A szakemberek szerint a váltott felügyelet sem gyógyír minden nevelési problémára.
Kinek jó az osztott nevelés? Mindig azt akarja az ember, amit nem kaphat meg, ugye? A kérdés borzasztó történeteket takar.
(© Ksenia Belanger)
Petike szülei elváltak, s megegyeztek a váltott felügyeletben. Ám a kilencéves Petike pár hónap után sztrájkolni kezdett, s kijelentette: ő nem megy sehová. Hat ökörrel se lehetett megmozdítani, Petike lecövekelt. A régi szobájában akart aludni, nem akart kéthetente költözni. „Boldog gyerek akarok lenni” – mondta felszegett fejjel, mert megnézett a tévében egy műsort, amelyikben arról beszéltek, hogy a gyerekeknek joguk van a boldog gyerekkorhoz.
Szülei egyetemet végzett emberek voltak (anyukája könyvelő, az apuka mérnök), akik végül pszichológushoz fordultak. Ő a gyerekkel való többszöri beszélgetés után kijelentette, hogy Petike megsínyli a sok költözést, azt, hogy anyukánál nem lehet apukáról és kedvenc „Mami” nagyijáról beszélni. Egyszóval: a gyermek nem érzi magát biztonságban, zaklatott, az iskolában verekszik, s végső soron igaza van, hogy nincs boldog gyermekkora. Az osztott nevelés egyedül csak a szülőknek felelt meg: egyik is, másik is elégedett volt, hiszen Petikét „ő neveli”.
Nem orvosság mindenre
Tudni illik! Ha válásra kerül sor, és a házaspárnak kiskorú gyermekei vannak, a bíróság „egy kalap alatt” dönt a gyermekelhelyezésről, a láthatásról és a tartásdíj összegéről. Ameddig a bíróság nem hoz ezekről döntést, nem mondhatja ki a válást sem. (Sőt, az anya nem mondhat le önszántából a tartásdíjról, mert az a gyereknek jár, nem neki.)
Amennyiben a szülők nincsenek összeházasodva, és egyezségre tudnak jutni, nem kötelesek bírósághoz fordulni. Ha mégsem tudnak dönteni, bírósághoz fordulhatnak, és kérhetik, hogy a bíróság határozzon a szülői jogokról és kötelezettségekről.
Szlovákiában 2010-ben bevezették az Amerikából származó osztott felügyeletet. Ez annyit jelent, hogy a gyermek/gyermekek egy megszabott időt az anyukánál töltenek, majd ugyanannyit az apánál. A gyermekelhelyezéssel kapcsolatos jogi szabályozásról Keszegh Tünde (Komárom) ügyvédnőt kérdeztük.
Gyermekelhelyezés
– Az általános gyakorlat az, hogy az anya kapja a gyermeket tartós felügyeletre. Úgy gondolom, hogy ez így van rendjén, főleg kisebb gyermekek esetében. Persze, vitás esetekben mindig a gyermekpszichológus véleménye a mérvadó. Szlovákiában 12 évvel ezelőtt lépett hatályba a családjogi törvény módosítása, mely lehetővé teszi a váltott felügyeletet, amennyiben az a gyermek érdekeit szolgálja. Ezzel a törvényhozás nagyot lépett előre, viszont a törvény szakmai berkekben azóta is sok vitát gerjeszt.
Keszegh Tünde, ügyvédnő
Váltott felügyelet
– Mennyire közkedvelt? Abban az esetben, ha csak az egyik szülő igényli az osztott nevelést, mindig a bíróság dönt. A szülő kérheti gyermekpszichológus bevonását, aki szakvéleményt készít, melynek beterjesztése után a bíró szabadon mérlegel. (Ez annyit jelent, hogy szabadon dönt.) Ahol a szülők nevelési elvei homlokegyenest ellentétesek egymással, nem javasolják a váltott felügyeletet. A gyermekpszichológusok mindig arra figyelmeztetnek: ha a szülők alapvető dolgokban, elsősorban nevelési kérdésekben nem tudnak megegyezni, akkor a gyermek jogai bizony sérülnek. A törvény kimondja, hogy csakis akkor helyezhető a gyermek váltott szülői felügyeletbe, ha az a gyermek érdekét szolgálja, és kielégíti a gyermek valós igényeit.
– Nem vagyok meggyőződve róla, hogy minden esetben jó, ha egy vagy két hétig nem találkozhat a másik szülőjével.
A „nem”-ek sok külső és belső konfliktust szülhetnek. Sajnos, tudok olyan esetekről, amikor a szülő kifejezetten megtiltja a gyermeknek, hogy az ő „hete” vagy „két hete” alatt telefonon felhívja az apát (vagy az anyát). Sajnos, a rendszerváltás óta eltelt több mint harminc évben kevés dolog változott a bíróságokon.
– Például, továbbra is lassú az ítélkezés (némely ügyek évekig húzódnak, mialatt tovább romlanak a családon belüli viszonyok), a gyámhatóság nem mindig áll a helyzet magaslatán (vannak esetek, mikor az egyik szülő évekig bántalmazza a gyermeket, de a hivatal nem lép, amíg nem történik komoly sérülés). Emellett kevés a gyermekpszichológus, aki bevonható az ügybe. Olyan pedig, aki magyarul beszél, itt alig van (sőt, információim szerint már csak ketten vannak itt, a déli régióban) – például a Komáromi járásban egy sincs. Ez különösen fájó, hisz így a magyar gyerekek ügyei lassabban intéződnek.
Külhoni példa
– Közvetítettem egy Lengyelországban zajló ügyben, amelynek tárgya a láthatási jog szabályozása volt. Tetszett, hogy a bíró munkáját mediátor, békéltető szakember segítette. A mediátor közvetlen kapcsolatot tartott a szülőkkel (ilyesmire a bírónak nincs lehetősége). Rugalmasan, akár egy-két napon belül is tudott velük találkozni, ha szükség volt rá. Segítségével a szülők kipróbáltak pár variánst az elhelyezésre, egy ideig aszerint működtek, utána találkoztak, s megbeszélték a pluszokat és mínuszokat. Ez az egyeztető folyamat akár hónapokig is eltart, míg ki nem alakul a végleges, mindenki számára elfogadható modell. Utána a bíróság már csak jóváhagyja. Persze, ott sem ideális minden, de ez a fajta eljárás mindenképpen hasznosabb, mint ami jelenleg Szlovákiában van.
