A folyosón sűrű, beszédes csend honol. A színpad felől cipőkopogást hallok. Végre a félhomályban felbukkannak a színészek. A próbának vége. Vajon milyen darabbal készült a jubileumi évad megnyitójára a Komáromi Jókai Színház társulata? – kérdeztük Tóth Tibor színészt, a Komáromi Jókai Színház igazgatóját.
– Színházunknak immár hatvanöt éve Komárom városa ad otthont – kezdi nagy lendülettel. – Úgy gondoltuk, gesztus értékű, ha a jubileumi évadot a helyi születésű piarista tanár, Simai Kristóf zenés vígjátékával indítjuk. Ez lenne a Zsugori! A szerző több helyen is hangsúlyozza, hogy „itt és most” Komáromban, a komáromi utcákon vagyunk. Simai vaskos komikumú darabja 1792-ben íródott, és Molière A fösvény című vígjátékának magyarított változata. Mivel a mai ember számára az eredeti szöveg archaikus lenne, átdogozott szövegkönyvet használunk. A korabeli verseket a Ghymesből ismert Szarka Gyula zenésítette meg, a rendező az erdélyi Béres László. Igazi koprodukció várja a nézőket.
Tóth Tibor (© Kiss Gibbó Gábor / ma7.sk)
– A könnyed zenés vígjáték után A félkegyelműt is műsorra tűzték. Miért esett Miskin herceg megrázó történetére a választás?
– 1987-ben, a színház mai épületének ünnepélyes átadóján Csehov Cseresznyéskert című darabját láthatták a nézők. Először úgy gondoltuk, hogy ismét egy Csehov-darabot viszünk színre. Végül Martin Huba rendezővel, aki az orosz klasszikusok nagy rajongója, megegyeztünk abban, hogy a mai elidegenedett és pénzközpontú világban A félkegyelmű mondanivalója az aktuális. Hiszen Dosztojevszkij végig arra a kérdésre keresi a választ: „Megváltható-e még az ember?“ Ráadásul rendkívül hálás szerepek vannak benne. Miskin herceg, az abszolút jó ember megformálása igazi jutalomjáték, de a többi szerep is rendkívül kidolgozott. Látványos, mozgalmas előadást tervezünk.
– Kiket láthatnak vendégszereplőként a nézők? Ezt csak azért kérdezem, mert köztudott, hogy a színház nem engedhet meg magának sok alkalmazottat. Másrészt elég szűkös a felhozatal, kevés a magyar nemzetiségű végzős, aki épp ide szeretne szerződni.
– Vendégszereplőket nem csupán akkor hívunk, ha a társulat létszáma nem elég a szereposztáshoz. Akkor is, ha köztünk nincs olyan karakter, amire szükségünk van. Aglaja szerepének betöltése okozta most a legtöbb fejtörést, végül szerencsénk volt, mert a felvidéki származású Andrusko Marcella el tudta vállalni. A Zsugoriban három vendégművésszel, Bakonyi Alexával, Jókai Ágival és Tóth Károllyal dolgozunk együtt (aki a szezon végén ugyan kilépett a társulatból, de szabadúszóként két előadásban is részt vesz). Viszont lett két új tagunk: Béhr Márton és Culka Ottó.
Remélem, maradnak, mert az a szomorú tapasztalatom, hogy a fiatalok, miután megszerzik nálunk a kellő színpadi rutint, továbbállnak. A magyar színházakat, főleg a budapestieket nagyobb ugródeszkának tartják. Ebbe bele kell törődnünk.
– A két új férfi színésszel erősödött a férfihegemónia. Mi ennek az oka? Nincs elég női szerep?
– Jelenleg társulaton belül 30/70 az arány a férfiak javára. Ez nagyjából megegyezik a szerepek arányával. Mindennek tetejébe negyven-ötven év magasságában drasztikusan csökken a női szerepek száma. Érdekes ez és ellentmondásos, mert a statisztikák szerint a nők jobban szeretnek színházba járni. Többnyire a férfiakat is ők „hozzák el” magukkal.
– Ahogy a gyerekdarabokra is az anyukák viszik a kicsiket. Mivel lepik meg a legfiatalabbakat?
– A Süsü, a sárkány minden hazai magyar statisztikát megdöntött. Eddig 160 előadást ért meg, és továbbra is műsoron tartjuk, ahogy a múlt évben nagy sikerrel bemutatott Nyolckor a bárkán című produkciónkat is. Karácsony pedig nem lehet Diótörő nélkül, ezért karácsonyra a soproni Petőfi Színház Diótörő című mesebalettjével szeretnénk kedveskedni a gyerekeknek. Ebben az évadban Paul Maar Hoppláda című háromszereplős zenés mesejátékának bemutatóját tervezzük. Egy gyerekelőadás mindig nagy kihívás, mert a gyereknél kritikusabb néző nincsen. Ha nem köti le őket az előadás, elkezdenek látványosan és hangosan unatkozni. Ami nem az ő hibájuk, hanem a mi kudarcunk.
– Komáromban a focihoz és a színházhoz mindenki ért, még az is, aki soha nem ült végig egyetlen előadást se. Nem volt Önben félelem, amikor úgy döntött, hogy Katona József Bánk bánjával zárják majd az évadot?
– A Kassai Thália Színház 1996-os, igencsak modern Bánk bán-bemutatója magasra tette a mércét. A darab nálunk is felkerült a listára, de csak most éreztem azt, hogy „eljött az ideje”. Meglátjuk!
– Nem lehet könnyű tizenöt éve ugyanazokkal a problémákkal szembesülni. Ennyi év után van még Önben lelkesedés, hit, erő?
– Van. Itt minden produkció egy új kihívás. Ha nem így lenne, már rég kiégtem volna. Minden darabhoz úgy állok hozzá, hogy igenis, most megmutatunk valami fontosat, újat. És ha valamelyik előadás nem úgy sikerül, ahogy azt elképzeltem, akkor csalódott vagyok. Ám készülni kell az új bemutatóra, és máris új kihívások elé vagyunk állítva, s ezek aztán továbblendítenek. Néha jó lenne kiélvezni a sikert, rátelepedni, és megpihenni kicsit. A mi időszámításunk a nagy színházakhoz képest, ahol különböző művészeti tagozaton vagy háromszáz alkalmazott tevékenykedik, és havonta négy-öt bemutató is kikerül „premiergyárukból”, ugyancsak békebeli. Bár a hatvanöt alkalmazottunkkal, kis költségvetésből még így is sokszor a lehetőségeinken túl teljesítünk. Úgy gondolom, tehetség szempontjából társulatunk a magyar színházi élet élvonalához tartozik. Színészeink sikeres filmekben szerepelnek, nívós díjakat kapnak. Én azt mondom: meg kellene végre becsülni azt, ami a mienk.
– Évekkel ezelőtt olyan kevés jegyet tudtak értékesíteni a Vasmacska Stúdiószínpad előadásaira, hogy „jobb híján” elindítottak ott egy filmklubot. Ez bekerült az ország tíz leglátogatottabb mozgóképklubja közé. A stúdió még mindig mostohagyerek?
– Évről évre egyre inkább meg kell küzdenünk a nézőkért. Ez, ha megnézzük a város demográfiai adatait, érthető. Ma nagyjából tizenhatezer magyar nemzetiségű lakos él Komáromban, és ebbe mindegyik korosztály beletartozik! Az ilyen kis lélekszámú városokban ma már nem építenek kőszínházat! Amikor a stúdiószínpad a mélyrepülését élte, egyszerűbb lett volna megszüntetni, de ezt sem a kísérleti típusú előadásokra nyitott nézők, sem pedig a színészeink miatt nem akartuk.
Egy jó színész számára egy kamaraszínpadi előadás különleges valami. Egyrészt a kis térben, pár méterre a nézőtől minden hamis tónus, félresiklott gesztus árulkodó lehet. Másrészt testközelből, mintegy nagyító alatt követheti a néző a színész játékát. Ezért is ajánlom újfent a nézők figyelmébe. S nem utolsósorban: látogassanak el weboldalunkra, és ha valamelyik előadás megtetszik, ne habozzanak: jöjjenek el Komáromba, ünnepeljék velünk a jubileumunkat.
A Diótörő
A Diótörő és Egérkirály az egyik legnépszerűbb karácsonyi mese. Az ütött-kopott diótörő bábu – amellyel annak idején diót törtek – a mese folyamán herceggé változik. E. T. A. Hoffmann gyönyörűséges történetét a karácsonyi időszakban sok színház a műsorára tűzi. A Komáromi Jókai Színház idén vendégjátékban mutatja be a mesét a Sopron Balett előadásában, élő zenekarral, december 22-én. (www.jokai.sk)
120 éves a mesebalett
Csajkovszkij balettelőadást komponált a Diótörőből, ami az orosz zeneszerző utolsó balettje volt. Az ősbemutatóra 120 évvel ezelőtt került sor Szentpétervárott! S bizony ezzel megoldódott a világ operaházainak karácsonyi matinégondja. Azóta ez a legtöbbet játszott balett. A történet karácsony estéjén játszódik. Stohlbaum tanácsos és családja a meghívott vendégekkel együtt ünnepelnek, és egyszer csak megjelenik Drosselmayer bácsi és unokaöccse, aki egy különleges bábot, egy diótörő figurát hoz ajándékba Marikának. A kislány a közös játék után boldogan fekszik le aludni. A bábot egy székbe ülteti, és mély álomba zuhan.
Megelevenednek a karácsonyfadíszek
Álmában megelevenednek a karácsonyfadíszek, a gonosz Egérkirály egérkatonáival háborút indít ellenük. „...a padozat alól borzalmas sziszegéssel hét egérfej bukkant fel, hét szikrázó koronával. Csakhamar előnyomult a hétfejű Egérkirály, akit háromszoros sivítással üdvözölt egész serege, s egyszerre indultak – kopp-kopp, trott-trott – a szekrény felé, ahol Marika állt.“ Támadásukat a bátor Diótörő hiúsítja meg, aki gyönyörű herceggé válva magával viszi Marikát mesebeli birodalmába.
A Hoffman-mű sok írót megihletett, akik átdolgozták a mesét. A fiatal Varró Dániel egy modern verses mesét írt belőle. Az Egérkirály felett aratott győzelem után a Diótörőből újra jóképű ifjú lesz, aki elvezeti Marikát olyan helyre, ahol mindent megehet: a Kristálycukor-mezőkön át a Karácsony-erdőn, Bonbon-falván utaznak keresztül...
Varró Dániel
Diótörő (részlet)
„És míg a bejglik belsejében
dió barnállik, s persze kéken
csillan a mák,
előkerülnek sorra bátor
ólomvitézek s porcelánból
készült babák.
Minden szép és új. Mind
drága, fényes!
De ott árválkodik a kényes,
előkelő
babák között egy régi bábu,
egy nagyfejű, kopott kabátú
diótörő.”