A fürdőszoba felújításának folyamata – attól függően, hogy férfi- vagy női szemmel nézzük – nagy gond, illetve nagy öröm. Azzal azonban mindenki egyetért, hogy az egyik fontos teendő az anyagbeszerzés.
Elmegy az ember egy ilyesmire szakosodott áruházba. Mivel a sok cuccot a kis autójában nem tudja hazaszállítani, azzal kezdi a bevásárlást, hogy az információs pultnál érdeklődik a fuvarozási lehetőségek iránt.
Persze, megoldható a dolog, mondja a kedves hölgy, tessék a fuvarozók pultjához fáradni. Újabb kedves hölgy következik. Miután befejezte a mobilozást – arról csacsog, hogy mivel ő nagyszerű szervező, jelentkezett egy menedzserképző főiskolára –, elmondja, hogy nyugodtan vásároljunk be, aztán majd az áruval együtt újra jelenjünk meg nála, és akkor kiírja a fuvart.
Kétórás séta következik, miközben több részleget érintünk. Mindenhol veszünk ezt-azt, mindenhol csupa kedves és készséges elárusítóval találkozunk (komolyan!). Mire befejezzük, megtelik a kocsi. Jó nehéz, alig lehet tolni, hát még irányítani, mert a kerekek összevissza forognak, mindegyik a maga útját szeretné járni, mindegyik másfelé gurulna. Eldöcögünk a fuvarosok pultjához.
A kedves hölgy megint telefonál. Abból ítélve, ahogyan viháncol, minden bizonnyal hím egyeddel beszél.
Elröhécseli, hogy mivel ő egy szuper szervező – hisz tudod, a munkában is ezt csinálom –, jelentkezett egy menedzserképző főiskolára, mondja, hogy melyikre, és fel is vették, pedig milyen nehéz felvételi volt! Nem lehetett túl nehéz, gondolom, mert speciel erre a főiskolára nincs is felvételi, hisz olvastam az újságban, de hát, ugye, megbocsátható, hogy a lehető legjobb színben akarja magát feltüntetni a telefon másik oldalán csüngő férfi előtt.
Persze azért köhögni kezdek, jó hangosan. Jé, ilyen gyorsan megjárták, fordul hozzánk a hölgyike, és kéri a papírt. Milyen papírt? Hát az árurendelési papírt! A nélkül nem tudja kiírni a fuvart. De hisz az elején szó sem volt ilyen papírról, mondom neki. Sajnálattal közli, hogy a nélkül nem megy. De mit kell pontosan csinálni, kérdezem kissé mérgesen. Elmagyarázza, hogy vissza kell menni mindegyik részlegre, ahol jártunk, és mindegyik eladóval fel kell íratni egy nyomtatványra az összes árut, amit venni akarunk. Micsoda? Újra végigjárni az egész kócerájt?
A velem levő férfi egyed arcán pedig az „én megmondtam előre, hogy a fürdőszoba felújítása hatalmas gond” tükröződik. Az első elárusító szerencsére megment bennünket a szanaszéjjel guruló kerekek tologatásának ismételt élményétől. Felír mindent, amit az ő részlegén vettünk, a többi részlegről pedig telefonon odahívja a kollégáit, s így mindent egy helyben intézünk. A fuvaros csaj végre kiírhatja a fuvart. Hétfőre kérem, mire ő tizenegyedikét, azaz vasárnapot ír be. Figyelmeztetjük. Kijavítja. Kilenc és dél között fognak jönni.
Hétfőn, tizenkettedikén várunk. Tízkor rossz sejtésem támad. Tizenegykor hívok, bemutatkozom, s kérem, sürgessék meg a fuvart. De a maga nevére a mai napon nincs fuvar! Márpedig van, állítom, s mondom a dátumot és a számot, ami a papíron szerepel, s azt is, hogy XY állította ki, aki egy csodás szervezőképességgel bíró hölgy. Az pedig én vagyok, csacsogja a másik oldal.
Most éppen romok között ülve írom e sorokat, de ujjongó szívvel, mert végül megjött a fuvar, lelki szemeim előtt látom az új fürdőszobát, s a szuper szervező csaj is ősztől egyetemista, majd menedzser lesz.
