Az utóbbi évtizedekben jelentős változások történtek a családok szerkezetében: egyre több a válás. A gyerekek leggyakrabban az anyáknál maradnak, és az apák csak ritkán tudnak találkozni velük.
Megnyugtató látni, hány apa van manapság, aki minden követ megmozgat, hogy ne csak kéthetente láthassa a gyermekét, és készenlétben áll, ha az anya épp nem ér rá. Hosszú utat tesznek meg akár minden reggel, hogy óvodába/iskolába vigyék a gyerekeket, csak hogy legalább néhány percig találkozhassanak velük.
(© Sonny Kay)
Ne feledjük azonban, hogy az apai és a férfiszerepek ütközni tudnak egymással. Amikor az elvált férfi új társat keres, és nem ragaszkodik erősen a házasságból származó gyerekeihez, az új párkapcsolat kiépítésének időszakában igenis eltávolodhat tőlük. Ha azonban a szoros kapcsolattartás a jellemző, akkor nagy erőfeszítés összehangolni – akár csak időben is – a gyerekekkel, illetve az új kedvessel töltött időt.
Szerepkonfliktusok
Az egyik leggyakoribb probléma ilyenkor, hogy a választott nő szinte tudomást sem vesz erről az elkötelezettségről. Mármint arról, hogy az ő pasijának van egy másik családja is. Noha persze tudott róla, amikor kikezdett a férfival, de az elején úgy gondolta, majd valahogy megoldja a dolgot. Mellékvágányra állítja a régi feleséget, vele a gyereket is, hisz azokat a férfi már meghaladta, hisz elhagyta őket. Most ő az érdekes, ő van birtokon belül. Most ő van jelen!
Ilyen szituációkban a nő sok esetben komoly rivalizálásba kezd a gyerekkel, és azt figyeli, elég-e a csábereje ahhoz, hogy háttérbe szorítsa a gyermek fontosságát. Programokat szervez olyan napokra, amikor a gyermeké lenne a főszerep, és így abba a helyzetbe kényszeríti a férfit, hogy újra és újra választani legyen kénytelen közte és a gyerek között.
Így alakul ki tehát a szerepkonfliktus: ha a férfi mindig apaként dönt, akkor elhagyja újdonsült szerelme, ha viszont a szerelmét választja a gyereket megillető napokon is, akkor súlyos bűntudat és hiányérzet nehezedik rá.
A férfinak mindenképpen döntést kell hoznia. Ha a nő nem együttműködő, akkor nincs olyan megoldás, amiben a férfinek/apának mindkét vágya teljesülhetne, tehát nem alakul ki harmónia a személyiségén belül. Bárhogyan dönt, háborog a lelke. Ezt sokan azzal oldják fel – teljesen érthető módon –, hogy inkább új nőt keresnek, különös tekintettel arra, hogy az új nő a gyermeküket is elfogadja. (Legalább az elején.)
Természetesen ez a változat is veszélyeket rejt magában. Sok nő számol be arról, hogy – a férfi örömére – nyitottan közeledik a gyermekhez, ám aztán viszonylag rövid idő alatt beleragad a kvázi anyai szerepbe. Azt érzi ugyanis, hogy kimarad az udvarlási szakasz, elvesznek a kettesben eltöltött esték, hétvégék, és azonnal családi szituációba csöppennek. A mozaikcsaládok esetében ez az egyik legnehezebb helyzet, hogy az újdonsült pár tagjai nem élhetik meg egymással azt, hogy számukra csak a másik létezik. Mert mindig ott a másik család, a gyerek, akit nem lehet kiradírozni.
Mi lehet a megoldás?
Igazság szerint nincs megoldás, mert ha a férfi elhagyja a gyerekét, akkor lelkiismeret-furdalása van. Ha pedig hétvégente rendszeresen találkozgatnak, akkor az új kedvesétől vonja meg magát, vagy őt vonja bele egy olyan szituációba, ami számára idegen, mert az a gyerek nem az ő közös gyerekük, s az érzések ambivalensek. Vagyis: sokszor nem egyértelműek.
