolgozni a gyerekekkel: Várady Nelli, a csallóközaranyosi iskola igazgatónője, aki szintén Zsámbékon szerzett képesítést, valamint Bahorec Ágota és Till Tímea.
– Angliában és a fejlett nyugati államokban a drámapedagógia rendkívül népszerű. Mi ennek a titka?
– A drámapedagógia segítségével az értékítéleten alapuló tudástartalmak személyessé válnak. Így a történelem, az irodalom, a vizuális és a zenei nevelés tananyaga nemcsak száraz ismeretanyag marad, hanem közvetlenül „megérzett” élményanyaggá válik. Ezek az ismeretek beépülnek a gyerek világképébe. Emellett a dráma számos képességet fejleszt: gondolkodási, nyelvi képességeket, az olvasás és az írás készségét, a szociális érzékenységet és – ami nagyon fontos – az érzelmi intelligenciát.
– Mi lesz az idei tábor központi témája?
– Tündér Ilona és Árgyélus királyfi történetével fogunk foglalkozni. Ez még mese ugyan, de a szerelemről szól, nagyon is érdekes módon. A mesét jelenetekre bontva fogjuk dramatizálni, szövegimprovizációkkal. A gyerekek ezt nagyon szeretik. A gyerekszínjátszó tábor végén pedig bemutatókat tartunk.
– Lelkesedéséből érzem, Önnek a tanítás a hivatása – és a szenvedélye is.
– Megpróbáltam pályát módosítani, és a másik szenvedélyemnek, a színháznak élni, de hét év után rettenetesen hiányzott a tanítás. Az immár évek óta sikeresen működő ÉS Színház rendezőjeként is dolgozom, és ezzel sikerült megtalálnom egy olyan harmóniát az életemben, ami elégedetté és boldoggá tesz. Igazság szerint az életem úgy alakult, hogy nem mentem férjhez, így minden energiámat a hivatásomra és a szenvedélyemre fordíthatom, ami a tanítás és a színház. Ezért is várom minden évben a nyári drámapedagógiai táborokat nagy-nagy izgalommal.
