Ismerős? Hétköznap, késő délután. A gyerekek éhesek, és hallani se akarnak rendrakásról. Játékról se. A kutya sétáltatása végképp nem jöhet szóba.
– Fáradtan keverem a gázon a vacsorát, fél kézzel a gyerekek óhajait teljesítem. Alig várom, hogy végre mindenki lefeküdjön. Akkor majd töltök magamnak egy pohár vörösbort, és nagyon fogok igyekezni, hogy ne ragadjon le a szemem öt perc után – mondja Szilvia. Közben hazajön a férje, és kedvetlenül bejelenti, hogy ma bizony az ujját se mozdítja. Leül a fotelba, és belemélyed a könyvébe (Ken Follett – két napja dicshimnuszokat zeng róla). Nem látja, mi történik körülötte, és hangosan sóhajt, ha a gyerek kérdez tőle valamit.
– Vacsora közben átszellemülten meséli, mi történt a könyvben, miközben én legszívesebben a fejéhez vágnám a tányért – fakad ki Szilvia. Végül a férj túléli a dührohamot, elsősorban azért, mert ugyan mit kezdene Szilvia egy holttesttel. De annyi elégtétele mégis van az asszonynak, hogy a fürdetést és az altatást átruházza a férjére. – Egy órával később pár korty bor és két bekezdés után lecsukódik a szemem. Pedig én már két hónapja olvasom a könyvet! Mit hányhatnék a szemére? Melózott, a regényolvasás nem bűntény, és a gyerekekkel is segített. Meg kéne tanulni, amit a férfiak olyan jól tudnak: mindenre van idejük. Talán bennünk, nőkben van a hiba.
A NŐKET
„Majd a mellékúton megyünk”
A nők frászt kapnak, ha ezt a mondatot hallják. Ülnek a kocsiban az egyre sűrűsödő forgalomban, s ha a férj vezet, előbb vagy utóbb úgy határoz, hogy nem a főúton folytatják a lassan araszoló kocsisorban, hanem letérnek az egyik mellékutcába, és majd kacskaringózva hazaérnek. Csakhogy más pasinak is eszébe jut ez a zseniális megoldás. És mivel a pasik gyűlölnek kérdezősködni, egyre inkább eltévednek...
Nem tudod, hova tettem a pénztárcámat (szemüvegemet, kulcsaimat)?
Ági összerezzen a munkahelyén, ahányszor megszólal a telefonja. Húszévi házasság után már tudja, hogy ha a férje hívja, akkor keres valamit. Általában olyat, amit letett valahová, de nem találja, és balgán azt hiszi, hogy neje biztosan tudni fogja. És többnyire eltalálja, mert például a pénztárcáját mindig a házimozi mellé szokta letenni. Eltalálta, aminek köszönhetően legközelebb megint hívni fogja a férj. Baj csak akkor van, ha szokatlan helyre tesz le valamit, mert azt már a feleség sem szokta megtalálni. A férj ilyenkor dühbe gurul, az asszony meg vérvörös lesz az idegtől.
Más: a férj nem igazodik ki a konyhában, nem tudja kezelni a mikrót. Ilyenkor kijelenti, hogy majd éhen hal, mert reggel óta nem evett, holott ott van a hűtőben az étel. Passzé!
Az elrejtett szennyesláda
A férfiaknak van egy gyártási hibájuk, ami nemzedékről nemzedékre öröklődik. Teljesen mindegy, hogy a kedves férj bohém költő vagy sikeres menedzser, akinek mindig kínos rend van az íróasztalán. Sem az egyik, sem a másik nem keresi a szennyestartót, amikor lehúzza a zokniját. A feleségek előre is bocsánatot kérnek leendő menyüktől, mert a fiukat sok hasznos és fontos dologra megtanították – például főzni, takarítani, sőt, mosni is –, de arra képtelenek voltak, hogy a piszkos zoknit ne az ágy mellé dobja.
Majd jövök
A férfiak kedvenc mondása. Ha megkérdezzük, mikor jönnek haza, megsértődnek. Az évek során egyre jobban elmérgesedik a helyzet, egészen odáig, hogy „majd jövök, amikor jövök”. Persze nem minden férfi ennyire nyers, de azt elmondhatjuk, hogy időpontok tekintetében valamennyien kibuknak. Mert a pasik ódzkodnak attól, hogy szót fogadjanak!
Majd megcsinálom, ha lesz időm
Csodálatra méltó, ha egy férfi otthon megjavít valamit. A szomszéd férfi nekiállt, hogy átfesti az ablakokat. Leszedte a belső ablakszárnyakat, és kirakta a folyosóra. „Nálunk ez lesz a válóok – mondta a szomszédasszony –, mert az ablakok már öt éve a folyosón állnak."
A FÉRIFIAK
„Én megmondtam!”
Valószínűleg (az esetek 99 százalékában) a nőnek van igaza, de az évek folyamán rájött, hogy kifizetődőbb bölcsen felülemelkedni az apró-cseprő botlásokon. Nem éri meg, hogy aztán a férj egész nap duzzogjon. Rosszabb a helyzet akkor, ha a feleség barkácstehetséggel megáldott (tudja, hogyan kell kicserélni a biztosítékot vagy megállítani a vízcsap csöpögését) – a férj meg kétbalkezes. A beleszólás, mármint a férj munkájába, sose vezet eredményre, csak sértődés lesz belőle. Ki hallott már ilyesmit egy férfi szájából: „Mekkora hatökör vagyok! Hogy is képzelhettem, hogy egyedül összerakom a szekrényt, mikor ehhez asztalos kell?!”
Takarítási mánia
Mindenki ismer olyan háziasszonyokat, akik a vendég háta mögött állva lesik, mikor fejezi be az evést. Ilyen asszony mellett a férj idegbeteggé válik.
Mert mi történik? Leteszi a félig kiivott vizespoharat, térül-fordul, és a pohár sehol. Már régen bent csücsül a kredencben a többi pohár között.
„Úgy szeretnék már egy ünnepi vacsorát!”
Főleg ilyenkor, nőnap táján hangoztatjuk előszeretettel. Ez a mondat is tilos. Tíz férfi közül kilenc retteg tőle. Pedig arra is van példa, hogy a férj rendre gyertyafényes vacsorákra invitálja a feleségét. Viki férje olyan volt, amilyen a nagykönyvben meg van írva: a nagyvonalú esküvő után hároméves idilli házasság következett, virágcsokrokkal. Sajnos, később kiderült: ezekkel leplezte kiruccanásait a luxusbordélyokba. Hogy meglegyen az egyensúly. A tapasztalat, sajnos, azt mutatja: házasságra inkább a kevésbé romantikus-gavalléros pasik az alkalmasabbak.
És akkor ő azt mondta...
Ha őrületbe akarjuk kergetni házastársunkat, akkor mondjuk el neki, miről beszélgettünk telefonon a barátnőnkkel. Ne sértődjünk meg, ha már a 2. mondatunk süket fülekre talál. Egy átlagos férfi gondolatai már a tizedik másodpercben valahol egészen máshol járnak. Tízévnyi házasság után se fogja tudni, hogy hívják a barátnő nagynénijét, aki azt az édes kis muskátlit adta két éve nyáron. Ha olyan férjünk van, aki ennek ellenére végighallgat bennünket, akkor legyünk tudatában: ennél nagyobb jele nincs az igaz szerelemnek...
Schnelzer Z.
